Mit tud a baba?Főoldal

A legtöbb baba

  • egyszerű szavakat ügyesen használ, pl. "pá-pá", "ide csüccs"
  • a tárgyakat összefogja, kezébe veszi, megtartja
  • egyedül áll

A babák fele

  • tükörben nézi magát
  • pohárból iszik
  • kártyaképeket néz
  • bilire ül

Néhány baba

  • szavakat és gesztusokat kombinál
  • nehéz tárgyakat próbál emelni
  • labdát gurít előre, hátra
  • érti a "nem"-et
  • utánozza az állathangokat
Egyéves kor után valójában már nem szólhatnánk babáról, hiszen a kicsi kinőtt a babakorból, de a hivatalos "kisded" szó idegenül hangzik. A pici ilyenkor már egyedül jár, és egyre több lépést tesz egyedül. Eleinte még terpesztett lábbal megy, a karjával egyensúlyoz. Ritkábban esik el. Képes lehajolva felvenni valamit, befordulni, vagy hirtelen megállni. Szívesen játszik olyan játékokkal, amelyeket maga után tud húzni, vagy amelyeket tologathat. Tud térdelni, és kapaszkodás nélkül ül le oldalra vagy a két lába közé.
A keze is egyre ügyesebb, és tudja forgatni a csuklóját. Két-három kockából tornyot tud építeni. Ceruzával, krétával rajzol, firkálgat.
Osztályoz, csoportosít, megsértődik, hisztizik.
Egyéves kora után már lassabban nő, és a korábbiakhoz képest kevesebbet eszik. A kicsik mintegy fele ilyenkor már tud egyedül inni a poharából, és ügyesen használja a kanalat.
A tükörben felismeri magát, és nem próbálja megfogni a "másik" babát. Egyre határozottabban fejezi ki a kívánságait. Figyeli a beszélgetőket, meg-megszólal, 2-3 értelmes szót is mondhat. Ismeri a "kérem", a "köszönöm" szót, és tud nemet is mondani. A 14-15 hónapos kor vége felé elkezdődhet a "nem-korszak": a baba egyszer csak mindenre nemet mond. Nem mindig kell teljesen komolyan venni, mert az esetek egy részében válasza nem céltudatos, csak gyakorolja a hangját vagy az akaratát, és örül neki. Lehet, hogy az "Éhes vagy?" kérdésre azt mondja, hogy "nem", és rázza a fejét, de könnyen lehet, hogy mégiscsak enni szeretne. Előfordul, hogy kisebb-nagyobb jelenetet rendez, ha valami nem az elképzelései szerint történik. Egyre jobban unja a járókát is.
Összefüggéseket fedez fel, például a víz és a pancsolás, a homok és a formázás, a ceruza és a firkálás között.

Ugrás a lap tetejére

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Szponzorált hirdetések