Terhesség

Minden harmadik kismamát érinti a vashiány okozta kockázat

A kismamák közel 35 százaléka ki van téve olyan veszélyeknek, mint a vetélés vagy a korszülés. Ezek pedig a vashiány következtében alakulhatnak ki, írja az European Journal of Endocrinology című szaklap.
2016. Július 28.

A vashiányt gyakran a vérszegénység okozza, erről itt írtunk bővebben. Az olyan táplálékokkal, mint a marhahús, bab, dió, teljes kiőrlésű gabonák, szárított gyümölcsök fogyasztásával viszont az ebből eredő vas- és ásványi elemek hiányát lehetne pótolni. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint a világ népességének több mint 30 százaléka vérszegény, ami a legtipikusabb oka a vashiánynak – írja a medicalnewstoday.com.

Mivel a szervezet nem termel elegendő mennyiségű hemoglobint, könnyen kialakulhat a vashiány, ami fáradtsághoz, erőtlenséghez, légszomjhoz, mellkasi fájdalomhoz, szívdobogáshoz és sápadtsághoz is vezethet.

A vas ráadásul a pajzsmirigy működését is befolyásolja, a pajzsmiriggyel kapcsolatos problémák pedig eleve nagyon gyakoriak a terhesség alatt. A mostani kutatás során 1900, az első trimeszterben lévő kismamát vizsgáltak. A tudósok azt állapították meg, hogy a várandós anyukák 35 százaléka vashiányban szenved, nekik a 10 százalékának pedig pajzsmirigy autoimmun betegsége is volt.

Kutatók szerint az eredmények azt mutatják, hogy a vashiány továbbra is komoly probléma a világ lakosságára nézve, és sokkal jobban oda kellene ennek a felfedezésére és a kezelésére figyelni, pláne a terhesség alatt.