Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Tű a szénakazalban - donor a donorbankban

Szerző: Máriáss Márta

2006. szeptember 29.

Forrás: HáziPatika.com

Biztosítani a családon belüli transzplantációt a köldökzsinórvér tárolásával, vagy olyan donort keresni a Föld lakói között, akinek őssejtjei megszólalásig - azaz az immunrendszer tiltakozásáig - hasonlítanak a rászorulóéhoz? A kérdés nem ilyen egyszerű.

A végtelen változatosság hátulütője

Nincs gyönyörködtetőbb és hasznosabb a változatosságnál. Hatmilliárdnyira szaporodtunk, és nincs két egyforma ember, legfeljebb az egypetéjű ikrek, de ők is csak majdnem. Milyen jó álmélkodni a természet e pompás változatosságán, ha az ember egészséges, s mekkora fejtörést okoz, ha a veszélybe került emberélet megmentése azon áll vagy bukik, hogy sikerül-e azonos vagy legalábbis nagyon hasonló szöveti tulajdonságokkal rendelkező őssejt-adományozót találni. Az őssejt-beültetés sikere, történjen csontvelőből, perifériás vérből vagy köldökzsinórvérből nyert őssejtekkel, még hangsúlyosabban a szöveti összeférhetőség függvénye, mint vese-, szív- vagy bármely szervátültetés alkalmával. A napi orvosi rutinná vált véradás és vérátömlesztés sem más, mint szövetdonáció és transzplantáció, s többé-kevésbé mindenki tisztában van vele, hogy nem lehet akármilyen vércsoportú vérrel segíteni a nagy vérveszteség miatt életveszélybe kerülteken. Az AB0- és Rh-vércsoport-rendszer beazonosításának mintájára kell elképzelnünk a megfelelő őssejt-donor kiválasztását is, csakhogy itt a szövetek sokkal több jellemzőjét kell figyelembe venni.

Mielőtt az immunrendszer megszólalna, és tiltakozni kezdene...

A teljes szövetazonosság volna a legbiztosabb: ekkor gyakorlatilag valószínűtlen, hogy a transzplantációval beültetett szerv vagy őssejt kilökődik. Ez azonban csak egypetéjű ikrek esetében van így. Nyilván minél közelebbi rokonokról van szó, annál nagyobb a hasonlóság, ezért igyekeztek az őssejtekkel való gyógyítás hőskorában főként családból szerezni donorokat. A nagy család kétségtelenül nagyobb esélyt adhat, így jó ilyen szempontból is, de korántsem biztosíték a sikeres átültetésre. A megfelelő donorkiválasztásnál a testvér mint donor lehet az egyik legesélyesebb, de ha nem egyezik a köldökvér típusa a betegével legalább 70%-ban, nem alkalmazható! Ez követelmény az idegen donor esetében éppúgy, mint családtagnál. Ha nem a családból, akkor mégis honnan lehet alkalmas donort keríteni, és hogyan ellenőrzik az egyezést? Elvileg az emberiség bármely kompatibilis tagja segítségünkre jöhet, akárcsak a véradásnál. Az őssejt-beültetés szempontjából körülbelül minden húszezredik embertársunk szöveti jellemzői hasonlítanak annyira a miénkhez, hogy szükség esetén jó eséllyel lehet sejtjeit belénk ültetni. Mások szerint ennél kicsit jobb eséllyel lehet alkalmas donorra akadni.

Ki kell tehát választani azt a bizonyos "sokezredik" embertársat. Ez a statisztikai valószínűség mindjárt egyértelművé is teszi, miért volna fontos, hogy minél több donor adata és köldökzsinórvér-minta kerüljön bankba és nyilvántartásba. Összpontosítsunk most azokra, amelyek már rendelkezésünkre állnak, hogyan lehet megtudni, hogy ezek közül melyik volna alkalmas egy adott beteg számára? Továbbá mégis miből lehet megtudni, hogy két szövet mennyire egyezik, milyen jellemzőket kell vizsgálni?

Vércsoportok, ha nem egyeznek...

A szöveti egyezés követelménye általában mindjárt a vércsoportoknál kezdődik, hiszen nincs szövet, amely mentes lenne vértől, vérsejtektől, s maga a vér is szövet. Bár több mint kétszáz féle vércsoport létezik, ezek közül csak néhánynak van klinikai, gyógyászati jelentősége. Dr. Karl Landsteiner, bécsi orvoskutató 1930-ban vehette át az AB0-vércsoportrendszer felfedezéséért járó Nobel-díjat. A rendszer lényege, hogy az emberi vörösvérsejtek felszínén fehérje antigének találhatók, melyekhez cukorláncok kötődnek. A cukorlánc típusa határozza meg a vércsoportot, bizonyos cukorlánc jellemző "A" vércsoport esetén, és egy másik típus "B" vércsoportnál. A nullás vércsoportnál az A és B vércsoportra jellemző cukorláncok közül egyik sem található meg. A vérszérumban pedig mindig pont a hiányzó cukorláncok elleni antitestek, azaz ellenanyagok találhatók.
"A" vércsoportúaknál tehát a vörösvérsejteken "A" típusú cukorlánc van, de hiányzik a szérumból az az antitest (anti-A), amely képes lenne hozzá kötődni, megvan viszont az anti-B.
"B" vércsoportúaknál a vörösvérsejteken "B" típusú cukorlánc van, s hiányzik a szérumban az anti-B, megvan viszont az anti-A.
"AB" vércsoportúaknál a vörösvérsejteken "A" és "B" típusú cukorlánc is van, s hiányzik a szérumban mindkét antitest.
"0" vércsoportúaknál a vörösvérsejteken nincs sem "A", sem "B" típusú cukorlánc, a szérumban ezért nyugodtan megfér az anti-A és anti-B antitest is.
Baj csak akkor van, ha olyan kétféle vér vagy vérkészítmény találkozik az ember ereiben, hogy a keverékben egymásra találhat az A-antigén az A-antitesttel vagy a B-antigén a B-antitesttel. Ezek ugyanis összekapcsolódnak, s a vér kicsapódik: sejtek összetapadva elzárják az ereket. Bár az Rh-vércsoportokra most nem térünk ki, az is hasonló elven működik. De csak hasonló elven, érdekes módon ugyanis, mivel a vérképzés feladatát a donor sejtjei veszik át, a vércsoport-egyezés nem feltétele az őssejtátültetésnek!

HLA-rendszer

A szövetátültetésre tett próbálkozások idején elég rövid úton kiderült, hogy itt a vércsoportegyezés nem elegendő. 1964-ben Dausset és Payne írták le az úgynevezett HLA-, azaz angolul a Human Leucocyte Antigen rendszert. Itt ugyanis a fehérvérsejtek közé tartozó leukociták felszínén található antigénekről, pontosabban az őket bemutató fehérjékről van szó.

Mivel a felnőtt és fejlett immunrendszer már jól megtanulta, melyik sejtfelszíni antigén jellemző a saját sejtekre, könnyen felismeri az ettől eltérő idegen sejteket, baktériumokat, vírusokat, egyéb kórokozókat. A beültetésre kerülő szövetek sejtjei ebből a szempontból idegennek számítanak.
A HLA-rendszer tehát nem más, mint olyan fehérjék összessége, amelyek a sejtfelszínen különböző fehérjedarabkákat, azaz antigéneket "mutogatnak", s az, hogy milyeneket, az alapvetően a rendszerhez tartozó fehérjéktől is függ, ezért koncentrálnak az immunológusok a HLA rendszer fehérjéinek vizsgálatára.
Nos a HLA-rendszerben - akárcsak a vércsoporttípusok esetében - számos ilyen komplex fehérje típus ismert, s egyre többet fedeznek föl.

A szervátültetés esetén az immunológiai reakció egyirányú: a beteg szervezete tiltakozhat a beültetett szerv ellen, így az egyeztetés szempontjai kevésbé szigorúak, csak a legfontosabb HLA-típusok - szám szerint hat - alapján történik a kiválasztás.. A megfelelő kezelés, mely elnyomja a kilökődési reakciót, megvédi a kevésbé egyező beültetett szervet is. Csakhogy mind a hat meghatározó fehérje génjének is további variánsai vannak, s akkor most a további egyéni eltéréseket mutató típusokról még nem is beszéltünk. A variánsok számát összeszorozva, bizony milliárdnál is nagyobb nagyságrendű számot kapunk.

Mégis akad 20 ezer ember között egy lehetséges donor?

Igen, de csak azért, mert a beültetésnek nem szabják feltételül a tökéletes variánsbeli egyezést. A megfelelő donor megtalálása azonban korántsem egyszerű, és a kutatások, a kilökődési reakció egyre jobb megismerése miatt egyre szigorúbbak a kiválasztási feltételek, mindig több és több egyeztetendő faktorról tudunk. Csupán a vérképzőrendszeri betegségben szenvedő rászorulókat tekintve, azok 35 százalékának családjában van megfelelő HLA-tulajdonságokkal rendelkező potenciális donor. A többiek a donorregiszterek segítségére szorulnak. Jelenleg a nemzetközi csontvelőregiszterben 10 millió lehetséges őssejt-donort tartanak nyilván.

A donorregiszter nem sejtbank, tehát a köldökzsinórvér-bankkal ellentétben, ahol az egyszeri alkalommal levehető őssejteket tárolják, itt nem a donorok csontvelő-őssejtjei találhatók meg, hanem csak a HLA-tipizált donorok adatai. A donorok aztán szükség esetén behívhatók, továbbvizsgálhatók, és csak a megfelelő egyezés igazolása után történik a felkérés a donációra.

Minden transzplantáció előtt, az alkalmas donor megtalálása után, - biztos, ami biztos - laborkörülmények között, kémcsőben is elvégeznek egy próbát arra vonatkozóan, hogy a donor és recipiens szövetei valóban összeférnek-e. Amennyiben ez az úgynevezett keresztpróba negatív, sor kerülhet a transzplantációra. Őssejtátültetés előtt is elvégzik azokat a vizsgálatokat, amelyekkel modellezhető az átültetés során várható reakció.
A beültetett sejtek megmaradása érdekében a recipiens szervezetet így is ún. immunszupresszáns kezelésben kell részesíteni, ami csökkenti immunrendszer "belső elhárításának" éberségét, s ezzel növeli az esélyt az idegen sejtek befogadására. A legtöbb esetben ez azt jelenti, hogy a hibás immunrendszer teljes kiirtására kerül sor besugárzással vagy gyógyszeresen.

A donorbankokban nyilvántartott egyének HLA-tulajdonságai alapján körülbelül a betegek 80 százalékának sikerül megtalálni a megfelelő donort, azaz a tűt a szénakazalban. Ez alighanem fantasztikus eredmény. A fennmaradó húsz százalék esélyei azonban tovább növelhetők.

A szervátültetés lehetősége, mint láttuk, a HLA-típus összeférhetőségén múlik. Így van ez az őssejt beültetésnél is, ami származhat frissen vett csontvelőből és lefagyasztott köldökzsinórvérből egyaránt. Hogy az orvosok honnan szedik az alkalmas őssejteket, ez az ő felelősségteljes szakmai döntésük, a mi dolgunk, hogy legyen elég tű, azaz beültethető őssejt abban a szénakazalban.

Forrás:
www.matud.iif.hu/05jun/05.html

Kapcsolódó hasznos cikkeink és szolgáltatásaink

Legjobb cikkeink a témában

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések