Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Marcsi kismamanaplója: 32-36. hét - Karfioltól a görögdinnyéig

Szerző: Fodor Marcsi

2010. április 30.

Forrás: Kismama magazin

Azt eddig is tapasztaltam, hogy a várandósság alapvetően megváltoztatja a nők lelkét. Én például sokkal sírósabb és érzékenyebb vagyok. Igen, most bevallom. Sírok a kutyás reklámokon, a kis hableány halálán, ha a szerelmesek nem lehetnek egymáséi, és akko

Névjegy
Fodor Marcsi (36) újságíró, szerkesztő
Férje: Batki Zsolt (36) kommunikációs szaktanácsadó
Gyerekei:Bíborka (7,5), Borsika (6)

Nyolc évvel ezelőtt még bíztam abban, hogy ez a hihetetlen érzékenység csak a hormonok által leginkább befolyásolt kilenc hónapig tart, aztán azzal biztattam magam, majd elmúlik a gyermekággyal együtt, de legkésőbb a szoptatás befejezésekor.
Ám ahogy teltek az évek, rá kellett jönnöm: valami érzelgősre kattant bennem, és soha többé nem leszek az a racionális nő, aki korábban voltam. Eddig nem aggódtam sokat emiatt. Végül is a női szerepbe mindez belefér, gondoltam, és elfogadtam magam ilyennek.
Arra azonban nem gondoltam, hogy a harmadik terhesség teljesen új és soha eddig át nem élt érzelmi hullámhegyeket és -völgyeket mozgat majd meg bennem, és teljes mértékben kifordít régi valómból.
Azt már gyerekkoromban is megfigyeltem, hogy nem jók a terhes tanárok, mert sokkal nehezebb velük kijönni. Szigorúbban osztályoznak, és keményebben fegyelmeznek. De én mindig abban a hitben ringattam magam, hogy rám teljesen másként hat a terhesség. Én finom és nőies leszek tőle, nem pedig verekedős és agresszív.
Ám a férjem az utóbbi időben egyre többször figyelmeztetett, hogy bizony sokkal türelmetlenebb vagyok otthon. Hamar felfortyanok, és nehezen viselem, ha valami nem úgy és akkor történik, ahogyan én azt szeretném.
Kezdetben azzal nyugtattam magam, hogy nem csoda, ha feszült vagyok. Sokat dolgozom, keveset alszom, és hát a nagylányaim se mindig angyalok. Vagyis teljesen jogos, ha időnként felemelem a hangom. Ám nem telt bele sok idő, be kellett látnom: a helyzet ennél sokkal rosszabb.
A lelkemben ugyanis mostanság két ember él, és itt egyáltalán nem a pocaklakóra gondolok. Van egy racionális agyam, amelyik tudja, érzi, hogy a reakcióim bizonyos helyzetekben teljesen abnormálisak. Másfelől nem tudom irányítani a dolgot, és hiába próbálom, képtelen vagyok uralkodni magamon.
Mindez egy bécsi kiruccanáson csúcsosodott ki, amikor a férjemmel, a gyerekekkel és a sógoromékkal együtt elmentünk városnézni, jó magyar szokás szerint egy kis bevásárlással fűszerezve.
A botrány akkor robbant ki, amikor megláttam az osztrák bababoltban álmaim és vágyaim netovábbját, amit hat hónapja kutattam hiába Magyarországon. A halálfejes cumit. Boldogan mutattam a férjemnek a zsákmányt, aki abban a pillanatban határozottan kijelentette, erről szó sem lehet. A mi fiunk nem játék baba, ő nem rocker, és kifejezetten taszítja a halálfej egy kisbaba szájában.
Ha őszinte akarok lenni, mondta ő ezt már korábban is, csak nem akartam meghallani. Nem volt fontos, hiszen alapvetően egyáltalán nem akarok cumit adni a fiam szájába. Mindez otthon még csak jó poénnak tűnt. Ám ott és akkor rá kellett döbbennem - a férjem nem mosolyog. Nagyon is komoly és határozott.
És ekkor olyat tettem, amire oviskorom óta nem volt példa. Duzzogva kirohantam a boltból. A helyzet akkor még nem tűnt katasztrofálisnak, mentünk tovább. Ám a kocsiba visszaülve elkezdtek potyogni a könnyeim, és képtelen voltam abbahagyni a sírást. Közben százhússzal suhantunk egyre messzebb a bababolttól, a vágyaim és álmaim tárgyától, és mire kiszálltunk, úgy éreztem, Harry Potter világába kerültem, ahol a dementorok minden életerőmet kiszívták. A nap fakóbban süt, a világ szeretet nélküli, én egyedül vagyok benne, és soha többé nem tudok majd mosolyogni.
A férjem meg azt nem értette, hogy mire ez a nagy felhajtás. Hová tűnt az ő okos, racionális felesége, akivel mindent meg tud beszélni? Hogyan kerültünk mi ebbe a helyzetbe? És egyáltalán, miért sírok egy hülye cumi miatt?
Mondanom sem kell, sikeresen elrontottam mindenki délutánját, és mert nem tudtunk visszamenni, az én férjem utána még hetekig hallgatta, hogy nekem nem kell semmi más, én csak erre vágytam, és micsoda lelketlen alak ő, aki a terhes felesége vágyait nem akarja kielégíteni.
A legfurcsább az egészben az volt, hogy nem értettem, miért szól ő egyáltalán ebbe bele. Korábban soha nem érdekelte, milyen ruhát adok a lányokra, hogy néz ki a cipőjük, és milyen a hajuk. Miért annyira más ez a fiú?
Sok-sok beszélgetés kellett hozzá, hogy kiderüljön, egy fiú más. Mert szerinte a fiúság külsőségei őróla is szólnak, az emberek őt ítélik meg róla, és hogy neki igenis fontos, hogy megfelelő férfimintát adjon át, ami már itt, a cuminál kezdődik. Ezt pedig el kellett fogadnom.
- Kezdetben azt hittem, hogy a hangulatváltozásaim oka a bennem lévő kis tesztoszterongyár - hiszen ez a fiúgyerek odabenn mégiscsak egészen másféle hormonokat termel, mint amihez az én szervezetem hozzá van szokva. De Ambrus doktor azt állítja, a magyarázat ennél sokkal egyszerűbb.
- A legtöbb kismama ilyenkor már elég rosszul alszik, többször ébred, fáradtabb. Ehhez hozzájárul a lelki megterhelés, amit a baba születésének közeledte okoz, hiszen minden kismama fél a szüléstől, attól, hogy megváltozik az élete. Mindez tagadhatatlanul nagy testi-lelki stresszfaktor, amit nehéz feldolgozni. Sajnos ilyenkor sokat már nem tehet a tudomány. A méhfeszülésre adott magnézium ugyan az idegeket is nyugtatja, de a 36. hét után már nem tanácsos szedni, hiszen azzal a jövendő fájásokat is gyengítenénk. Ekkor jöhet be képbe a jóga, a meditálás, de akár egy jó barátnő vagy megértő férj is segíthet, akivel ki lehet beszélni a feszültségeket.
Marcsi kezelőorvosa, dr. Ambrus Zoltán szülész-nőgyógyász, Medicover

Címkék:

terhesnapló

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések