Család

Állati képek! Így nézett ki az Állatkert 50 évvel ezelőtt

A Fővárosi Állat- és Növénykert igen nagy múltra tekint vissza, így szép számmal akadnak olyan régi képek, amik azt mutatják, mennyire szerették a családok ezt a különleges helyet már fél évszázaddal ezelőtt is!
2023. Március 25.
Az Állatkert főbejárata 50 éve

A budapesti állatkert nemcsak hazánk első állatkertje, hanem világviszonylatban is az egyik legrégebbi és legpatinásabb. A  látogatók előtt  1866. augusztus 9-én nyitott meg először, vagyis idén nyáron már a 157. születésnapját ünnepli a sokat látott állatkert!

Nagyszüleink és szüleink 50 évvel ezelőtt nagy valószínűséggel szintén ellátogattak ide, a Vidámpark szomszédságába, hogy megcsodálják az akkori időszakban látványosnak számító állatokat és növényeket. Ahogy a Fővárosi Állat- és Növénykert visszatekintéséből kiderül, akkoriban két dél-amerikai tapír is érkezett hozzájuk, amiért számított igazi különlegességnek, mert utoljára 1910-ben laktak tapírok Budapesten.

Mellettük kafferbivalyok is érkeztek, akik annyira otthon érezték magukat, hogy még családot is alapítottak. Az egyik akkor született bivaly, akit Bogyónak kereszteltek, még az 1990-es évek közepén is boldogan élt az állatkertben. Fél évszázaddal ezelőtt kerültek Budapestre a törpe vizilovak, akik 1975-ben szülőkké is váltak. 

Az Állatkert 50 éve

Nincs is jobb bizonyíték ennél a fotónál arra, hogy az Állatkert 50 éves is kicsik-nagyok kedvence volt! (Fotó: Fortepan / Kende János)

Már akkor is közkedvelt programnak számított az állatok „munkaterápiás” foglalkoztatása, ami nagyon hasonló a mostani bemutatókhoz, csak akkor több cirkuszi elem is tarkította ezeket. A fő cél már akkor is az volt, hogy elfoglaltságot adjanak az állatoknak, és erősítsék a kapcsolatukat a gondozóikkal. 

Ha szívesen nézegetnél még több fotót az Állatkert régi lakóiról, imádni fogod a Zoo Budapest mesélő képgyűjteményét is! A mi galériánk utolsó képe mindent visz, ne hagyd ki!

Az Állatkert 50 éve
8 fotó megtekintése

Nyitókép: Fortepan / FŐFOTÓ