Mit tud a baba?Főoldal

Magabiztosan szalad, megtorpan és kitér valami elől. A lépcsőzés váltott lábbal is jól megy már, ráadásul nemcsak felfelé, hanem lefelé is. Már segítségre sem szorul. Ugrálásnál elemelkedik a lába a földtől, leérkezésnél behajlítja a térdét, hogy az esést tompítsa. Már képes elkapni két kézzel a labdát.
A 4 éves gyermek már jól tud osztozkodni, és szívesen játszik együtt más gyerekekkel. A baráti kapcsolatok még instabilak: egyik pillanatban még ez a barátja, aztán összevesznek és más lesz a pajtás. Nem ritka a csúfolódás a gyerekek között ebben a korban. Összetett történetet még nem tud kitalálni és irányítani, de szívesen részt vesz a szerepjátékokban, és az "irányító" utasításait végrehajtja. Empatikus és együttműködő. Önállóan képes öltözködni, enni. Ügyesen elpakol maga után. A szabályokat tiszteletben tartja.
A négyéves már tud kört rajzolni, néhány gyermek négyzetet és háromszöget is. Rajzából már kivehető az emberforma, s a részletek (kéz, láb, orr, szem, száj) már a helyén vannak. (Bár elképzelhető, hogy a test még hiányzik.) Gyurmázás során már képes hurkákat nyújtani, golyókat készíteni a kis kezeivel. (A vékony hurkákat kinyomó gyurmázó játékeszközök nagy népszerűségnek örvendhetnek a négyévesek között.)
Körülbelül 1000 szavas a szókincse. Sokat mesél, indokol, magyaráz. Akár 6 percig is képes koncentrálni egy adott dologra, tevékenységre. Bár már nagyjából érti az idő múlását, de ez az időészlelés igen fejletlen - a tegnap, tegnapelőtt fogalmak nem letisztultak számára. Látványosan érdeklődik a tánc és a zene iránt.
Ez egy kritikus időszak az önbecsülés szempontjából. Biztosítsd számára a támogató környezetet. Ha sikerül úgy alakítani a dolgokat, hogy a tanulás szórakoztató legyen a számára, akkor a későbbiekben öntevékeny lesz, maga keresi majd az új információkat, szeret majd tanulni.
Adj teret neki a birkózáshoz, a gőz kiengedéséhez. Legyen sokat kortársak között. Játsszatok utánzós, párosítós, kirakós játékokat, nézegessetek régi képeket.

Ugrás a lap tetejére

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Szponzorált hirdetések