Terhesség

Szülészetbemutató: a budapesti Szent István Kórház

Tizenegy éve kapták meg először a bababarát kórház címet, és idén, az újrafelmérés során megerősítették, hogy továbbra is a jól bevált értékek alapján működik a szülészet. (Írásunk a 2009 augusztusi állapotot tükrözi.)
2010. Október 06.

dr. Siklós Pál

Fotó: MélyvízMa már a régebben ötágyas és a hatágyas kórterem is komfortos formában, négyágyassá, fürdőszobássá alakítva várja a kismamákat és az újszülötteket. Erre bizony nagy szükség volt, hiszen a szabad látogatás, amellett, hogy a kismamák többsége örül neki, néha terhessé válik, különösen akkor, ha sokan jönnek egyszerre több kismamához is. Akkor bizony lépni sem lehet a szinte állandó telt házzal működő szobákban. – A bababarátság nem választható el a mamabarátságtól, sőt, voltaképpen helyesebb volna családbarátságról beszélni – mondja dr. Siklós Pál osztályvezető főorvos.

A császármetszést korszerű műtéti és érzéstelenítési technikával végzik, így szoptatni már közvetlenül utána is lehet, hat órával később pedig fel is kelhet az édesanya. A szülések kevesebb mint felénél kerül sor gátmetszésre.

– Ez nem a szülészet érdeme, hiszen vizsgálati eredmények támasztják alá, hogy a rutinszerűen alkalmazott gátmetszés semmiféle előnnyel nem jár. Nálunk sem gyakoribbak a súlyos sérülések, mint másutt (ezek elkerülésére egyébként a gátmetszés sem garancia), a gátvédelemben szülőknél később nem gyakoribb az inkontinencia, vagyis tapasztalataink megegyeznek a szakirodalomban erről olvasható adatokkal – fejti ki dr. Siklós Pál.

– Az Istvánban vízben is lehet szülni, bár ezzel a lehetőséggel évente körülbelül ötven kismama él csak. Másfél évtizede alkalmazzák a faros magzatok külső megfordítását annak érdekében, hogy a császármetszést el lehessen kerülni, és a baba természetes úton születhessen meg. Ez a beavatkozás az esetek ötven százalékában bizonyul sikeresnek, de olyan is megtörtént már, hogy a megfordított baba másnapra visszafordult, így kétszer kellett nekiveselkedni a fordításnak – meséli Csűrős Erzsi vezető szülésznő.

Szülészetbemutató: a budapesti Szent István Kórház

Alexa baba éppen kétórás,

Csűrösné Gödény Erzsi vezető szülésznő

segítségével látta meg a napvilágot.

A szülőszobák otthonos

berendezésűek, kényelmesek

Fotó: MélyvízBár az Istvánban éjjel-nappal van újszülöttgyógyász szakorvos, csak a betöltött 35. héttől ideális itt szülni, illetve akkor, ha a magzat becsült súlya már meghaladja a 2000 grammot, koraszülöttosztály ugyanis nincs. Igyekeznek még “egyben” valamelyik klinikára szállíttatni azt a kismamát, akinek várhatóan speciális ellátásra szoruló babája születik.

– Az ország másik végéből is jönnek ide szülni, nem csoda, ha évről évre nő a születésszám – állítja Erzsike. A szülészet nyitottsága mellett óriási vonzerőt jelent az is, hogy itt a legfőbb célok közé tartozik a szoptatás támogatása, az anya és az újszülött zavartalan együttlétének biztosítása a születéstől kezdve. A csecsemősnővérek többsége az átlagosnál jóval képzettebb a szoptatási kérdésekben, dr. Sarlai Katalin gyermekgyógyász főorvos pedig nemzetközi vizsgával rendelkező szoptatási szaktanácsadó, ő működteti a szoptatási ambulanciát is.

Tények, adatok

  • Születésszám 2008-ban: 3150, ennek 23 százaléka császármetszés.
  • Öt egyágyas szülőszoba van, az egyikben vajúdókád, mindegyikben rendelkezésre állnak alternatív vajúdáskönnyítő eszközök.
  • Szülésznőválasztás lehetséges,a kismamák 15 százaléka szül dúlával (is).
  • Az apa császármetszés esetén nem lehet bent a műtőben.
  • A gyermekágyas osztály 24 órás rooming-in rendszerben működik.
  • Az alapítványi szobákban az édesapa is éjjel-nappal bent maradhat.
  • Látogatás minden nap 7-től 21 óráig, egyszerre legfeljebb két látogató tartózkodhat a szobában.
  • A szülészeten szoptatási ambulancia működik. Előzetesen időpontot kell kérni. Részletes információk a szülészet alapítványának honlapján: www.boldogszuletesert.hu

Forrás: Kismama magazin