Terhesség

A terhességi rosszullétről

A terhesség első szakaszával sok esetben együtt járó hányingert és hányást reggeli rosszullétként szokták emlegetni, ami félrevezető elnevezés.
2014. Szeptember 24.

A hányingerrel és időnként hányással járó állapot a terhesség természetes velejárója a legtöbb várandós kismamánál. Általában reggel jelentkezik erősebben, később enyhül, de az első trimeszter negyedik-hatodik hetétől sok kismama egész napját elkíséri ez a kellemetlenség és a tizennegyedik hét körül kezd csillapodni. Körülbelül egy hónap szükséges még ahhoz, hogy az émelygés teljesen elmúljon, de a kismamák néhány százalékának várandós időszakát végigkísérik ezek a kellemetlen tünetek, amik hol erősebben, hol gyengébben jönnek elő.

Ha csak a terhesség első részében jelenik meg ez a nem kívánt vendég, akkor is kimeríti a kismamákat . Enyhe tüneteket otthon is sikeresen kezelhetünk, erős és sűrűn jövő hányinger és hányás esetében viszont beszéljünk a területileg illetékes védőnővel és orvosunkkal, mit javasolnak a kellemetlen állapot enyhítéséhez. A hányás jelentős folyadékvesztéssel járhat, így szélsőséges esetekben néhány napos kórházi benntartózkodás is szükséges lehet az ásványi anyagok visszapótlásához és megfigyeléshez.

Enni vagy nem enni

Ha nehezen marad meg bennünk az étel, próbáljuk meg, hogy többször étkezzünk és egyszerre kis adagot vigyünk be, ami nem megterhelő érzékeny gyomrunknak. Néhány kismama szerint a szénhidrátok hatékonyak a hányinger csökkentésében, mások szerint a magas fehérjetartalmú ételek, italok segítenek. Bármit is eszünk, iszunk, tegyük lassan.

Ha csak lehet, közvetlen étkezés után ne dőljünk le pihenni, mert így csökken az emésztési folyamat. Szabad az út a nasizás előtt! Ha az ágyunk mellett is tartunk rágcsálnivalót, az első ébredés után tudunk enni pár falatot és utána visszadőlhetünk még fél órára felkelés előtt. Pár falat keksz akkor is enyhítheti hányingerünket, ha az éjszaka közepén émelyegve felébredünk. Reggel lassan keljünk ki az ágyból, jobb, ha néhány percet ücsörgünk, mielőtt felállunk.

Hamar megtapasztaljuk, melyek azok az ételek, amik erősítik hányingerünket, próbáljunk meg ezektől tartózkodni. Ha szinte semmire sem tudunk ránézni, felejtsük el az egészséges táplálkozásról vallott nézeteinket és kísérletezzük ki, mit tudunk mégis megenni. A meleg ételeknek általában jobban érezzük az ízét, fűszerezését, így jó ötlet lehet, ha hidegen vagy szobahőmérsékleten fogyasztjuk el. Próbáljuk elkerülni a zsírosabb ételeket, mert nehezen emészthetőek. A fűszeres, savanyú és sült harapnivalók sem a barátaink, mert ingerlik az emésztőrendszert. Maradjunk a kímélő ételeknél.

A terhességi rosszullétről

Furcsán hangozhat, de az is segít, ha minden étkezés után fogat mosunk és alaposan kiöblítjük a szánkat. Ha esetleg a fogkrémet sem toleráljuk, sima vízzel. Igyunk sokszor keveset, főleg étkezések között. Néhány kismama esküszik a hideg, szénsavas üdítőkre, mások a kesernyés italokat részesítik előnyben, például a könnyen elkészíthető limonádét. Ha egyszerre sok folyadék kerül a gyomrunkba, úgy érezzük majd, hogy tele van és nem érzünk majd éhséget. Jobb ötlet, ha jártunkban-keltünkben kortyolgatjuk a folyadékot, ha úgy izgalmasabb, használjunk szívószálat.

Az ajánlott folyadékbevitel legalább másfél liter naponta. Ha sokszor kell hánynunk, megpróbálhatjuk pótolni az elvesztett elektrolitokat sportitalok fogyasztásával, amik cukrot, sót és káliumot tartalmaznak, ám figyeljünk oda a koffeinbevitelre, amiből szintén sok van ezekben az innivalókban.

Egyéb hányingerfelelősök

Nem csak az ételek válthatnak ki hányingert. Egy zsúfolt szoba, ahol megáll a levegő, egy erős parfüm illata, autóillatosító, de még a pislákoló fény is képes émelygést okozni. A friss levegő csodákra képes. Naponta tegyünk kisebb-nagyobb sétákat vagy szellőztessünk sűrűn. Kevéssé ismert, de ha fáradtak vagyunk, hajlamosabbak vagyunk az émelygésre, hányásra, ezért pihenjünk annyit, amennyit csak tudunk.

A terhességi vitamint , ami nagyon fontos a baba egészséges fejlődéséhez, étellel együtt vagy közvetlen lefekvés előtt vegyük be. Sajnos a benne lévő nagy mennyiségű vas nehezen emészthető, ezért beszéljük meg az orvosunkkal, hogy az első trimeszterben rövid ideig nem válthatjuk-e ki a terhességi vitamint alacsonyabb vastartalmú készítményekkel.

Kapcsolódó cikkeink terhességi hányás témában: