babaszoba.hu


Léna Milla


2010. október 2-án, 2 nappal a kiírt dátum előtt, s már nem olyan váratlanul, megszületett 2. kislánykánk, Dóra Léna Milla. Paraméterei: 3350 gramm, 54 cm. Egy igazi kis angyali teremtés :-)

Az első Karácsony

2010.12.25. 23:48
Első Karácsonyunk Lénával, első együtt töltött külön, és még sorolhatnám, hogy miért is első.
Mindenesetre szép volt, és bár fáj a pocakja a csöppnek, attól eltekintve még nyugodtnak is mondhatni.
23-án este Corika ott aludt anyumnál, így a Jézuska nekilátott az ajándékok becsomagolásának éjjel :-) Reggel mire megjött, a Karácsonyfák már szépen díszelegtek, aminek a felöltöztetésében Léna hugi is közreműködött :-) Na persze még csak ámult a csillogó-villogó díszek láttán :-)
A Jézuska a déli alvás után érkezett, majd átmentünk Éváékhoz kicsit, csak meg kellett várni, míg felébred Lénus. Ott ettünk ittunk, Jézuskáztunk, aztán hazajöttünk pihenni, és együtt élveztük a szentestét, jó sokáig, mert Lénának fájt a pocija...
Reggel 9-kor!!!! ébredtünk a picurral, jó sokáig bírtuk :-) Gyors megfőztünk a Drágámmal, babáztunk, takarítottunk, játszottak a nagyok, és ismét Lénára vártunk, hogy felébredjen :-) Jókat alszik arany szivem, nem zavarja semmi sem :-)
Délután anyukámékhoz mentünk, de szigorúan kocsival, jött értünk tesóm, olyan ítéletidő volt :S
Már nagyon vártak minket, de a Jézuska nem várt, lépett, az ajándékokat ugyanúgy a fa alatt hagyta szokása szerint :-)
Léna baba egy csodaszép babatornáztatót kapott, másik mama Jézuskájától pedig játszószőnyeget, amit előbb megkapott a drága :) De nem volt hiány csörgőben, meg hűtőrágókában sem. (Jókor, mert jön a fogacska)
Nővérkéje nagyon jó kislány lehetett az évben, mert 2 babakocsival is megjutalmazta Jesszuska, nem beszélve a mágikus rajztáblákról, és még sorolhatnám... De megígérte, hogy jó lesz. Bárcsak elhinném :-)
Most egy évig nem is kell nekik játék :-)))
Címkék:
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(5 értékelés eddig)

Hozzászólások (1)

1. zizimamaÜzenet2010.12.26. 11:14

Békés Boldog Karácsonyt és nagyon jó egészséget kívánunk Mi is Nektek!:) Puszi!

Szeretnél hozzászólni Te is? Kérjük lépj be előbb!
Sikeres belépés után a rendszer automatikusan visszadob ide!

A blog létrehozója és / vagy tulajdonosa kizárólagos felelősséget vállal az általa létrehozott és / vagy szerkesztett blog teljes tartalmáért. A HáziPatika.com Kft. - mint a babaszoba.hu oldal tulajdonosa - a portálon látogatói által szerkesztett blogok igazság- és valóságtartalmért, valamint az azokban elhelyezett tartalommal összefüggésben semmilyen felősséget nem vállal.

Ugrás a lap tetejére

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s
A blogról
Szerző:joyibaby26Üzenetoffline
joyibaby26
  • Összesített tetszési index:

  • Bejegyzések száma: 75 db
  • Létrehozva: 2010.01.28. 22:48
  • Módosítva: 2011.01.04. 13:58

A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2017 Central Digitális Média Kft. - Minden jog fenntartva