Család

Ettől lesz igazán boldog a gyerek a szülinapján

Nem azon múlik a szülinap sikere és a boldogság, hogy mennyibe kerül a megrendezése.
2022. Október 24.
Szülinapos kisfiú tortával
Mennyi torta és mekkora buli kell a tényleg boldog szülinaphoz?

Nincs abban semmi kivetnivaló, ha a baba első szülinapját is tortával, lufival, ajándékokkal és összejövetellel ünnepeljük meg.  Inkább arra érdemes figyelni, hogy ne érezzük úgy: minél nagyobb a gyerek, annál nagyobb ünnepségsorozatot kell szerveznünk ahhoz, hogy boldoggá tegyük. Inkább arra érdemes figyelni, hogy ne érezzük úgy: minél nagyobb a gyerek, annál nagyobb ünnepségsorozatot kell szerveznünk ahhoz, hogy boldoggá tegyük.

„Egy gyerek mindig örül az ünnepeknek, annak pedig még inkább, ha ő az ünnepelt. Olyankor még több figyelmet és mosolyt kap, ajándékokkal lepik meg, olyan ez neki, mintha egy másik világba csöppent volna. Abban a pillanatban úgy érezheti, hogy minden az övé, boldog és nyugodt” – foglalja össze az ünneplés fontosságáról S. Tóth Márta life&business coach, NLP tréner, aki szerint nemcsak a születésnapokat, hanem az apróbb sikereket is érdemes megünnepelni már kisebb korban is. Ami azonban fontos: ne csak a gyerekek nagy napjáról emlékezzünk meg családi és baráti körben, hanem a többiekéről is, hiszen így észrevétlenül is megtanulnak mások ünnepének vagy sikerének örülni a sajátjuk mellett.

Ünnepelni tudni kell(ene)

S. Tóth Márta

S. Tóth Márta

Bár teljesen természetes, hogy szülőként szeretnénk a gyerekünk minden kívánságát teljesíteni ha máskor nem, legalább a szülinapja alkalmából, a szakértő szerint azonban anélkül is lehet emlékezetes és örömteli az ünneplés, ha nem nyúlunk mélyen a zsebünkbe. „Az ünneplésnek nagyon sok momentuma van, aminek már a készülődés is a része. Már egészen pici kortól kezdve készíthetünk egy olyan naptárat, amin rajzokkal jelölhetők a közelgő ünnepek, és nyomon követhető a visszaszámlálás. Ha nem a gyerek az ünnepelt, az ajándékvásárlásba is bevonhatjuk: már egészen kicsi korban megbeszélhetjük vele, hogy mire készülünk, kinek, mit és miért vásárolunk” – folytatja a szakértő, majd hozzáteszi, hogy ha az ő születésnapja közeleg, a legjobb megkérni arra, hogy készítsen egy listát vagy mondja el nekünk, hogy minek örülne leginkább.

S. Tóth Márta szerint ez nagyszerű lehetőség arra, hogy megtanítsuk a szerénységre és arra, hogy az apró örömök is értékesek. Az évek múlásával saját tapasztalatot szerezhet arról, hogy az igazi boldogságot a szívének kedves emberek közelsége és az ünneplés hangulata jelenti: a sürgés-forgás a konyhában, a készülődéssel járó feladatok megtervezése és közös megvalósítása, ami a szeretet kifejezésének egyik nagyszerű módja.

„Az ünneplésben az a legfontosabb, hogy legyen időnk megállni, észrevenni, örülni, beszélgetni, emléket készíteni és felidézni. Ha igazán nyitott szemmel járunk, rájövünk, hogy minden nap van okunk az ünneplésre, a kérdés csak az, hogy észre akarjuk-e ezt venni és megtanítjuk-e mindezt a gyerekeknek? Azokban, akik mindig csak kívülről szemlélik mások örömét és még a születésnapjuk vagy valamilyen sikerük alkalmával sem jut ki az ünneplésből, könnyen alakul ki frusztráltság, kisebbségi komplexus, irigység vagy rosszindulat, de a befeléfordulás, introvertáltság, szomorúság is gyakori vendég lehet” – hívja fel figyelmünket az ünneplés fontosságára a szakértő.

Gyerek szülinap családi ünneplése

Akár hiszed, akár nem, a szülinap ünneplésével is tanítod a gyereket

„Sajnos egyre gyakoribb, hogy a szülinapok ünneplése kapcsán is fontosabb a kifelé mutatás, mint a befelé megélés, és a világ még mindig rohamosan halad ebbe az irányba. Szülőként maximális felelősségel tartozunk azért, amit a gyerekünknek útravalóul adunk, ezért nem szabadna megfeledkeznünk arról, hogy az együtt töltött idő, a szülők jelenléte, a beszélgetések, a játék és a mese a legnagyobb ajándék. Nem csak a gyerekeknek, hanem nekünk, felnőtteknek is.”

/S. Tóth Márta/

Először úgy tűnt, elúszik a sellős torta

Ungvári Szilvi kislánya, Szofia nem rég ünnepelte az 5. születésnapját, és már a nagy nap előtt kifundálta, hogy sellős tortát szeretne. Szilvivel sok-sok szülinapi kreációt átnéztek a neten, mielőtt megtalálták a befutót. „A cukrász, aki évek óta készítette a tortáinkat, elköltözött Budapestről, amit akkor tudtam meg, amikor meg akartam rendelni a sellős tortát. Egy másik, általam ismert cukrászda a hozzájuk érkező sok megrendelés miatt nem írt vissza időben, így nem maradt más választásom, mint hogy én süssem meg, annak ellenére, hogy nem igazán vagyok otthon a témában. Amikor Szofia ezt megtudta, ujjongva kérte, hogy nélküle ne kezdjek bele, süssünk együtt” – idézi fel Szilvi a sellős torta történetét.

Mivel saját bevallása szerint nem rutinos tortasütő, bújnia kellett a netet tejmentes receptekért, mire megtalálta az igazit. Kislányával, aki mindig örömmel segít a konyhában, együtt vásároltak be, aztán ovi után felkötötték a kötényeiket és munkához láttak. „Szofia elővette a saját kavarókészletét, és minden lépést előre megbeszéltünk. A biztonsága érdekében néhány szabályt előre lefektettünk, amikhez végig nagyon ügyesen tartotta is magát. A hozzávalókat együtt megvizsgáltuk, megérintettük, megszagoltuk és megkóstoltuk, így felfedezésnek sem volt utolsó a közös sütés” – meséli az anyuka.

Kislány otthon tortát süt

Szofi és a sellős álomtorta – Fotó: Ungvári Szilvi

Több feladatot is rá lehetett bízni az 5 éves kuktára: profi módon törte és választotta szét a tojásokat, precízen mérte ki a hozzávalókat, és lelkesen kevert-kavart. „Nagyon büszke volt, amikor megengedtem, hogy a kézi mixer gombját nyomhassa, a kedvenc része pedig természetesen a kóstolás volt. Közben sokat beszélgettünk, az óvodáról is jóval többet mesélt, mint szokott, beavatott a részletekbe a kis barátairól és a játékaikról. Bennem is kellemes emlékek törtek fel a gyerekkoromból, amiket érdeklődéssel hallgatott. Kérdezgette, milyen volt, amikor én voltam kislány, és hogy milyen volt akkor a mama. Jókat nevettünk a csínyeimen, az idő pedig úgy repült, hogy egyszer csak azt vettük észre: már a díszítésnél tartunk.”

A szorgoskodásuk és a délután megkoronázása Szilvi szerint a fondant és a marcipánfigurák elkészítése volt, Szofia ügyessége és kreativitása még őt is ámulatba ejtette: „Olyan oldalát láthattam, amit eddig nem igazán mutatott meg, pedig születése óta sok minőségi időt töltünk együtt. Most valahogy olyan nagylányos, felelősségteljes volt! Az elkészült tortát végül kellemesen elfáradva, de nagyon büszkén tettük hűtőbe, Szofi pedig még elalvás előtt is azt súgta a fülembe, hogy ez élete legeslegszebb tortája!”

Szilviék másnap 180 km-t utaztak a nagyszülőkhöz a tortával, ami még ezt a kalandot is kibírta. Azzal, hogy ők sütöttek a kislányával, mindenkinek nagy meglepetést szereztek és sok dícséretet kaptak. „Ami a szavaknál is többet mondott, az az volt, hogy az egyáltalán nem édesszájú anyukám két szeletet is evett belőle! Ez annyira felbátorított minket, hogy eldöntöttük, az én novemberi szülinapomra is mi készítjük a tortát Szofival!”

Szandi kislánya 2 évet várt az ajándékára

A 8 éves Tánya anyukája, Nagy Szandi idén igazán varázslatos meglepetést szervezett a kislányának, aki kitartóan várt álma megvalósulására. „Tánya 4 éves volt, amikor az apukájával elváltunk, mi költöztünk el, így mindent, amit addig megszokott, újra kellett építenünk. Minden szempontból nehéz volt ez az időszak, anyagilag is mínuszba kerültem, így a szülinapjára sem nagyon tudtam mit venni, maximum olyan dolgokat, amik amúgy is kellettek neki” – emlékszik vissza Szandi, akinek 2 év kellett hozzá, hogy egyenesbe jöjjenek. Tánya a 6. szülinapja előtt azt mondta a nagymamájának, hogy szeretne egy olyan napot az anyukájával tölteni, amikor nem kell dolgoznia, és őt is felhőtlenül boldognak láthatja.

„Igazából akkor tudatosult bennem, hogy az elmúlt években minden a munka körül forgott, és a kislányomra alig jutott időm. Onnantól kezdve próbáltam csak akkor dolgozni, amikor ő iskolában vagy az apukájánál volt, és eldöntöttem azt is, hogy amint adódik rá lehetőség, elviszem egy mesevilágba. Ő az egészről nem tudott semmit, fogalma sem volt róla, hogy anyukám beavatott a titokba” – meséli Szandi.

Kislány az anyukájával Disneyland ajándékkal

A nagy pillanat, amikor Tánya megkapta a Disneylandbe szóló meghívót – Fotó: Nagy Szandi

Egy netes hirdetésben bukkant fel először Disneyland, ami nagyon megtetszett az anyukának. „Ez az utazás több volt egy sima szülinapi ajándéknál: egyfajta hála volt tőlem, amiért a nehézségeink ellenére soha semmire sem panaszkodott. Utólag visszagondolva jobb is, hogy nem a 6. szülinapján jutottunk el Disneylandbe, mert kicsikkel nem akkora élmény ez a látogatás. Amikor először elolvasta a levelet az ajándékáról, nem értette. Elolvasta még egyszer, és örömében sírni kezdett” – idézi vissza a nagy napot Szandi, aki onnantól kezdve visszaszámolt Tányával az utazásig, amire október elején kerítettek sort.

Az ünnepelt annyira izgatott volt, hogy bár csak 2 napra utaztak el, legalább 1 hétre elegendő ruhát pakolt magának. „Ahogy megérkeztünk, elmentünk meglesni az Eiffel tornyot. Nagyon tetszett neki, amikor kivilágították és kimondhatatlanul élvezte, hogy még sötétben is mászkáltunk. Párizsban jöttem rá, hogy az ő angol tudása már most nagyobb, mint az enyém!” – teszi hozzá nevetve Szandi, akit határtalanul boldoggá tett Tánya öröme.

Kislány Disneylandben az anyukájával

Szandi és Tánya utazása meseországba – Fotó: Nagy Szandi

Semmi meglepő nincs abban, hogy a kislány másnap korán reggel ébredt, és azonnal indulni szeretett volna. Pár órájuk még volt a nyitásig, aztán mikor odaértek, Tánya azt sem tudta, hol kezdjék, hiszen semmiről sem akart lemaradni: „A bejáratnál vettünk egy kis emlékkönyvet, amibe aláírásokat lehetett gyűjteni a mesefiguráktól. A hely tényleg gyönyörű és mesébe illő, de a várakozás mindenütt nagyon hosszú volt, mindenhol kígyózó sorokba futottunk. A legjobban a vége tetszett mindkettőnknek: zárás előtt az összes mesefigura körbekocsikázott, énekeltek és játszottak a gyerekekkel. Elza és Anna mögött hullott a hó, Meridát körülvették a medvebocsok, Hófehérke pedig piros almát evett és a hét törpe kísérte.”

(Borítókép: Getty Images)