Kisgyerek

Székletvisszatartás kisgyerekkorban: mi az oka?

A bilire szoktatás időszaka gyakran jár együtt kihívásokkal - többek között előfordulhat az is, hogy a kisgyermek visszatartja a székletét. Mi lehet ennek az oka?
2021. Augusztus 23.
Székletvisszatartás kisgyerekkorban: mi az oka? (Fotó: Getty Images)

Dr. Deborah Goldman gyermek gasztroenterológus szerint meglehetősen gyakori probléma a kisgyerekeknél a székletvisszatartás. A szakember szerint ez a probléma gyakoribb a fiúknál, és potenciálisan a bilire szoktatás folyamata során alakulhat ki.

“A leggyakoribb ok az, ha túl nagy vagy kemény székletet ürítettek – akár az étrend megváltoztatása, székrekedés vagy valami egyéb ok miatt -, ami fájdalmas lehet a gyermekek számára. Emiatt a székletürítéshez kapcsolhatják a fájdalmat, így inkább visszatartják. Tehát elegendő csupán egy fájdalommal járó élmény ahhoz, hogy kialakuljon az ördögi kör” – idézi Goldmant a Cleveland Clinic.

Vannak, akik azért tarthatják vissza a székletet, mert érzelmileg vagy fizikailag még nem állnak készen a bili használatára, mások pedig félelmetesnek találhatják a dolgot, például a WC mérete vagy hangjai miatt. De előfordulhat az is, hogy a kisgyermek több figyelmet szeretne, és emiatt tartja vissza. Dr. Goldman szerint bizonyos egészségügyi állapotok is okozhatják ezt a viselkedést, de ezek az esetek nagyon ritkák.

A problémát minél korábban meg kell oldani, mert egyéb gondokat is okozhat. Amikor egy gyermek nem kakil, a széklet összegyűlik a bélben, és megkeményedik, emellett pedig a lágyabb, hígabb széklet szivároghat, ha a gyermek elveszti az irányítást a bélmozgást kontrolláló izmok felett. Ha a probléma hosszabb ideig fennáll, Dr. Goldman szerint ágybavizelési problémák, vizeletszivárgás vagy akár húgyúti fertőzések is előfordulhatnak.

Mi segíthet székletvisszatartás esetén?

A szakember szerint ha nincsen valamilyen mögöttes ok vagy egészségügyi állapot, a szülők általában tudják kezelni a legtöbb székletvisszatartási problémát. A legfontosabb, hogy nem lehet kényszeríteni egy gyermeket a bilizésre – meg kell bizonyosodni arról, hogy felkészült rá, máskülönben félelem alakulhat ki benne.

A siker érdekében fontos, hogy a gyermek jól érezze magát a bilire szoktatás közben. Érdemes odafigyelni a következőkre:

  • A gyermek lába legyen megfelelő magasságban, ha a szűkítős ülőkével ellátott WC-t használja. A WC-szűkítő legyen biztonságos, és mutassuk meg a gyermeknek, hogy nem kell félnie attól, hogy beleeshet a WC-be.
  • A fürdőszobában mindig legyen zsámoly.
  • Ha a gyermek aggódik a WC használata miatt, kérdezd meg tőle, pontosan mi miatt aggódik, és az aggodalmát mind otthon, mind a házon kívül vedd figyelembe. Néhány gyermek fél máshol WC-t használni.

Az étrendi változtatás is segíthet – erről javasolt konzultálni a gyermek orvosával.

Orvoshoz kell fordulni, ha a gyermeknek két-három hónap után is vannak székletvisszatartási problémái, és abban az esetben is, ha egyéb problémákat észlelsz, mint a hányás, vagy az étkezési-, illetve súlyproblémák.

Forrás: health.clevelandclinic.org