Terhesség

Siófok Város Kórház-Rendelőintézete

Nincs még egy szülőszoba az országban, amelynek ablakából rálátni a Balatonra, ám a siófoki kórházban, amely idén nyerte el a bababarát címet, mégsem ezért jó szülni. (Írásunk a 2009 szeptemberi állapotot tükrözi.)
2010. Október 30.

dr. Hadnagy János

Fotó: Mélyvíz- Úgy gondolom, sikerült otthonos körülményeket teremteni – mutat körbe a szülőszobában dr. Hadnagy János osztályvezető főorvos. És valóban: az ablakokon a csempéhez illő színes függönyök fogadják a belépőt. Tágas, világos szoba, ahol rend és tisztaság uralkodik, a felszereléshez hozzátartozik a vajúdókád, fiziológiás labda és a bordásfal.

– Nem kényszerítjük a kismamákat az ágyra. Csupán ahhoz ragaszkodom, hogy húszpercenként elvégezzük a szükséges vizsgálatokat, mert mindig tudnunk kell, hogy jól van-e odabent a születésre készülődő magzat – mondja a főorvos.

Belépve a szülőszoba folyosójára a vizsgáló mellett vécé, fürdőszoba is várja a vajúdókat, hiszen nem mindenkinek jut eszébe indulás előtt zuhanyozni. Természetesen az apa vagy bárki, akit a nő választ, vele lehet a szülésnél. Kis szobát alakítottak ki, ahová szülés után betolják az anyát az újszülöttel együtt, itt fogadhatja már a családot, itt lehet megcsodálni a kicsit.

– Szülés után a kisbabát azonnal az anya mellére tesszük, próbálkozhat a szoptatással, de az azonnali bőrkontaktus is sokat jelent kettőjük életre szóló kapcsolatában – vallja a főorvos, aki negyven éve áll a szülőágy mellett, ebből tízet már Siófokon szolgált.

Siófok Város Kórház-Rendelőintézete

Csorba Ádám pár perccel ezelőtt

született tekintélyes súllyal, 4350 grammal.

Adrienn, az édesanya csillagos tízesre

értékelte a vele eddig történteket

Fotó: MélyvízA szülés emberi feltételei mellett még egy fokkal lényegesebb a szülészeti gyakorlat.

– Semmi sem lehet fontosabb, mint a biztonság, de császármetszést csak orvosi javaslatra végzünk. Már a jogfilozófia kérdéskörébe tartozik, hogy jogsértő magatartásnak minősül, ha valakinek indokolatlanul avatkoznak be a testi épségébe. Természetesen a császáros műtő mindig készen áll, és egy összekötő folyosón egyetlen perc leforgása alatt odaérünk. Nem riadunk meg a faros szülésektől sem. Ha jól halad a szülés, nincs szükség műtétre.

Szülés közben mód van epidurális fájdalomcsillapításra, ezt a nőknek körülbelül 25 százaléka kéri és kapja, egyébként az injekciós fájdalomcsillapítást részesítik előnyben. A császárműtéteket spinális érzéstelenítésben végzik. Még két fontos információ: a beöntés szülés előtt közös mérlegelés tárgya, gátmetszésre az először szülők szinte biztosan számíthatnak, többediknél azonban jó eséllyel elkerülhető. Az anyákat és a babákat közös kórteremben helyezik el. A csecsemősnővérek mellett az intézeti védőnő tanítgatja őket a szoptatásra. Bár a kórházban nincs PIC (azaz koraszülött intenzív ellátás) , az 1500 grammnál nagyobbak megfigyelésére, ellátására itt is fel vannak készülve, többek között két neonatológus is dolgozik az újszülöttosztályon.

Tények, adatok

  • Az éves születésszám: 615.
  • A császármetszések aránya: 22 százalék.
  • Egy egyágyas és egy kétágyas szülőszoba várja a családokat.
  • Szülésznőt lehet választani.
  • Dúla elkísérheti az anyát a szülőszobába.
  • Az apa nem lehet bent a műtőben császármetszés esetén.
  • A gyermekágyas kórtermek száma: 6, mindegyikhez tartozik fürdőszoba is, összesen 15 ágy van.
  • 24 órás rooming-in van.
  • Szülésre felkészítő tanfolyamokat rendszeresen szerveznek.
  • Kötött látogatási idő nincs, a folyosón lehet találkozni a hozzátartozókkal.

Forrás: Kismama magazin