Kamasz

Van olyan suli, ami be is zár a pedagógussztrájk napján

Az egyik iskola úgy fejezi ki szolidaritását a kölcseys, kirúgott tanárok felé, hogy nem is nyitja ki kapuját október 5-én.
2022. Október 04.
pedagógussztrájk
pedagógussztrájk Nyitókép: Getty Images

Az Eduline információ szerint az Alternatív Közgazdasági Gimnázium (AKG) mindkét épülete zárva tart október 5-én, szerdán. Az alapítványi suli tantestülete így szeretne a sztrájkjogtól megfosztott pedagógusok és a pénteken elbocsátott 5 tanár ügye mellé állni.

 

Erre a napra hirdetett országos pedagógussztrájkot a PDSZ (Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete). Továbbá ezen a napon tüntetést szervez a Tanítanék Mozgalom, a Grund nevű ifjúsági mozgalom pedig hídfoglalás tervez délután 5-től a Margit hídra. A pénteki események miatt élőlánccal is készülnek az ügyért aktívan tenni akarók: az Erzsébet hídtól a Keleti pályaudvarig tart majd a lánc a tervek szerint, a reggeli  időszakban – háromnegyed nyolc és kilenc között. 

A szakszervezet október 14-re is országos sztrájkot hirdetett. Ezen felül arra kéri a pedagógusokat, hogy november 22-én – a Magyar Közoktatás Napján – tartsanak demokrácia órákat, ahol “hangsúlyozzák, hogy a demokratikus jogokat egyetlen hatalom sem korlátozhatja.” Szintén ehhez a naphoz kapcsolódóan országos tüntetést szerveznek november 26-án, szombat délelőtt Budapestre, a Kossuth térre. Az eseményre nem csak a pedagógusokat, a szülőket is várják.  Hangsúlyozzák, hogy ez a harc már rég nem a bérről szól, sokkal inkább az oktatásról és a diákok helyzetéről.

A pedagógus- és oktatási helyzet tarthatatlansága ellen kiálló mozgalomnak újabb lökést adott szeptember 30-án a budapesti Kölcsey Gimnáziumban tanító 5 tanár elbocsátása. Este több százan tüntettek pénteken az iskola előtt, hétfőn reggel ez folytatódott, majd délután a szülők elvitték a követeléseiket és aláírásokat tartalmazó levelet a Belügyminisztériumba.

Nyitókép: Getty Images