Terhesség

Vigyázzunk rá, mielőtt megfogan!

Tudjuk, de nemigen törődünk vele, hogy a gyermek a fogamzás utáni első hetekben a legsérülékenyebb. Mit gyermek: magzat. Vagy még talán az sem: magzatocska, magocska.
2002. December 10.

Igen, akkora sincs, mint egy cseresznyemag, de már ezer veszély les rá. És a szülei talán még nem tudják, hogy életet adtak neki. Ki vigyáz rá akkor?

A kisbabák 2,6 százaléka súlyos fejlődési rendellenességgel jön a világra. Ezt az arányt jelentősen lehetne csökkenteni, ha már a fogantatás előtt felkészülnének a szülők, és a lehető legjobb körülményeket teremtenék egy új élet fogadásához. Erről beszélgettünk dr. Dobó Márta gyermekgyógyásszal, az Optimális Családtervezési Szolgáltatás munkatársával.

– A fejlődési rendellenességek a magzati élet első nyolc hetében alakulnak ki. Sajnos éppen ebben az időszakban nem kapja meg a gyermek a kellő védelmet, hiszen az anya sokszor nem is biztos még a terhességben. A terhesgondozás általában a hat-nyolcadik héten kezdődik. Az igazság az, hogy ilyenkor már késő: a nyolcadik hétre a magzat minden szerve kialakul, ettől az időtől fogva kevésbé érzékeny a környezeti hatásokra.

Igazán tehát akkor kellene törődni vele, amikor a család még abban is bizonytalan, hogy a gyermek létezik. Sőt, már akkor, amikor még csak tervezi a pár, hogy gyermeket szeretne. Ez az időszak mégis amolyan “senki földje”. Itt nyújt segítséget a mi szolgáltatásunk.

– Úgy tudom, a programon való részvétel ingyenes, és bárkinek hozzáférhető. Kinek ajánljaszolgáltatásaikat?

– Minden születendő gyermeknek, és minden leendő szülőnek érdeke, hogy a legjobb körülmények között jöjjön létre az új élet: tehát mindenkit várunk. Kiemelten fontos, hogy felkeressenek minket azok a szülők, akiknek a családjában már előfordult fejlődési rendellenesség.

Lássuk, mi történik a gyermeket tervező párral a program során!

Első találkozás: mit kaptunk az őseinktől

Az első alkalommal a családtervező pár részt vesz a “családtervezési alkalmassági vizsgálaton”. Ekkor a védőnő és a leendő szülők azokról a problémákról beszélgetnek, amelyek befolyásolhatják a fogamzást, a terhességet és a gyermek egészségét. A genetikai vizsgálat során alaposan utánajárnak annak, hogy a családban van-e öröklődő betegség.

Ha szükséges, genetikus orvost is bevonnak a tanácsadásba. Soha nem beszélik le a párt a gyermek vállalásáról, hanem tájékoztatják a kockázat mértékéről, és a további vizsgálati lehetőségekről. Nagyon fontos, hogy az első alkalommal együtt jöjjön el a pár, hiszen mindkét szülőtől meg kell kapnunk az információkat ahhoz, hogy helyesen ítéljük meg a helyzetet.

Az sem árt, ha a leendő apa már ekkor bekapcsolódik a folyamatba, és átérzi a gyermekvállalás szépségét és felelősségét egyaránt. Ez a házaspárnak is nagy lehetőség egy jó beszélgetésre, és arra, hogy még jobban megismerjék egymást.

Ez a találkozás ad lehetőséget az egészségi problémák kiszűrésére is. Egyik vizsgálaton sem kötelező a részvétel, de elmondjuk, hogy melyiket miért javasoljuk. A hüvelykenet-vizsgálatra azért van szükség, mert a nők 40 százaléka hüvelyi fertőzéssel él. Ez is okozhat fejlődési rendellenességet, méhen belüli fertőzést vagy koraszülést. A gyógykezelést tehát legjobb már terhesség előtt megejteni.

A férfiaknak felajánljuk a spermavizsgálatot. A spermiumok számát, mozgékonyságát és a kórokozók jelenlétét vizsgáljuk. Ha itt problémát találunk, andrológus szakorvos segítségét kérjük.

A leendő anya egészségi állapotáról is kérdez a védőnő. Krónikus betegség esetén már ilyenkor szükséges olyan gyógy-szerre váltani, ami nem árt a születendő gyermeknek. A beszélgetés során egy úgynevezett “pszichoszexuális alkalmasság-interjúra” is sor kerül. Ha szükséges, szexológus segítségét is igénybe veheti a pár. Végül egy vérvizsgálatból megtudhatják, hogy az anya védett-e rubeóla és toxoplazmózis ellen. Ha nem, megkaphatja a szükséges védőoltást.

Második találkozás: jöttödre várva

A fogamzásra való háromhónapos felkészülés idejének teendőiről beszél a védőnő. Elsőa gyógyszeres fogamzásgátlás leállítása. Meg kell várni, míg a hormonális egyensúly visszaáll, addig a mechanikus védekezést javasolják. Ebben az időszakban szükséges az ivarsejtek fokozott védelme: a szülőknek le kell mondani a dohányzásról, kerülni kell az erős hőhatást és egyes gyógyszereket.

Már ilyenkor javasolják a fogak állapotának ellenőrzését, s egy “terhesség- előkészítő torna” megkezdését. A leendő kismama megkezdi a magzatvédő vitamin szedését, amit a terhesség nyolcadik hetéig folytat. Ez a vitaminkomplex segít megelőzni a nyitott gerinc és a koponyahiány kialakulását, és csökkenti a szív- és vesefejlődési rendellenesség esélyét.

Harmadik találkozás: együtt vigyázunk rád

A cél: a korai terhesség óvása. Az édesanya az első kimaradt vérzés után rögtön jelentkezik.

A teszt elvégzése után megbeszéli a védőnővel a további teendőket, a fokozott védelmet, amelyre gyermekének és önmagának szüksége van ebben a kritikus időszakban. Ezután a választott terhesgondozóban jelentkezik. De itt még nincs vége! A szolgáltatás új kezdeményezése, hogy a szülőket visszavárják a terhesség második felében. Gyermekgyógyász, védőnő és pszichiáter tart csoportos beszélgetést a szülés és a gyermekágy történéseiről. Ha egy pár igényli, egyéni beszélgetésen is szívesen látják őket.

Az intézmény nem csak az optimális családtervezés keretein belül fogadja az érdeklődőket – tudom meg a doktornőtől. Genetikai tanácsadásra bárkit szívesen látnak. Teratológiai tanácsadás is működik itt: az anyák felvilágosítást kaphatnak arról, hogy mely gyógyszereket nem szabad terhesség és szoptatás alatt szedni. Eufenikai programjukban pedig részt vehet minden olyan gyermek, aki öröklötten hajlamos bizonyos betegségre (pl. allergiára), de szeretnék megelőzni a betegség kialakulását. (Telefonszám: +36 1 363 5272)

– Szeretném, ha minél többen tudnának erről a lehetőségről, hiszen sok családnak vehetne más irányt az élete, ha gyermekvállalás előtt megkeresne minket – búcsúzik a doktornő.

Ez jó hír. Mi szívesen továbbadjuk.

Forrás: Anyák Lapja