Terhesség

Hegvastagság miatt császár?

Olvasónk első gyerekét császárral szült. Másodjára nagyon szeretne természetes úton szülni. Mennyire függ ez a hegvastagságtól?
2012. November 20.

Első gyerekem farfekvés miatt császárral született. Ő már négyéves, most pedig a 36. héten járok a másodikkal, aki viszont nem faros. Az orvosom szerint a hegvastagságtól függ, szülhetek-e természetes úton – én nagyon szeretnék. Egy hét múlva lesz az újabb ultrahang, és én már most nagyon izgulok, milyennek méri majd a heget. A baba súlyát múlt héten már három kilónak becsülték az akkori ultrahangon. Ha nagyon megnő, még ez is rontja az esélyeinket a szülésre?

V. Judit, e-mail

Azokon a szülészeteken, ahol lehetségesnek tartják a császár utáni természetes szülést, nem szokták a méhen a korábbi műtéti heg vastagságát mérni, mert téves következtetésekhez vezethet. A kutatások ugyanis nem támasztották alá azt a feltételezést, hogy a heg vékonysága vagy vastagsága összefüggene azzal, hogy szétválik-e a vajúdás vagy a szülés során. A szakítószilárdságot ugyanis nem tudjuk mérni, azt sem tudjuk pontosan, milyen erőhatásnak lesz kitéve az a terület, ahol a heg található. A hegszövet valóban rugalmatlanabb, mint a sértetlen izomszövet, de nem tudhatjuk előre, mekkora az az erőhatás, amit kibír majd.

Én rendszerint meg szoktam nézni az ultrahangvizsgálat során a hegvastagságot, de megmérni nem szoktam, mivel nincs jelentősége: én magam is azt tapasztalom, amit a szakirodalom állít ezzel kapcsolatban: egy egészen vékonynak mért heg is tökéletesen bírhatja a méhösszehúzódásokat szétválás nélkül, míg épp ellenkezőleg, vastagnak mért heg is szétválhat. Ám egy császár után még nagyon ritkán fordul elő ilyesmi. Amikor az orvos mérlegeli a természetes szülés esélyeit, a hegvastagság helyett más szempontokat vesz figyelembe, elsősorban az előzményeket és a pillanatnyi helyzetet.

Számít, hogy az előző műtétet megelőzte-e vajúdás (jó, ha igen), voltak-e a műtét után szövődmények, például láz, gyulladás, újabb műtéti beavatkozás (ez rontja a természetes szülés esélyeit). Számít például az is, hogy megindul-e a szülés magától a terminus utáni egy héten belül, jól halad-e a tágulás, nem túl nagy-e a magzat (az átlagsúly érett újszülötteknél 3500 gramm). Ezért az utolsó hetekben különösen ügyeljen arra, hogy ne fogyasszon könnyen felszívódó szénhidrátot, és kerüljön minden olyan ételt, amely hozzáadott cukrot, mézet vagy fölösleges kalóriákat tartalmaz. Az is tény, hogy a császár utáni szülés mindenképpen fokozott kockázatot jelent, emiatt folyamatos CTG-vizsgálatra, másfajta odafigyelésre lehet majd számítani – mondja dr. Boros Judit szülész-nőgyógyász.