Terhesség

Ezért sokkal könnyebb a második terhesség

Amikor az első gyermekemmel voltam terhes és nem a munkahelyemen voltam, három dolgot csináltam: ültem a kanapén félálomban, ettem a kanapén félálomban, vagy aludtam. Persze, volt hányingerem, derékfájásom, légszomjam, de az életem rendben volt.
2016. Október 21.

A második terhességem alatt folyamatosan a kétéves gyerekemet kergettem a lakásban, 24 hétig hánytam, és szinte soha nem pihentem. Mégis, valahogy, a második terhesség könnyebb volt mint az első. Miért? Nem hiszem, hogy van rá egy konkrét válasz.

Az biztos, hogy, nincs két egyforma terhesség, és nincs két ugyanolyan terhes anyuka sem. Bizonyára lesznek olyan ésszerű, és minden bizonnyal intelligens nők, akik pontosan az ellenkezőjét mondják annak, amit most én.

Elismerem, hogy vannak olyan vonatkozásai a második terhességnek, amelyek nagyobb kihívást jelentenek, mint az első. Az első terhesség egy 9 hónapig tartó Garfield képregényhez hasonlít. Aludtam, megettem mindent, és ingerlékeny voltam. De hogy pontos legyek, miért találtam sokkal könnyebben elviselhetőnek a második terhességemet, talán így összegezhetném:

Az elsőszülött állandóan ott van

Bármennyire szeretjük a gyerekeinket, be kell látnunk, hogy ők bizony kis fekete lyukak, időt és energiát nyelnek el, és van néhány nap, amikor arra ébredünk, azt se tudjuk, milyen évet írunk.

Röviden: a gyermek sok időt vesz el, sokszor annyit, hogy teljesen elvonja a figyelmet a bennünk növekvő testvérről. A második terhesség rendkívül nehéz és kimerítő, de azt állítom, hogy van abban valami jó, hogy lépést kell tartani az elsőszülöttel, mert ez segít figyelmen kívül hagyni a dolgokat, amelyek egyébként rengeteg mentális energiát felemésztenek.

Néha meg is feledkezel róla

Nem először vagy terhes, tudod, mire számíts. Olyannyira, hogy néha képes vagy is el is feledkezni arról, hogy várandós vagy. Az első terhesség alatt szinte csak a terhesség volt az egyetlen dolog, ami a fejemben járt. Ha kérdezte valaki, pontosan meg tudtam mondani hanyadik hétben voltam, vagy akár hány napos terhes voltam épp. Másodszor gyakran azt is elfelejtettem, hogy egyáltalán terhes vagyok.

Ezért sokkal könnyebb a második terhesség

Tudod mire számíts a szülőszobában

A szülés egy új anyukának néha egészen szürreális élmény lehet, bármennyire is készül az eseményre. Másodjára azonban már tudod, mire számíts, pontosan emlékszel minden mozzanatra, ami először jó volt és arra is, ami nem, így sokkal könnyebb dolgod van.

Kevésbé aggódsz a tilalmak miatt

Van egy barátnőm, aki annyira aggódott a nehéz tárgyak emelése miatt, hogy ő bizony egy díszpárnát se vitt át egyik szobából a másikba. Párnát. De nem ő az egyetlen nő, akit megbénít a félelem, és szinte mindent tiltólistára rak “óvatosságból” az életében. Én azért nem voltam ennyire félős, de nagyon nehezet természetesen én sem emeltem. És másodszor? A terhességem fele alatt egy tizenöt kilós gyerek ült folyamatosan az egyik karomban.

Nem kell annyi terhességgel kapcsolatos szakirodalmat olvasnod

Az első alkalommal már úgyis elolvastál mindent. Inkább valami olyasmit olvass, ami kikapcsol és elrepít a fantázia birodalmába. Igazán megérdemled, hogy ha már egy könyvet veszel a kezedbe, az ne tízezredjére is ugyanazt a témát járja körül.

Kevesebb idő és pénz

Egyszer már megvettél egy csomó mindent, amire egy újszülöttnek szüksége van. Szerencsére ezeknek egy jelentős része bőven megfelelő lesz a második gyerek számára is, így pedig nem csak egy kisebb vagyont takaríthatsz meg, de azt a felbecsülhetetlen időt is, mi ezeknek a beszerzésére kell.

Sokkal hamarabb túl vagy rajta

Ismered azt az érzést, amikor először utazol valamerre, amerre még előtte soha? Ha másodjára mész, már sokkal magabiztosabban haladsz és az egész út olyan, mintha feleannyi idő alatt meglenne. A terhességgel ugyanez a helyzet. Ez részben az elsőszülöttnek is köszönhető, aki folyamatosan eltereli a figyelmedet, részbe pedig annak is, hogy már egy-egy új tünet sokkal kevésbé zökkent ki a mindennapokból. És végül, de egyáltalán nem utolsó sorban…

…már “gyakorló” anyuka vagy!

Nem csupán most hozol majd világra egy fantasztikus kis emberkét, de már nevelsz is egyet. Ez pedig sokat tanít magadról, az anyaságról, a gyerekekről és az életről is, általában. Használd hát a megszerzett tudást!

(A cikk forrása: romper.com)

Kapcsolódó cikkeink második gyerek témában: