Terhesség

Pozitív a terhességi teszt, még sincs baba?

Legtöbb esetben a tesztek a terhességet mutatják ki. Sajnos vannak olyan helyzetek, amikor mást jelent a piros vonal a papírcsíkon.
2015. December 11.

Pozitív a terhességi teszt?

Terhességi tesztet vásárolni csupa izgalom. Elvégezni még annál is nagyobb. Ha babát szeretnénk, akkor azért, hogy sikerült e teherbe esnünk. Ha pedig egyáltalán nem, akkor csak reménykedni tudunk, hogy a teszt negatív lesz. Jó tudni, hogy bármelyik márkájú terméket vesszük meg, és a leírt utasításokat pontosan betartjuk, akkor sem lehetünk 100 % biztosak az eredményben.

Minden esetben forduljunk szakorvoshoz a menstruáció kimaradása és a pozitív teszt elvégzését követően. A nőgyógyász ilyenkor ultrahang vizsgálattal legnagyobb százalékban a terhességet állapítja meg, lényegesen kevesebb esetben pedig egyéb diagnózist állít fel. Ultrahanggal egyébként a pete beágyazódása is megállapítható, nem mindegy, hogy az méhen belül, vagy kívül helyezkedik el.

Olyan is előfordulhat, hogy a teszt negatív, de mégis létrejött a megtermékenyítés, csak esetleg az illető túl korán végezte a tesztet és még nem volt elég hormon, ami kimutatta volna. Ezért soha ne legyünk magunkba biztosak, teszttel a kezünkben, amíg orvosi vizsgálaton nem vettünk részt.

Mire figyeljünk a teszt elvégzésekor?

A teszt akkor mutat pozitívat, ha a megtermékenyített petesejt beágyazódott a méhbe és a szervezet megkezdi a hCG hormon termelését. Naponta egyre nagyobb mennyiségű ez a hormon és ez mutatja a vizeletben a terhességet. Reggel magasabb a hCG koncentráció, ezért javasolt az ébredés utáni első vizeletből elvégezni a tesztet.

“A teszt a hCG (human choriogonadotropin) nevű hormont mutatja ki, mely általában terhességben termelődik. Sokféle teszt létezik, ezek pontossága (szenzitivitás: milyen hamar lesz pozitív, specificitás: mennyi a fals pozitív eset) különböző.

Először is a teszt elvégzése előtt érdemes elolvasni a használati utasítást. Leggyakoribb hiba, ha túl sokára nézzük meg az eredményt és addigra egy halvány második vonal is kialakul. Érdemes odafigyelni a gyűjtőedényre is, annak a szennyezettsége vagy esetlegesen vérzés, folyás is befolyásolhatja a teszt eredményét. A teszt lejárati ideje is nagyon fontos” – mondja Dr. Nyirády Tamás szülész, nőgyógyász adjunktus.

Mit mutathat még ki a teszt a terhességen kívül?

A tesztek a várt menstruáció elmaradását követően már legalább egy hét múlva ki tudják mutatni a terhességet. Ezek több okból is jelezhetnek álpozitív, vagyis fals eredményt.

“Általában a leggyakoribb esetek azok, amikor valaki néhány nappal a fogamzás után csinál tesztet és az akár már pozitív is lesz, de néhány napra a vérzése megjön és továbbra nem lesz pozitív a teszt. Ekkor egy úgynevezett biokémiai terhesség jön létre, amely tulajdonképpen egy terhesség, de valamilyen oknál fogva nem fejlődik tovább, hanem megszakad, így látható terhesség nem alakul ki. Nyilván hasonló az helyzet egy szülés, vagy spontán vetélés vagy terhesség megszakítás után néhány nappal végzett teszt esetén is.

Amennyiben az utolsó vérzés után 5-6 héttel a teszt egyértelműen pozitív és ultrahangon terhességet méhen belül nem látunk, mindenképpen ki kell próbálni zárni a méhen kívüli terhesség lehetőségét. Ez az állapot életveszélyes, nagyon rövid idő alatt elvérzéshez vezethet. Ilyenkor a méh környékén a terhességet tovább keressük ultrahang vizsgálattal, de ezt nem mindig könnyű megtalálni.

Ha nem sikerül, akkor vérből végzünk hCG tesztet, amelynél már kvantitatív, azaz számszerűleg látjuk, hogy milyen “erős” a pozitivitás. Egy alacsony értéknél nem feltétlen az érték a fontos, hanem az, hogy egy-két nap alatt ez az érték hogyan változik. Természetesen egy magas érték már magában is kórjelző. Amennyiben az ultrahang továbbra sem lát terhességet, célszerű laparoszkópiát végezni.”

Gyógyszert, de akár tumort is kimutathat a teszt

Ki gondolná, hogy amikor beszedünk egy gyógyszert egy bizonyos problémánkra, az produkálhat nekünk egy pozitív terhességi tesztet?

Meddőségben használatos gyógyszerek közül a hCG injekciók okoznak főleg ilyen helyzetet. Ezek után érdemes körülbelül 2 hetet várni a teszttel. Egyéb gyógyszerek szedése esetén is előfordulhat: görcsoldók, Parkinson kór ellenes szerek, egyes hányáscsillapítók, antihisztaminok, nyugtatók, diuretikumok (vízhajtók).

Olyan tumorok is okozhatnak ilyet, amik a terhességgel összefüggnek. Ilyen az úgynevezett trofoblasztikus tumor, amikor nem jön létre terhesség, hanem a hímivarsejt és petesejt egyesülésekor ez a fajta daganat jön létre. Esetlegesen különösen olcsóbb teszteknél néhány egyéb hormon is okozhat pozitív eredményt. Ilyen például menopauzában az LH hormon emelkedése. Petefészek daganat vagy ciszta nem okoz ilyet. Különleges nagyon ritka daganat a hasnyálmirigy sziget sejt tumora, ami szintén okoz ilyen állapotot”- mondja a szakértő.

Érdekes cikkek a témában: