Terhesség hétről hétre

Waldorf-saláta

Szerző: W. Ungváry Renáta

2008. február 5.

Forrás: Kismama magazin

Nemcsak a vitamintartalom és a finom natúr zöldségíz miatt áhítozunk néha minden más ebéd helyett egy jókora tál salátára, hanem azért, mert egyszerűen jólesik rágni, és a magas élelmirost-tartalom az emésztésnek is jót tesz.

Hozzávalók egy adaghoz
15 deka zeller, néhány zellerlevél, egy szál halványítózeller, 15 deka alma, 2,5 deka dió, 1,5 deci natúr joghurt, egy kávéskanál mustár, egy kávéskanál méz, egy kisebb citrom leve, őrölt bors, csipetnyi jódozott só, egy teáskanál olívaolaj, salátalevelek a tálaláshoz

Mossuk, majd hámozzuk meg a zellergumót, leveleit alaposan öblítsük le. Aprítsuk a zellert gyufaszál vastagságú csíkokra, vagy reszeljük le nagylyukú reszelőn. Az almák magházát gondos mosás után vágjuk ki, majd kockázzuk fel a gyümölcshúst héjastul. Helyezzük készenlétbe időben a citromot, és ahogy végeztünk a zellerreszeléssel, illetve az almaaprítással, azonnal locsoljuk meg a levével a nyersanyagot, és forgassuk át kanállal. A megmosott halványítózellert vágjuk kis darabokra. A diót törjük össze egy picit. A joghurtba keverjük bele a mustárt, a mézet, az olívaolajat, csipetnyi sót és késhegynyi őrölt borsot, majd vegyítsük össze az egészet, és öntsük vele nyakon az almával összekevert zellert. Szórjuk rá a diót és a halványítózeller-darabkákat, azután forgassuk össze alaposan. Vágjuk vékony csíkokra a zellerlevelet, és hintsük a tetejére. A díszes tálalás érdekében néhány salátalevelet teríthetünk alá, de ügyeljünk, hogy a külső leveleit ne használjuk fel.

Téli saláták
Valójában a nyár a saláták igazi ideje, mert akkor aztán dúskálhatunk a friss, napérlelte idényzöldségekben. Télen olyan alapanyagokból célszerű válogatni, amelyeknél viszonylag biztosak lehetünk a növényvédőszer-mentességben. Ilyen a sárgarépa, a zeller, a sütőtök, a hagyma. Az almát mindig nagyon gondosan mossuk vagy hámozzuk meg. A saláta ízét és vitamintartalmát is igazi magasságokba röpíti, ha olajos magvakkal szórjuk meg. A pirítás jobb ízt ad a diónak, de a hőhatásnak áldozatul esnek bizonyos vitaminok, és igazán kár volna értük! Fejes salátát inkább csak kivételesen fogyasszunk magas nitráttartalma miatt.

Miért jó kismamáknak?
A dió jelentős folsav-, B1-, C- és E-vitamin-forrás. A zeller is sok tekintetben listavezető a zöldségek közt: nagy mennyiségű pantoténsavat, biotint és E-vitamint tartalmaz. A napi C-vitamin-adagot biztosan elfogyasztjuk egy adag Waldorf-salátában. És valamivel kalandosabb gasztronómiai élmény, mint bekapni egy kismamavitamin-kapszulát.

Bevásárlócédula

A piacról
egy kisebb zellergumó zölddel
két alma
5 deka dió (hogy rágcsálni is maradjon)
egy kicsi fejes saláta

Az élelmiszer-áruházból
egy csomag halványítózeller (ezt akár kis is hagyhatjuk a salátából, ha nem sikerül beszerezni)
extra szűz olívaolaj
két citrom
egy kis pohár natúr joghurt

Vásárlás előtt nézzünk utána: van-e otthon bors, só

Egy adag: 447 kcal
Fehérje: 22,2 gramm
Szénhidrát: 33,05 gramm
Zsír: 34,35 gramm

Kapcsolódó hasznos cikkeink és szolgáltatásaink

Legjobb cikkeink a témában

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Szponzorált hirdetések