Kamasz

Szombaton tartják a középfokú írásbeli vizsgákat – ezek a középiskolai felvételi legfontosabb dátumai

541 helyszínen több mint 71 ezren felvételiznek.
2023. Január 18.
diákok az osztályban
Ezekre a középfokú felvételi dátumokra figyeljetek. (Kép forrása: Getty Images)

Szombaton 10 órától írják a központi középfokú felvételi vizsgákat a 9. évfolyamra, a 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, és a Belügyminisztérium által meghirdetett Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkező diákok. A január 21-én tartott írásbeli vizsgákon 541 helyszínen több mint 71 ezren felvételiznek, olvasható az Oktatási Hivatal oldalán.

A 9. évfolyamra felvételizők írásbelijére több mint 56 ezren jelentkeztek. A 6 évfolyamos gimnáziumi írásbeli vizsgán csaknem 9100, míg a 8 évfolyamoson több mint 6000 diák vesz részt. A tanulóknak magyar nyelvből és matematikából is vizsgázniuk kell.

Aki a szombati vizsgán alapos indokkal nem tud részt venni, január 31-én vizsgázhat pótló írásbelin.

Milyen fontos dátumokra érdemes még figyelni a középiskolai felvételik kapcsán?

  • Január 21. 10 órakor: Központi írásbeli felvételi vizsgák a kilencedik évfolyamra, az érintett 6 és 8 évfolyamos gimnáziumokba, és az Arany János Tehetséggondozó Programba jelentkezők számára az érintett intézményekben.
  • Január 31. 14 órakor: Pótló központi írásbeli felvételi vizsgák azoknak, akik az előző írásbelin alapos ok miatt nem tudtak részt venni.
  • Február 1. Az Arany János Tehetséggondozó Programba tartozó intézmények megszervezik a találkozást azokkal a programba jelentkező tanulókkal, akik a pótló írásbelin vettek részt.
  • Február 10. A központi írásbeli felvételi vizsgát szervező intézmények értesítik az írásbeli eredményéről a tanulókat. Az Arany János Tehetséggondozó Programra és az Arany János Kollégiumi Programra jelentkezők is megkapják a benyújtott pályázatok eredményéről az értesítést.
  • Február 22. Az általános iskola továbbítja a tanulói jelentkezési lapokat a középfokú iskoláknak. (A 6 és 8 évfolyamos gimnáziumba jelentkezők közvetlenül is továbbíthatják a jelentkezési lapot a gimnáziumnak, a tanulói adatlapot pedig az Oktatási Hivatalnak.)
  • Február 27-től március 14-ig: Ebben az időszakban tartják az iskolák a szóbeli vizsgákat.
  • Március 21-22. Ekkor van lehetőség módosítani a tanulói adatlapokat az általános iskolában.
  • Április 28. Ekkor derül ki a felvételi eredménye – a középfokú iskolák kiértesítik a felvételről vagy az elutasításról a jelentkezőket és az általános iskolákat.
  • Május 8-19. Rendkívüli felvételi eljárást kell tartani azokban az iskolákban, ahol az általános felvételi eljárás keretében a felvehető létszám 90 százalékánál kevesebb tanulót vettek fel.
  • Június 21-23. Ekkor kell beiratkozni a középfokú iskolákba.

További információ a középfokú felvételi vizsgáról: Oktatási Hivatal.

Forrás: oktatas.hu, oktatas.hu