Terhesség

Folyosón nem szülünk

Vannak gyerekek, akik még az orvost se bírják megvárni, annyira sietnek a világra. Tercia is közéjük tartozik.
2013. Február 08.

A kapuban nem várt beöltözve sem George Clooney, sem John Stamos, csak a portás kereste álmosan a kulcsait, hogy kaput nyisson nekünk. A férjem felnyalábolt, és felvitt a lépcsőn, a folyosón lerakott, hogy becsöngessen a szülőszobára, de onnan már rohant a szülésznő, akinek elmondtam, hogy kint van a baba feje.

Hitetlenkedve nézett rám, és megérdeklődte, hogy első gyerek-e, erre válaszoltam, hogy a harmadik. Az arca rögtön komoly lett, és határozottan közölte, hogy a folyosón nem szülünk, irány a szülőszoba. Jártányi erőm sem volt, ezért a párommal együtt bevonszoltak.

Folyosón nem szülünk

A szülésznő szólt, hogy gyorsan vetkőzzek, a férjem egy mozdulattal lerántotta a nadrágomat, és segített felfeküdni az ágyra. A szülésznő megnézett, aztán rohant a telefonhoz, hogy hívja az ügyeletvezető főorvost. A doktor bejött, de már az ajtón belépve mondta, hogy a következő fájásnál nyomjak. A szülésznő próbálta kicsit olajozni a gátamat, de a gyerek olyan elementáris erővel jött kifelé, hogy nem sok eredménye volt. Tercia 2012. szeptember 23-án 3 óra 25 perckor, 4800 grammal és 60 centivel jött világra.

Pásztor Márta

Kapcsolódó cikkeink:

  • A meglepetés szülésznő
  • Rohant a férjem a nővér után
  • Anyósom volt a szülésznő
  • Kislány! Komolyan?