Terhesség

Tanácsom: a lombik mellett indítsd el az örökbefogadást!

Páciensből lettem ügyvezető igazgató ott, ahol lombikprogram segítségével a második gyerekünk fogant - kezdi történetét a kétgyerekes Gelányi Gabriella.
2011. December 01.

Azt hittem, hogy nem lesz semmiféle gondunk a gyermekvállalással. Kis túlzással azt mondhatnám, hogy már a nászútra is csomagoltam kismamaruhát, olyan biztosan hittem, hogy szinte azonnal megfogan a baba. Nagyon nehéz volt, amikor kiderült, hogy egészségügyi okokból nem tudunk természetes úton szülőkké válni, de hittük, hogy igenis születik majd gyermekünk. Így kerültünk kapcsolatba dr. Vereczkey Attilával (Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet), aki szakemberként és emberileg is átsegített engem ezeken az éveken. Sokat beszélgettünk a férjemmel arról, hogy szeretnénk elindítani egy örökbefogadási procedúrát attól függetlenül, hogy sikerrel jár-e a lombikbébiprogram vagy sem. A főorvos úr támogatta ezt az ötletünket, így megtettük a szükséges lépéseket, de közben a meddőségi kezeléseket sem hagytuk abba. Másfél éve indítottuk el az örökbefogadást, amikor elmentünk nyaralni. Előtte felhívtuk az irodát, ahol azt a tájékoztatást kaptuk, hogy még sajnos valószínűleg nagyon sokat kell várnunk. De amint hazaérkeztünk a nyaralásból, csörgött a telefon a munkahelyemen, hogy három pár visszalépett előttünk, és van egy pár napos kisfiú, aki örökbefogadó szülőkre vár.

Mintha a sajátom lenne

Azonnal felhívtam a férjem, hogy este lesz egy kis programunk, nevet kell adnunk a kisbabának, akit mi fogunk megkapni. Határtalan volt az örömünk, és legszívesebben azonnal elrohantunk volna érte, hogy hazavigyük. A bürokrácia eléggé megnehezítette ezt a találkozást, de szerencsére minden ügyintéző nagyon segítőkész volt, amikor elmondtam, hogy egy újszülött kisfiú egyedül fekszik a kórházi kiságyában, és arra vár, hogy valaki a karjába vegye és megszeretgesse. Amikor magamhoz szoríthattam Benedeket, azonnal éreztem, hogy olyan, mintha a sajátom lenne. Minden etetésre bementem hozzá, és néhány nap múlva annyira összeszoktunk, hogy haza is engedtek minket. Egyszeriben kis családdá váltunk.

Lombik harmadjára

Nem volt kérdés, hogy szeretnénk Bendinek kistestvért, ezért fel se merült, hogy ne próbálkozzunk tovább. Bianka a harmadik lombikbébiprogramom során fogant meg, és már akkor is bebizonyosodott, hogy nagyon élni akart. Három embriót ültettek be, amiről ő nem tudott. Ezért is volt hihetetlen számunkra, amikor egyszer elmesélte, hogy emlékszik arra, hogy milyen jó volt a hasamban, de volt két sejtecske, akik elmentek, pedig nyújtotta a kezét feléjük. Azt is elmesélte, hogy ő nagyon kapaszkodott, így tudott megmaradni. Ez az élni akarás később is megmutatkozott nála, mivel súlyos, öröklött szívbetegséggel született, és féléves korában meg kellett műteni.

Nagyon jó testvérek

Benedeket biztosan megviselte, hogy én a várandósságom 35. hetében kórházba kerültem, és a testvére megszületésig csak ott találkozhattunk, ráadásul Bianka sem jöhetett haza a szívbetegsége miatt, pedig Bendi már nagyon várta haza őt és a mamáját is. Aztán a műtéti időszak alatt is nagyon aggódott a húgáért, féltette, és nem értette igazán, miért kell annyi mindenen átmennie egy ilyen pici babának. Egyébként soha nem éreztünk semmi különbséget a két gyermek között, Benedek a szívünkben fogant, az egész család úgy tekintett rá mindig is, mint elsőszülött fiunkra. Igyekeztünk minden segítséget megadni neki ahhoz, hogy ezt át is tudja érezni, elmeséltük neki, hogy mennyire vártunk rá, ugyanúgy megírtuk a babakönyvét, mint a kislányunknak, és lerajzoltuk a családfát, amelynek ő is része.

A siker titka

Komplex szemlélet nélkül csak egy az ember a nagy rendszerben, ahol a személyisége, a lelke elvész a gépezetben. Ezért legalább olyan fontosnak tartom, hogy ne csak szakmailag, hanem emberileg is segítséget kapjanak a páciensek a gyermekhez vezető úton. Lehet, hogy furcsának tűnik, de én emellett azt szoktam tanácsolni, hogy igenis érdemes elgondolkozni az örökbefogadáson is a lombikbébiprogrammal párhuzamosan, különösen, ha egy párnak egészségügyi okok miatt nem olyan jók az esélyei arra, hogy saját gyermekük szülessen. Nekem személy szerint minden összejött, hiszen két gyönyörű kisgyermek édesanyja lehetek, és ez a legfontosabb és a legjobb dolog az életemben.