Fodor Marcsi: Angliában babázok


Aki tanult már angolul, (és ki nem?) abban előbb utóbb mind felmerül a vágy, hogy elutazzon a ködös Albionba. Akár turistaként, akár bébiszitterként, akár hosszabb időre. Én most az utóbbiak táborát gyarapítom és tapasztalom nap mint nap, hogy milyen is errefelé az élet három gyerekkel.

Egy kis hazai

2012.04.05. 23:41
Kisbende lelkesen dumál. Ismétel mindent, amit csak hall. Ha magyarul, magyarul, ha angolul, akkor angolul. Többségében persze angolul, mert körülöttünk ez a domináns nyelv. Ezért is vártam olyan nagyon, hogy hazajöjjünk egy kicsit látogatóba, hogy hátha akkor rájön arra, hogy a magyar is hasznos tudnivaló.

Felesleges volt a félelmem. Kiderült, hogy Kisbdende fejében sokkal nagyobb a rend, mint én gondoltam. Eszébe se jut anykáméktól angolul "plíz"-zel kérni amit szeretne. Simán átvált magyarra, és azt mondja, hogy "szépen", ami a kérem szépen rövidítése, és amit én megpróbáltam kinn is már sokszor kérni tőle, de hiába, csak nevetett mindig és ismételgette, hogy plíz.
Itthon nem mondja, hogy "tenkju", csak azt, hogy "köszönöm" és nem magyarázza a nagymamának, hogy a képen "dogi" van, mert tudja, hogy ez "kutya". Félelmetes, ahogy a két nyelv teljes természetességgel válik el az agyában és eszébe se jut keverni. Tudja, hogy nálunk angolul is próbálkozhat, de azt is, hogy a magyszülőknél felesleges lenne. És ismétel mindent, amit csak hall. Dalokat, mondókákat, amit anyukám mond neki. Térden ülős katonás játékokat apukám előadásában. Kézről kézre jár, jön vendégségekbe, új játszóterekre, imásja a villamost, a trolit és mosolyog az egész világra. Azzal a csak rá jellemző nyitottsággal, amivel mindenkinek rögtön belopja magát a szívébe.
A legjobban azt bírom benne, hogy eszébe se jut sírni, félni az idegen helyzetben, pedig neki ez már nem az otthona, hiszen élete nagyobbik részét Angliában töltötte és a rokonokat többet látta fényképen, mint személyesen. Ráadásul mi már az első este próbára tettük és elmentünk az apjával moziba, (akkora kaptunk jegyet ay új Amerikai pite film premier előtti vetítésére) ezért hát félve ugyan, de otthagytuk őt a lelkes nagyszülők és a tesóm gondjára.
Kicsit reménykedtünk abban, hogy talán végigalussza az egészet, de persze az utazás miatt borult a megszokott napirend. Nem 7-kor kelt, hanem 5-kor mi keltettük. Nem volt rendes nagy déli alvás, csak a repülőn egy kis szunyóka. És nem 9-kor aludt el a saját ágyában - hanem délután 5-kor a fodrász székében, rajtaütés szerűen, miközben épp a haját vágták. És ebből se a nyírógép, se a hajszárító, se a hazacipelés, a lift és az ágzbarakás nem ébresztette fel.
Csak az ajtó csapódára riadt fel, természetesen abban a percben, amikor mi az apjával elindultunk. Csak nézett, hogy most hol van, és kikkel. De aztán 2 perc alatt magához tért és mutatta-magyarázta a hugomnak mit is szeretne. Vacsorát. Esti fürdést. Pisilést a WC-be. Alvást. És szépen bemászott az ágyba és ott maradt. Semmi altatódal, mese, hókuszpókusz. Takaró, jó éjt puszi és alvás, egész reggelig. Mi meg csak hallgattunk, amikor hazajöttünk. A mi fiunk ilyet is tud?
Ezért nem kellett megbánnunk, hogy elmentünk. Ráadásul a film jó volt. Mi könnyesre röhögtük magunkat rajta. De ami a legjobb volt, hogy végre kettesben lehettünk a férjemmel. Angliában nekünk ez hiányzik a legjobban, hogy nincs senki, aki elvállalna három gyereket pár órára, se nagymama, se más rokon. És most ez nagyon jólesett. Méginkább az, hogy ebből nem volt gond. Kisbende simán vette az akadályt. Hiába no, igazi pasi, aki nem ijed meg semmitől. Egy világpolgár, aki mindenhol otthon van.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(523 értékelés eddig)

Hány nyelven lehet megtanulni?

2012.03.27. 10:30
Sokat olvasok a kétnyelvűségről mostanában. Van is mit, hiszen a témának óriási szakirodalma van. Egyre többen vagyunk ugyanis abban a cipőben, amiben a szüleink nem tudnak tanácsot adni. Kinyílt a világ, és most kezd felnőni egy olyan generáció, ahol sokkal több kétnyelvű gyerek van, mint korábban bármikor.

Nem mintha maga a kétnyelvűség valami új jelenség lenne - két, sőt többnyelvű gyerekek mindig is voltak és mindenhol a világban nagyon nagyra értékelték őket. Afféle közvetítőként, tolmácsként megbecsült tagjai voltak a törzsnek vagy társadalomnak. De mióta az emberek egyre többet utaznak, ismerkednek és házasodnak országhatárokon túl is, egyre több a vegyespáros, illetve azok, akik elköltöznek a hazájukból és a gyereküket egy idegen nyelvű közegben nevelik fel.
Arrafelé, ahol mi lakunk a kétnyelvűség egyáltalán nem valami ritka dolog. Ha jól számolom a lányaim osztálytársainak 80%-a beszél legalább két nyelven, van aki még ennél is többen. Itt inkább a 4-5 nyelvet beszélő gyerekek számítanak különlegesnek - és bizony olyanra is van példa.
Felmerül hát az emberben a kérdés, hogy vajon hány nyelven tud megtanulni egy gyerek?Ha mondjuk apa és anya más nyelvet beszél, nyilván mindkét szülő akkor teszi a legjobban, ha a saját nyelvén beszél a gyerekhez és arra tanítja.
Persze nem mindegy, hogy mennyit és hogyan. Van nekem olyan ismerősöm, ahol a spanyol apuka kezdetben lelkesen beszélt az anyanyelvén a gyerekekhez, de sokat dolgozott, későn ért haza, így nem ült le külön játszani a gyerekekkel. Gondolta, az a nyelv majd ragad rájuk magától is. Aztán pár év múlva meglepetten észlelte, hogy nem. Hiába beszél magyarul, a gyerekek magyarul válaszoltak, így aztán ő is áttért erre a nyelvre, hiszen úgy érezte, ezen értik meg a gyerekei. A spanyol persze továbbra is előkerült, de egyre ritkábban. Az eredmény? A gyerekek ma már tíz évesek és egy szót se beszélnek spanyolul. Ahhoz ugyanis a kutatások szerint minimum napi 2 órát kellett volna az idegen nyelvet hallaniuk. Ez pedig nem volt meg. Persze most igyekeznek, tanfolyamra járnak és próbálják behozni a dolgokat, de kínkeservvel megy, ami szép, természetesen is meglehetett volna.
Ráadásul vannak ennél cifrább helyzetek. Mondjuk anyuka egy nyelven beszél, apa a másikon, otthon egy harmadik, közös nyelvet beszélnek és egy olyan országban laknak, ahol egy negyedik nyelvet használnak. Na, itt akkor melyik nyelvet fogja a gyerek megtanulni? Ideális esetben mind a négyet - a korai nyelvtanulásnak ugyanis nincs határa. Pontosabban csak ez a napi két órás limit, így a tapasztalatok szerint egy gyerek hét éves korára hét nyelven képes megtanulni. Erre van is pár példa - az egyik ilyen nagyon híres Zrínyi Miklós, aki apjával, anyjával, a nevelőnőjével, a szolgákkal, a szakácsnővel, a falubeli gyerekekkel és a tanárával mind-mind más nyelvet beszélt. És mindet megtanulta. De ugyanilyen híres példa Berlitz, a nyelviskola alapító, aki szintén hasonló cipőben járt és aki öt éves koráig azt hitte, hogy minden embernek saját nyelve van és ahhoz, hogy beszélni tudjon valakivel, meg kell tanulnia az illető nyelvét. Ő a gyerekkori héthez aztán még ugyanennyit rakott végül és a módszerét használják a mai napig a nyelviskolájában világszerte.
Az agykutatók szerint úgy tűnik, hogy a két, sőt többnyelvűség az ember teljesen természetes állapota, amire minden ember képes. Pár éve olvastam egy Down szindrómás magyar kislányról, aki a családjával Spanyolországba költözött. A testvérei egy év alatt megtanulták a nyelvet - neki ehhez kicsit több idő kellett, de 2-3 év alatt ő is mégis megtanult spanyolul. Ekkor a család továbbköltözött Angliába, mert apa ott kapott munkát. Mindenki aggódott a Downos kislány miatt, de nem kellett. Mert ismét lassabban, mint a testvérek, de végül angolul is megtanult. Mire leérettségizett (mert azt is megtette) már három nyelven beszélt a magyarral együtt. Merthogy minden gyerek és felnőtt képes annyi nyelven megtanulni, ahány nyelvhez csak hozzáfér.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(365 értékelés eddig)

Kétnyelvű gyereket nevelek 3.

2012.03.03. 18:21
Bende hat hónapos volt mikor Angliába költöztünk. Most már kettő. Élete nagyobbik részét külföldön töltötte. Nem meglepő hát, hogy számára az angol olyan, mint az anyanyelv.

Fura dolog ez a nyelvtanulás - azt gondolná az ember, hogy amilyen nyelven beszélnek hozzánk, azon fogunk válaszolni. És ha egy gyerekhez a szülei magyarul beszélnek, akkor természetesen magyarul fog válaszolni. De ez természetesen nem ilyen egyszerű.
A nyelvi környezet ugyanis legalább annyira fontos és jelentős, mint a család nyelve. És ha egy gyerek külföldre kerül, akkor bizony egy egészen másfajta nyelvi közegbe csöppen. A boltban, az utcán, a játszótéren, a szomszéd nénitől, a postástól egy egészen más nyelvet fog hallani és ha ezeket összeadjuk, az derül ki, hogy a gyerek meglepően sokszor hallja azt az idegen nyelvet.
Kisbende nem jár bölcsibe, oviba - heti kétszer másfél órát tölt más angol gyerekek között, angol óvónénikkel körbevéve, míg anya különféle tanfolyamokra jár. Bevallom, azt gondoltam, hogy ez semmit sem számít. Mi ez a kétszer másfél óra ahhoz képest, hogy a maradék 165 órát velem tölti szoros szimbiózisban. De tévedtem - úgy tűnik ugyanis, hogy ez volt az utolsó csepp a pohárban, ami átbillentette a határon. Kisbende ugyanis mostanság sokkal többet beszél angolul, mint magyarul. És olyan tisztán, hogy azt már lehetetlen félreérteni.
"Well done" -mondta tegnap az apjának, mi meg csak néztünk a férjemmel, tuti, hogy jól hallottuk? Tényleg ezt mondta? És vajon kitől tanulta? Merthogy tőlünk nem. Soha, de soha nem mondtuk neki, az biztos. Mint ahogyan nem angolul mondjuk neki, hogy "yes" vagy "no" vagy azt, hogy "don't." Ám ő ezeket a szavakat mind ismeri, és pontosan tudja azt is, hogy milyen szituációban kell használni. De tök jól ismeri az állatneveket, a testrészeket, az alapvető parancsokat mindkét nyelven.
Az utóbbiak nem is lepnek meg - azokra mi tanítgattuk. Itthon ugyan csak magyarul beszélünk vele, de ha elmegyünk vele valahová, akkor ott fordítunk neki, hogy megértse mit beszélnek körülötte és persze minket is megértsenek. Tehát olyankor angolul és magyarul is elmondom neki, amit mondani akarok. Ha elővesz egy angol mesekönyvet, ott is mutatom angolul és magyarul is, hogy mi van benne. Miért is ne, gondoltam, kárt nem teszek vele. De már nem vagyok benne biztos.
Egy darabig ugyanis jól működött a rendszer, de mostanában úgy tűnik, hogy az angol alattomosan átvette a hatalmat. Amit én magyarul mondok, a gyerek angolul ismétli. Ha magyarul kérdezek, angolul válaszol. Furcsa érzés és kicsit zavaró is. Merthogy jó dolog kétnyelvűnek lenni, de én azt akartam, hogy a magyar legyen a biztos, stabil alap, és nem az angol! Hiszen nekem ez az erősebb nyelvem, és egyáltalán nem akarok a gyerekemmel angolul beszélgetni.
Egyenlőre azonban úgy tűnik, hogy a kérdésben nem én döntök. Kisbendének könnyebben jön a szájára az angol és azokon a napokon, amikor többet van angol nyelvű közösségben, ez különösen erősen érződik. Nagyon várom már az áprilist, amikor hazautazunk és nagyon remélem, hogy akkor egy kicsit megizmosodik a magyar nyelvtudása is. Merthogy a nagyszülők egyáltalán nem beszélnek angolul, tehát velük muszáj lesz magyarul megértetnie magát.
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(542 értékelés eddig)

Kétnyelvű gyereket nevelek 2.

2012.02.21. 23:55módosítva: 2012.02.22. 00:23
Amikor Angliába érkeztünk, azt gondoltam, hogy Borsika lányomnak lesz a legnehezebb gondja, merthogy az ő angoltudása voltaképp a nullával volt egyenlő.

Persze nem mondom, igyekeztünk valamiféle alapképzést adni neki még itthon. A férjem egy angol szakos ismerőse pár hónapig heti 1-2 alkalommal eljárt hozzánk. A gyerek megtanulta tőle a színeket, az alapkajákat, pár állatot. De igazából ma már azt kell mondanom, ez is felesleges volt. Borsika ugyanis akkor volt 7 éves, amikor megérkeztünk. És a hétéves kor minden szakértő könyv szerint vízválasztó.
Ekkor fejeződik be egy fontos agyi érési folyamat. Amely nyelveket ezelőtt az idő előtt tanuljuk meg, azok egészen máshol raktározódnak el az agyban, mint amit e kor után. Mi abban reménykedtünk, hogy Borsi még éppen elcsípi a sorompó zárás előtti utolsó pillanatokat és könnyen megugorja majd a nyelvtanulással együtt járó nehézségeket.
Borsi amúgy is sok szempontból fontos mozgatórugója volt annak, hogy kiköltöztünk. Egyrészt ő épp befejezte az ovit és kezdte volna a sulit, tehát amúgy is nagy váltás lett volna az életében. Másrészt Borsi ekkor márt egészen jól írt és olvasott magyarul, így féltünk tőle, hogy unatkozni fog az első osztályban. Az már csak a végső lökést adta, amikor egy pszichológus azt tanácsolta, miután felmérte a gyerek képességeit, hogy ha megtehetjük, van rá lehetőségünk, és amúgy is tervezzük, akkor ebben az időszakban menjünk vele külföldre. Az, hogy idegen nyelven fog iskolába járni, egy fél évre talán leköti a gyereket, míg ha itthon maradunk, számíthatunk arra, hogy folyamatos fegyelmezési gondok lesznek vele. Merthogy Borsikám okos, nem is kicsit. Ráadásul érdeklődő. Az a fajta gyerek, aki imád tanulni, és mohón vágyik minden információra. De ami még ennél is fontosabb - óriási önbizalma van.
Először persze sokat nevettünk a pszichológus szavain. hogy majd félévig leköti a gyereket. Hahaha. Méghogy fél évig...
Aztán amikor az első iskolai nap után hazajött a gyerek már nem nevettünk. Ő ugyanis azt állította, hogy mindent értett. Jól később beismerte, hogy volt pár szó, amit nem értett pontosan, de alapvetően nem volt gondja. Ez persze nem csak annak köszönhető, hogy egészen nyitottan, lazán állt a nyelvtanuláshoz, hanem annak is, hogy az angol suli elképesztően fel van készülve a külföldi gyerekekre. Magyarországon minden szökőévben találkozik egy pedagógus olyan feladattal, hogy más nyelvű gyereket integráljon az osztály munkájába. Angliában ez egyáltalán nem fehér holló. Minden évben 2-3 ilyen gyerekkel találkozik minden pedagógus és fel vannak rá készülve. Persze segítséget is kapnak - elsősorban egy olyan nyelvű tanársegédet, mint a gyerek maga, aki az első hónapokban ott ül a gyerek mellett magyaráz és segít.
Hát nekünk ilyen nem volt. A magyar errefelé ugyanis nem túl gyakori nyelv. Így Borsinak az első perctől kezdve meg kellett értetnie magát - és ha nagy bajban volt, akkor maximum a tesóját hívták át a szomszéd osztályból. Vak vezet világtalant, gondoltuk mi, de valójában működött a szisztéma. Segítették egymást.
Borsi pedig a maga laza, magabiztos módján két szót háromféleképp rakott össze, és azonnal beszélni és kommunikálni kezdett. Döbbenetesen jó kiejtéssel. Már pár hét után olyan hangokat ejtett ki a száján, amiket én nem tudok reprodukálni, de amitől az ő akcentusán egy pillanatig nem érezni ma már, hogy külföldi lenne.
Pillanatok alatt felszippantotta a nyelvet, a nehéz nyelvtani szerkezeteket és pillanatok alatt olyannyira asszimilálódott, hogy elkezdett velünk is angolul beszélni. Először persze csak a sulis dolgokról - ez érthető volt, hiszen amilyen fogalmakat akkor és ott tanult, azokat nem ismerte még magyarul. Páros és páratlan számok, síkidomok, térbeli testek, összeadás, kivonás - mivel otthon nem járt suliba, ezeket a szakkifejezéseket angolul tanulta meg és fogalma sem volt róla, hogyan is kéne lefordítania. És amúgy is, azok után, hogy napi hat órán át ült a suliban és hallgatta, hogy körülötte angolul beszélnek, ráállt a szája. Döbbenetes volt látni, hogy pár hónap alatt mennyire meg tud változni egy gyereknek a hangzókészlete, a preferált nyelve.
És ez persze kicsit ijesztő is - hiszen soha nem a magyar rovására akartuk őt angolul taníttatni, hanem a kettőt egymás mellett. Szóval vele nagyon sokat olvasunk, írunk magyarul. És ami furcsa, hogy neki ez is nagyon jól megy. Az elején persze volt néhány angolból átvett szabály, amit szeretett volna átültetni magyarra - mondjuk, hogy a cs-t inkább ch-nak írta, de ez már a múlté. Most mindkét nyelvet egyformán jól és erősen használja - bár tény, hogy bizonyos dolgokat jobb szeret angolul hallani. A hét napjait, az időt, pár ételt - főleg a sulis dolgokat. És ha belelkesedik, akkor gyakran kezd el angolul magyarázni, észre se veszi, hogy vált.
Az igazi döbbenet azonban egy év után ért minket, amikor egy nap a gyerek közölte, hogy ő már befejezte ezt az angoltanulást. (azért kerekedett a szemünk rendesen) Most spanyolul szeretne tanulni - nem költöznénk át oda? És azóta a szabadidejében spanyol gyerekkönyveket, képes szótárakat nézeget. A színeket és a legfontosabb gyümölcsök neveit már tudja. És látom rajta, ezt nagyon akarja.
tovább(2 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(529 értékelés eddig)

Kétnyelvű gyereket nevelek 1.

2012.02.15. 17:35
Amikor kiköltöztünk Angliába, nagyon örültünk annak, hogy így mindhárom gyerekünk megtanul majd profin angolul. Persze a legtöbb félelmünk is ezzel volt kapcsolatos. Mert hát még nem tudnak. És jajj, de nehéz lesz majd nekik. Persze nem kellett volna aggódni. A dolgok sokkal könnyebben mennek, mint gondoltam. Pillanatok alatt kétnyelvűek lettek. És itt kezdődik az igazi kihívás. Mert kétnyelvű gyereket nevelni nem is olyan egyszerű.

A legtöbb levelet a mai napig ebben a témakörben kapom - meséljem már el, hogy is volt nálunk, mire számíthat az, aki gyerekkel indul útnak. Tanuljanak-e indulás előtt, nem lesz-e megterhelő a gyereknek, hogy ha bedobják a gyereket egy olyan közösségbe, ahol egy szót se beszélnek magyarul. Igaz-e, hogy három hónap után már tökéletesen tudnak majd beszélni.
Nos minden gyerek más - sok függ az életkortól, a temperamentumtól és persze attól is, hogy a szülők hogy viszonyulnak a kérdéshez. Nálunk mindhárom gyerek máshogy látott a nyelvtanuláshoz, és őrült izgalmas volt nézni, hogyan birkóznak a kétnyelvűséggel.
Három gyerek - három korosztály - háromféle út a nyelvtanuláshoz.
Bíborka, az én tízéves nagylányom már tanult otthon két évig angolul egy kéttannyelvű általános iskolába. Azt gondoltuk, hogy neki lesz a legegyszerűbb - és valóban, ő már az első nap megértett néhány dolgot a suliban. De beszélni fél évig nem volt hajlandó. A korábban olyan cserfes kislány, akivel a fő gond a suliban is csak az volt, hogy túl sokat beszél, hirtelen teljesen néma lett az iskolában. Az áttöréshez az kellett, hogy vendégül lássuk az angol barátnőjét. És itt nem volt mit tenni - beszélgetni kellett vele. A kétórás látogatás végére döbbenten vettük észre - ez a gyerek beszél angolul. Az angol barátnő velünk együtt csodálkozott, jé, hogy Bíborka milyen nagydumás! Innentől kezdve megtört a jég: Bíborka gyönyörűen beszél angolul. Rengeteget olvas is - nagyon ritkán kérdez meg egy-egy szót, azt mondja kikövetkezteti amit nem tud.
Az elején nagyon sokat gyakoroltunk vele, nem elsősorban szavakat tanultunk, hanem egyszerűbb iskolai olvasmányokat néztünk át közösen. Ma már ott tartunk, hogy szinte csak olyan szavakat kérdez meg, amikhez nekem is szótár kell. (ciki) Az angol helyesírása még nem tökéletes, de az errefelé nem meglepő, sok anyanyelvű gyerek is küszködik azzal a ténnyel, hogy másként írnak, mint ahogyan ki kell ejteni a szavakat.
Döbbenetes volt azonban azt megfigyelni, hogy ahogy fejlődött az angolja, olvasása, a magyarja romlani kezdett. Hiába olvasunk magyarul hangosan minden nap, ma már ott tartunk, hogy feleannyira szépen és folyékonyan nem megy neki a magyar olvasás mint amikor kijöttünk - cserébe viszont ha angol könyv kerül a kezébe, akkor azt könnyedén és folyékonyan tudta elolvasni. Hiába no, napi 6 óra a suliban nagyon is megtette a hatását.
Én tavaly kétségbeesetten próbáltam javítani a romló helyesírását, az akadozó olvasását, de nem láttam sok javulást. Ám valahol mégiscsak volt eredménye a dolognak, merthogy idén hirtelen minden megváltozott. A magyar helyesírása és olvasástudása is visszaállt a korábbi szintre - gondolom azért, mert idő kellett neki ahhoz, hogy mindkét nyelven helyükre kerüljenek a dolgok.
Most az a módszerünk, hogy próbáljuk mindazt amit angolul tanul magyarul is átvenni, hogy az iskolai szakszavak (törtek, légnemű, dombság) magyarul is meglegyenek, még akkor is, ha ezt a mindennapi életben ritkán használjuk is, fontos tudni. Enélkül ugyanis nagyon könnyű úgy járni, hogy az egyik nyelv fejlődik csak, és a másik megragad egy kisiskolás szinten.
És hogy mennyire jól beszél? A beszédértése neki a legjobb a családban, a filmeket, dalokat egészen pontosan megérti, bármilyen akcentussal is beszéljenek. Nyilván zavarba lehet hozni nagyon kacifántos szavakkal, de valljuk be, egy tízéves gyerek még magyarul is tanulja a nyelvet, legalábbis amikor régi magyar regényeket olvasunk, minden oldalon találunk 2-3-4 olyan szót, amit magyarul is el kell neki olvasni. Az alap nyelvtani szerkezeteket tökéletesen ismeri - a nagy mumus Present Perfect enki teljesen természetesen jön a szájára. De mondjuk egy kis feltételes móddal, rendhagyó igékkel azért még be lehet csapni. Szóval a nyelvtanulásnak nincs még vége - de szerintem ha holnap belökném egy középfokú nyelvvizsgára simán letenné.
A nyolcévces Borsikám csak a banánt tudta angolul, amikor megérkeztünk, és teljesen más technikával esett neki az angolnak...
tovább(1 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(577 értékelés eddig)

A babára ki vigyáz?

2012.01.27. 22:56
Amikor a nagylányaimmal voltam gyesen, nagyon szerettem volna angolt tanulni. Hogy leporoljam a nyelvtudásom, és hogy kimozduljak otthonról egy kicsit. Eget-földet megmozgattam, hogy találjak egy olyan nyelviskolát, ahol a tanfolyam mellé gyerekfelügyeletet is biztosítanak. A nagy keresgélés végén egy ilyen helyet találtam - Budapest másik végében. Esélytelen volt, hogy odajussak két gyerekkel, kocsi nélkül, tömegközlekedve. Az pedig, hogy most nekiálljak babysittert keresni, fizetni, betanítani... jajj. Valahogy túl bonyolultnak tűnt.

Angliában kisgyerekkel lenni nem egyszerű - az iskola, az óvoda ingyenes. De a 3 éven aluli gyerekek bölcsődei ellátásáért horror pénzeket lehet fizetni. Nem meglepő hát, hogy teljesen megszokott dolog, hogy valaki csak 1-2 napra adja be a bölcsibe a gyerekét és akkor is csak fél napra. Az a bölcsi, amit mi néztünk ki most, heti két délelőttre havi 70 ezer Ft-t kér. És ez nem London, és nem belváros.
Szóval errefelé szóba se kerül, hogy az anyukák bölcsibe adják a gyereket, mondjuk azzal a felkiáltással, hogy kell neki a közösség, vagy mert születik a második, és úgy érzik, hogy nem tudnak elég figyelmet szentelni az elsőnek. Csak ha muszáj dolgozniuk, és csak ha nagyon jól keresnek, akkor kerül elő a bölcsi gondolata. Máskülönben ugyanis az egész fizetésük erre menne el. Vagy apáé.
A pici gyerekek tehát a hétköznapok részesei, sokkal inkább, mint otthon. Mennek bevásárolni, teázni, ügyeket intézni anyával. És ezen senki nem akad fenn, hiszen mindenki tudja: nem olyan könnyű lepasszolni őket.
Erre az üzleti résre éppen ezért nagyon sok cég rákattant és ha délelőtt be akarják csábítani a nőket a tanfolyamaikra, vagy a sportcentrumokba, akkor hozzáteszik mindig a varázsszót: "créche" van. Ez a "kres" olyan gyerekvigyázós hely, ahol szakképzett hölgyek vigyáznak a gyerekre, míg anya zumbázik, vagy franciát tanul. A legtöbb helyen ingyen, vagy minimális összegért.
Ez persze nem igazi közösség - a legtöbb helyen nincsenek állandó gyerekvigyázó személyek, nincs állandó közösség, nincsenek foglalkozások. De arra az 1-2 órára, míg anya valami felnőtt dolgot csinál, talán nem is kell több ennek a korosztálynak. Egy szoba, tele játékkal, és 2 fizetett alkalmazottal, akik megóvják a kisdedeket attól, hogy kárt tegyenek önmagukban és másokban.
Nekünk amúgy eddig szerencsénk volt a créche-sel. Amikor tavaly matekra jártam, hónapokig Kisbende volt a egyetlen látogatója, és a két kedves felvigyázó néni csak vele foglalkozott. Kellett is, mert először rémesen kétségbeesett a gondolattól is, hogy az édesanyja otthagyja egy órára egy idegen helyen. De aztán szép, lassan rájött, hogy neki ott jó - sok új játék, rengeteg kényeztetés és osztatlan figyelem. Később jött egy másik kislány is, akivel elég jól eljátszottak. És mivel itt nem jut ki nekünk a nagymamák, a barátok és a rokonok segítő keze, akik néha-néha gondoskodnának arról, hogy anya fellélegezzen, és a gyerek megszokja, hogy másokkal is lehet maradni, így nekünk nagyon is hasznos volt a créche. Ő is megtanulta, hogy ha anya néha el is megy, azért mindig visszajön. És nekem is jó volt valami másra is használni az agyam, nem csak végtelenített mondókázásra, vagy vonatozásra. Arról nem is beszélve, milyen őszinte élvezetet okoz egy csésze tea elkortyolgatása gyermekmentes közegben. És ez a pár perces szabadság egész hétre erőt ad.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(450 értékelés eddig)

A hangoskönyv

2012.01.20. 01:49
Amikor gyerekek voltunk, a hangoskönyv azt jelentette, hogy kikölcsönözhetünk a kerületi könyvtárból egy nagy doboznyi kazettát, amin egy monoton hang felolvassa Jókai egyik hosszú regényét. Akik számára a hangoskönvy még mindig ugyanez, csak a kazettát, CD-re cserélték, leragadtak a múlt században. A XXI. század gyerekeinek ugyanis ez már egészen más élmény.

Hangoskönyvük a nagylányoknak is volt még Magyarországon. Egy nagy, szürke műanyag dobozba kellett óvatosan belerakni a kiválasztott könyvet, hátulra bedugni a hangkártyát és a vékony kis drótra erősített tollal rámutatni a szövegre, amit hallani akartak. Nem tagadom - a világ legjobb karácsonyi ajándékát kapták meg ezzel a nővéremtől, ami hosszú évekig lekötötte őket. Mert a könyv nemcsak felolvasott, de a képek is beszéltek, és pár dalocska is volt rajta. Lassacskán az összes létező kötetet beszereztük - volt közte matekfeladatos és Európa összes országát bemutató is. A mai napig állítom, hogy az én kisebbik lányom ezzel tanult meg olvasni 5 évesen, mert a készséges könyvecske nemcsak egész oldalakat tudott felolvasni, de ha konkrétan rámutatott egy szóra, akkor csak azt ejtette ki.
Amikor Angliába érkeztünk, tudtam, hogy valami ilyesmit találnom kell nekik angolul is. De amit végül találtunk, az ennél sokkal klasszabb dolog volt. Szó nincs nagy szürke tokról, se hangkártyáról - van egy sima könyv, aminek az oldalai csak picivel vastagabbak, mint a normál papírlapok, kicsit fényesebbek és ha az ember jó közelről nézi, akkor látszik, hogy apró pöttyökből áll az egész, de nem feltűnően más. És van egy toll, ami nincs odakötve semmihez. Egyszerűen csak be kell kapcsolni és már lehet is hallgatni. Az elv amúgy ugyanaz - felolvassa az egész lapot, vagy akár 1-1 szót is. És ha a képekre mutat az ember, ott dalok, hangok vannak. De van egy nagy plusz, amit a digitális technika tud - az interaktivitás. A könyv ugyanis feladatokat is ad - találd meg a képen a macskát, mutass rá az összes piros holmira, vezesd végig a cerkát a labirintuson, egészen a kijáratig. Kezdetben azonban ez nem volt könnyű - azt élvezték, hogy angolul hallják a mesét, meg hogy ha rákattintanak a harang képére az elkezd bimm-bammozni. De a kérdések nehezek voltak. Megérteni is, válaszolni is. De csak azért, mert nem beszéltek angolul.
Ma már ritkán kerül elő a könyv - kinőttek belőle. Ám mint minden tesók által használt dologra, azonnal lecsapott volna rá Kisbende. Csak hát ehhez még kicsi - félő volt, hogy eltépi a drága könyv lapjait, és bizony ez a toll érzékeny szerszám, aminek hegyes a vége, hogy pontosan lehessen vele rámutatni az adott szóra. De ha Kisbende jó alaposan odanyomja, akkor akár át is lyukaszthatja vele a lapot. Hát nem kapta a kezébe.
De szerette volna - és mivel ezzel nem volt egyedül, a gyártó kihozta a hangoskönyv keménylapos, babakézbe való verziót is, amit kifejezetten kétéves kortó ajánlanak. A toll gömbölyű, babakézbe való, nincs éles-hegyes része és még kisebbrajta dobálást is elvisel. A könyvek pedig tele vannak érdekes hangokkal. Kisbende kedvence az "Animal Orchestra" azaz az Állati Zenekar, ahol minden egyes állat a saját kezdőbetűjével kezdődő hangszeren játszik. A viziló harmonikázik (hippo ugyabár angolul) az unikornis ukulelén játszik, a yak jódlizik. Ha a gyerek rámutat a tollal a zenélő állatra, akkor először meghallgatjuk, hogyan is szól a hangszer, ha mégsgyszer rákattint, akkor egy kedves női hang elmondja az állat és a hangszer nevét, a következő kattintásnál meg az állat hangját hallgathatjkuk meg. De ha nem az állatra, hanem a mellette lévő betű jelére mutat a gyerek, akkor egészen mást hall - a betűt, a teljes mondatot, hogy ki, mit csinál, és egy kérést, hogy ezt ő is mondja ki. Szóval egy kép, minimum hat lehetőség. És ez csak egy könyv. Van állathangos, vonatos, formákat, színeket tanító könyv és ha az ember rácsatlakoztatja a netre a tollat, akkor a gyerek nevét is rá lehet tenni digitálisan, így amikor bekapcsolja és elköszön tőle a gépl akkor név szerint tudja köszönteni a kis tulajdonost. (Megyjegyzem, Bende ezt imádja, mindig akkorákat vigyorog rajta, amikor hozzá beszél a tollja.)
A dolog amúgy nem olyan nagy ördöngősség - valójában a szülők ugyanezt csinálják, amikor a saját ujjukkal rámutatnak a könyvben található cicára, és kimondják annak a nevét, nyávognak és megkérik a gyereket, hogy utánozza őket. A nagy különbség csak az, hogy ezzel a gyerek egyedül is el tud játszani, egy picike szusszanást hagyva ezzel az egész napos játékban megfáradt szülőknek. És persze a mi esetünkben előnynek számít az is, hogy a könyv angol kiejtése fényévekkel jobb, mint az enyém, így biztos lehetek benne, hogy Bende jót hall és jótól. És hogy közben még élvezi is az egész könyves mókát? Hát igen, ez se megvetendő eredmény.

A Leapfrog nevű hangoskönyv hivatalos oldala, akik sajnos nem fizetnek nekem, amiért reklámozom őket :-) http://www.leapfrog.com/en_gb/new_home.html
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(770 értékelés eddig)

Nagycsaládosok Angliában

2012.01.09. 18:33
Kétmillió forint - körülbelül ennyi segélyt kap Angliában havonta egy tízgyerekes család, ha egyik szülő se dolgozik. Emellé ingyen lakás is jár, és néha még a reggelijüket is házhoz küldi az önkormányzat.

Az angol szociális ellátás nagyon erős. Itt nem fordulhat elő, hogy egy anyuka pénzügyi okok miatt ne szüljön második (harmadik, sokadik) gyereket, mert az állam nagyon sok pénzzel segíti a családokat. Nagyon sokan kifejezetten abból élnek, hogy sok gyereket szülnek, mert akkor jogosultak lesznek az ingyenes és nagy önkormányzati házra, és a sok-sok segélyre.
A rendszert persze egyre többen támadják errefelé is - a pénz ugyanis, amit ilyen esetben két munkanélküli szülő kap a duplája annak, mint amit akkor vinnének haza, ha mindketten dolgoznának. Nem csoda hát, hogy generációk óta egyre többen vállalják, hogy munka helyett segélyekből "tengetik" (és ezt nagyon idézőjelbe teszem) az életüket. Mivel a gyerekek ezt a példát látják, nem is vágynak másféle életre. Mivel a szülők azt látják, hogy ez jó, nem is hajtják a gyereküket, hogy tanuljon. Ördögi kör ez.
Ráadásul mindez a külföldieknek is jár. És ez méginkább csípi a jó britek szemét. Jogosan, hiszen míg egy angol család generációk óta itt él, és valószínűleg legalább valami ős, vagy távoli rokon be is fizet az állam kasszájába, addig egy szomáliai menekült család semmit se tett abba a közösbe, amiből nem kevés pénzt vesz ki.
És hogy miből jön össze a havi kétmillió? Egy tízgyerekes család, ahol minden gyerek 18 éven aluli és egyik szülő se dolgozik, ezekre a járandóságokra jogosult: jobseeker alowance (munkanélküli segély), incapacity benefit (munkaképtelenségi segély) income support (jövedelem kiegészítés) employement and support allowance (ez olyan segély, mint Magyarországon a főállású anyaság) housing benefit (lakhatási hozzájárulás) child tax credit (családi adókedvezmény) child benefit (családi pótlék) council tax benefit (önkormányzati adóvisszatérítés). Nem könnyű mindezt a sok segítséget még lefordítani se magyarra.
Mint mondtam, mindez az odaköltöző magyaroknak is jár - igaz, nem egyszerű minden papírt kitölteni, millió igazolást kell beszerezni és egy évig is eltarthat, mire mindent kivizsgál a hivatal és eldönti, jogos-e az igény. Igaz, akkor a pénzt visszamenőleg is megkapja az ember. Azonban arra érdemes odafigyelni, hogy ezek között olyan is van, amit csak akkor lehet igényelni, ha dolgozik az ember (de kapja majd akkor is, ha esetleg elvész a munkája). És ami még fontosabb ehhez minden egyes gyereknek kinn kell lennie és iskolába kell járnia, tehát az sajnos nem működik, hogy apa előre kimegy, beadja a papírokat és majd amikor megkapják a pénzt, akkor utánamegy a család.
Azon persze lehet vitatkozni, hogy mennyire okos dolog az államnak ilyen nagyon segíteni a sokgyerekes családokat. Pláne azt, ahol munkanélküliek a szülők és sokak szerint csakis megélhetési céllal potyogtatják a gyerekeket. Errefelé ugyanis nem ritkaság, hogy a sokgyerekes anya mondjuk szoláriumot vesz a hatszobás háza pincéjébe. A szoli ugyanis olcsó - neki meg bőven van pénze. A mindennapi megélhetés (kaja, ruha) ugyanis körülbelül hasonló árban van, mint otthon, és ha az ember állami bérlakást kap (amik nem valami lepusztult vacak szarok, hanem kifejezetten nagy és tágas házak, elég jó környéken) akkor már a z egyébként horror árú lakásbérlésre sem kell költeni.
Ám akik védik a rendszert azt mondják, hogy mindez a gyerek érdekében van. Ők ugyanis nem tehetnek róla, ha a szüleik nem dolgoznak, és nekik attól még igenis kell étel, meleg ruha és játék. Így hát megkapják. És emellé a szülők is azt a kényelmes életet, ami a segélyek nélkül sokkal nagyobb szenvedés lenne. Máscsak azért is, mert valljuk be, tíz kicsi gyerek ellátása nem könnyű feladat és nem is egyemberes munka. Kicsit sem meglepő, hogy nagyon is szükség van apuka kezére is a főzésnél, mosásnál, teregetésnél.
Nem véletlen, hogy a hatalmas összeg ellenére egész Angliában csak 190 család van, ahol tíznél több kiskorú gyermeket nevelnek. Merthogy ez óriási munka. És pénzzel nyilván nem is lehet megfizetni. Bár ismerjük be, errefelé azért megpróbálják.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(792 értékelés eddig)

A nagy leárazás harc

2012.01.02. 23:30
A híradóban biztosan láttad, hogy néz az angol karácsony másnapja. Nem meghitt ünnepléssel. Vásárlással. A nagy akciók persze minket is elcsábítottak. Mert ez tényleg maga a Kánaán.

Merthogy az angolok karácsony másnapján TÉNYLEG 50-70%-kal leárazzák a cuccokat, ráadásul a boltok egy része már reggel 6-kor kinyit, ami azért is döbbenet, mert már olyankor is sorba kell állni, hogy bejusson az ember.
Nem, ezt nem saját élményből tudom,. Nincs az a szuper cucc, amiért én a szünidő alatt 5-kor kelnék. Sőt, valójában eddig el se tudtam képzelni, hogy a karácsony másnapját vásárolással töltsem. De a harmadikat...
Merthogy ami nekik a második - nálunk már a harmadik nap. És az már nem is ciki. Magyarországon ugyebár 24-e a szenteste és 25-e a másnap. Az angoloknál azonban 24 még csak Christmas Eve, amikor nincs még se ajándék, se ünnep, csak várják a Mikulást, akinek tejet és sütit kell kirakni. Az ajándékok éjszaka kerülnek a fa alá és az angol gyerekek 25-én reggel nyitják ki a csomagjaikat. Miután egész nap örvendeztek a játékoknak, társasoztak és degeszre ették magukat, rájuk is fér egy kis 26-i testmozgás, ami sok esetben boltlátogatás lesz.
Kis hezitálás után 26-án dél körül úgy döntöttünk, hogy nekiindultunk a három gyerekkel, és megnézzük, mit is adnak olyan olcsón. Tervünk is volt persze - apunak öltöny, lányoknak ünneplő ruha, Kisbendének új kardigán. Én valahogy karácsony után nem vágytam semmire, de persze ez hülyeség volt, merthogy ilyenkor a női cuccok érik el a legjobb árakat. Persze az a párezer forint amit meg lehet spórolni egy kardigánon vagy egy kabáton, az smafu. Igazán azok járnak jól, akik egész évben drága designer cuccokban járnak, mert azokat értékelik le legjobban, és ott a legnagyobb az árkülönbség is.
Hát persze, mert ha egy 1000 Ft-os pólót levisznek 500-ra, az még csak 500 Ft nyereség. De ha egy Gucci, Praga vagy Manholo Blahnik cipőt adnak féláron az már többszázezres különbség, amiért érdemes ölni. Szó szerint. Merthogy vér az minden évben folyik.
Persze én nem ezeken a helyeken néztem körül - és ha százezreket nem is tudtam spórolni, azért nem mindegy, hogy az ember mennyiért vesz három gyorsan növő gyerekre új ruhákat.
Persze amint várható volt, az olcsó boltok is dugig voltak, és az amúgy is döbbenetesen kedvező árú gyerekruhákat, (aminken itt nincs ÁFA, szóval kapásból 25 %-kal olcsóbbak, mint otthon) szóval azokat most tényleg szinte ingyen dobálták az ember után. Pizsama 500 Ft, gyerekpólók 100 Ft... nemcsoda, hogy az emberek szinte transzban pakolták a kosarukba a ruhatömegeket, merthogy ENNYIÉRT a hülyének is megéri, még akkor is, ha csak egyszer veszi fel a gyerek, még akkor is, ha soha nem is veszi fel, mert annyi van belőle.
A baj csak az volt, hogy három gyerekkel mentünk. Ami egyfelől szükséges volt, merthogy a lányoknak muszáj volt felpróbálni az ünneplő ruhát, amit kinéztem nekik, mert nem tudtam a méretüket. Nem nagyon vásárlok nekik ruhát, amióta egész nap a sulis egyenruhában vannak és meglehetősen kiürült a szekrényük, de így is több van, mint amit fel tudnak venni. Persze az az ünneplő, amit akartam már nem volt a méretükben és különben sem volt egyforma, ami pedig fontos lett volna, mert két koszorúslány mégse lehet különböző ruhában. Pár pólót, kardigánt, szoknyát, nadrágot azért így is vettem minden apróságnak - de a női osztályra már nem jutottam el, még nézelődni sem. Azt már senki nem bírta volna idegekkel. Némi tolakodás után ezért inkább a játszótéren kötöttünk ki, mint mindig. És aztán szépen hazamentem a gyerekekkel enni, aludni, pihenni. Én, részemről feladtam.
Meglepő módon a férj viszont ott maradt és átadta magát a vásárlás örömeinek. Így azzal vigasztaltam magam, hogy legalább neki lett új öltönye, inge, farmerje, pólója, pizsije. Ráadásul féláron.
És este a reklámokat nézve én is megvilágosodtam - rossz helyen kerestem a Nirvánát. Aki ugyanis három gyereket nevel (vagy akár egyet is) az várja meg az estét, és nyomuljon az interneten. Az akciók ugyanis ott is megvannak, a legtöbb helyen ingyenes a házhoz szállítás, itt Angliában kérdés nélkül cserélnek (vagy visszaadják a pénzt, ha valami mégsem tetszik). Így hát az éjszaka leple alatt, nyávogó gyerekek, morcos férj és tolakodó idegenek nélkül a hitelkártyámmal kettesben mi is elmentünk vásárolni. És lett mindenféle szép és új holmim, és még a gyerekeknek is sikerült koszorúslány ruhát venni. Egyformát. Most már csak a csomagokat várom. Ráadásul tényleg sokat spóroltam. Ez az egészben a legjobb érzés.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(506 értékelés eddig)

Karácsony a távolban

2011.12.21. 12:36módosítva: 2011.12.21. 18:28
Aki külföldön él, annak komoly döntést kell hoznia minden évben a karácsonyról. Hol is töltse. És ez egyáltalán nem könnyű kérdés.

Tavaly fel se merült bennünk, hogy Angliában töltsük a Szentestét. Mert hát a nagymamák, a keresztszülők, nagynénik és nagybácsik szíve megszakadt volna, ha távol vagyunk. És valljuk be, a miénk is. Hiszen azért mégiscsak ott vagyunk otthon - gondoltuk. Amikor persze kiderült, hogy az egész családnak horror összegbe kerül a repülőút kitaláltuk, hogyan is lehetne spórolni. Én a babával előremegyek még az iskolai tanítás idején. A férjem a két nagylánnyal meg majd utánam jön, amikor vége a sulinak és dupla annyiba kerülnek a jegyek. Jó ötletnek tűnt, egészen addig, míg le nem esett a hó. Amit én Magyarországról néztem, a férjem pedig Angliából. A járatokat törölték, így Szenteste csak a Skype hozott össze minket.
Mit mondjak - életem legrosszabb karácsonya volt. Hiába egyesült a család két nappal később, a karácsonyi varázs addigra elmúlt.
Közben persze kiderült az is, hogy nem feltétlen kényelmes másnál karácsonyozni, legyen bár az a saját anyukám, akinél külön szoba és teljes kényelem várt minket. Merthogy a karácsony intimitása, varázsa nagyon is más, ha az ember bőröndből öltözik és egy más által feldíszített fa alá rakja le a csomagokat. Szóval a vendég státusz jó, de pont karácsonykor, amikor annyi apró csoda várja az embert, nagyon is kényelmetlen.Megfogadtuk hát, hogy idén minden másként lesz. Nem megyünk haza és inkább Angliába varázsolom a hazai ízeket és szokásokat. Van már bejglink, zserbónk, hoztam szaloncukrot, és millió szuper ajándék várja a gyerekeket a fa alatt. A nagyszülők se tiltakoztak, hiszen ők is látták, hogy a tavalyi megoldás milyen rosszul sült el.
Most tehát örülnöm kellene - készül a karácsonyi varázslat, és minden olyan, mint otthon volt - de valahogy mégse. Mert ha minden tökéletes lenne, akkor nem sírva ébredtem volna tegnap, amikor azt álmodtam, hogy kopognak az ajtón és a húgom állít be váratlanul, mondván, hogy akkor most elrabol a Vörösmarty térre egy jó kis forralt borra, hogy legyen egy kis pihenésem a nagy készülődés közepette.
Csak hát itt nincs Vörösmarty tér, a forralt bor íze is más, és senki nem vált fel egy pillanatra sem, hiszen minden rokon és régi barát fényévnyi távolságra. És hiányoznak. Hiába tudom, hogy jobb és nyugisabb ez a gyerekeknek, mint átrángatni őket a fél világon, mégis úgy érzem, hogy mind vesztünk valamit azzal, hogy itt maradunk.
Nincs értelme ezeknek az érzéseknek, nem is a logika mozgatja őket. Nem tudom, hogyan lenne jobb, és attól félek, hogy soha nem is lesz jó megoldás. Csak kisebb rossz.
tovább(0 hozzászólás eddig)
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(352 értékelés eddig)

A blog létrehozója és / vagy tulajdonosa kizárólagos felelősséget vállal az általa létrehozott és / vagy szerkesztett blog teljes tartalmáért. A HáziPatika.com Kft. - mint a babaszoba.hu oldal tulajdonosa - a portálon látogatói által szerkesztett blogok igazság- és valóságtartalmért, valamint az azokban elhelyezett tartalommal összefüggésben semmilyen felősséget nem vállal.

Ugrás a lap tetejére

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s
A blogról
Szerző:fodormarcsiÜzenetoffline
fodormarcsi
  • Összesített tetszési index:

  • Bejegyzések száma: 60 db
  • Létrehozva: 2011.01.17. 15:21
  • Módosítva: 2011.04.01. 01:14
Címkék
Mi ez?

A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2014 Sanoma Media Budapest Zrt. - Minden jog fenntartva