babaszoba.hu


Fodor Marcsi: Angliában babázok


Aki tanult már angolul, (és ki nem?) abban előbb utóbb mind felmerül a vágy, hogy elutazzon a ködös Albionba. Akár turistaként, akár bébiszitterként, akár hosszabb időre. Én most az utóbbiak táborát gyarapítom és tapasztalom nap mint nap, hogy milyen is errefelé az élet három gyerekkel.

Be nem áll a szája

2011.10.11. 12:08
- Kuki! - mondta a fiam és határozottan a lábai közé mutatott. Igen, oda. A család nem csak azért tapsolt és ujjongott, mert ilyen ügyes a testrészei megnevezésében, hanem azért is, mert végre beszél. Sőt, az utóbbi pár napban be sem áll a szája.

Bende immár húsz hónapos, és bevallom, kicsit meg voltam ijedve eddig, mert nem nagyon utánozta amit mondtunk. Csak annyit mondott: "még-more". Még egy kis ölelést, még egy kis cicit, még egy kis kaját. A biztonság kedvéért mindkét nyelven. Ezt így soha nem mondtuk neki - ő rakta össze, hogy a két szó ugyanazt jelenti. Ebből is látszik, hogy micsoda munkát végez az agya, amikor beszélni tanul. Angolul és magyarul is persze egyszerre.
Mindenféle könyveket találtam ám a témában, amik azért annyiban megnyugtattak, hogy a kétnyelvű közegben nevelt gyerekek valóban lassabban kezdik a beszéd nevű feladatot, igaz, cserébe utána két nyelvet is kapnak maguknak, amelyen elboldogulnak. Viszont mindenhol nagyon fontosnak tartják, hogy ne keverjük a nyelvet - mindenki beszéljen csak a saját anyanyelvén a gyerekhez, mert az csak így tudja megtanulni, hogy melyik szó hová tartozik.
Na itt azért kicsit elbizonytalanodtam, merthogy nálunk ez nem így működik - amikor angol babafoglalkozáson vagyunk, akkor angolul beszélek hozzá, amikor otthon vagyunk magyarul. És igen, néha itthon is elmondjuk az angol mondókákat, amelyeket Bende olyan nagyon szeret és felváltva hallgatunk angol és magyar zenei CD-ket. A tesók is hol angolul, hol magyarul beszélnek hozzá. Szóval tényleg teljes a katyvasz, nem is csodálom, ha Kisbendének ebből az egészből csak annyi esett le, hogy a világ egy nagy nyelvi zűrzavar. És ha már mindenki halandzsázik, akkor ő is azt csinálta.
A babakönyvek táblázatából azért annyi kiderül, hogy olyan másfél éves kora körül azért illene már beszélnie is pár szót, de még annál is fontosabb, hogy értse, ami körülötte zajlik és amit kérnek tőle. Ezzel azért nincs hiba. Érti ő, hogy mi akarunk, akármilyen nyelven mondjuk is - más kérdés, hogy nem akarja.
Ám az utóbbi pár hétben azt vettem észre, hogy mintha egyre több értelmes szót hallanék ki a halandzsából. Rájöttem, hogy a "mitmo" valójában egy kérdés, azt akarja megtudni, hogy a képeskönyvben "mit mond" az adott állatka. És mondja, hogy zsupsz, tíz, finish, come. És végre-végre hajlandó utánozni is amit mondunk neki. Először kicsit szégyenlősen, minden szó után a szája elé kapva a kezét, és kuncogva, aztán egyre bátrabban és jobban. És nem csak utánoz!
Ma éppen az anyukámmal beszéltem skype-on, amikor odajött hozzám és beledumált a mikrofonba. Anyukám persze válaszolt neki, mire Kisbende csak annyit mondott neki: "Deje ide!" Hát kell ennél nagyobb bók egy nagymamának? És nagyobb büszkeség egy anyának?
Tetszett ez a bejegyzés?Értékeld!
(492 értékelés eddig)

Hozzászólások (Még nem érkezett hozzászólás)

Szeretnél hozzászólni Te is? Kérjük lépj be előbb!
Sikeres belépés után a rendszer automatikusan visszadob ide!

A blog létrehozója és / vagy tulajdonosa kizárólagos felelősséget vállal az általa létrehozott és / vagy szerkesztett blog teljes tartalmáért. A HáziPatika.com Kft. - mint a babaszoba.hu oldal tulajdonosa - a portálon látogatói által szerkesztett blogok igazság- és valóságtartalmért, valamint az azokban elhelyezett tartalommal összefüggésben semmilyen felősséget nem vállal.

Ugrás a lap tetejére

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s
A blogról
Szerző:fodormarcsiÜzenetoffline
fodormarcsi
  • Összesített tetszési index:

  • Bejegyzések száma: 60 db
  • Létrehozva: 2011.01.17. 15:21
  • Módosítva: 2011.04.01. 01:14
Címkék
Mi ez?

A babaszoba.hu oldalain található információk, szolgáltatások nem helyettesíthetik szakember véleményét, ezért kérjük minden esetben forduljon szakorvoshoz!
Copyright © 2002 - 2017 Central Digitális Média Kft. - Minden jog fenntartva