Terhesség

Évekig gyászolják a kisbabát

Egy meg nem született magzat elvesztésének pszichés hatása évekig tart. Tizenháromezer kismama újabb terhességét követve kiderült, hogy az édesanyák még azután is depresszióval és szorongással küzdenek, hogy egészséges gyerekük megszületik.
2011. Március 17.

A szülésznőknek több időt kellene szánniuk arra, hogy a kismamákkal a félelmeikről beszéljenek – ezt a következtetést vonták le a kutatók az anyák depressziójával kapcsolatos legújabb vizsgálatból. A vetélések elég gyakoriak, de a legtöbb nő hamarosan ismét teherbe esik. Minden ötödik terhesség végződik vetéléssel, halvaszülés 1000 szülésből 5-ször fordul elő. Korábbi vizsgálatok szerint a magzati veszteséget követően az édesanyák gyakrabban szenvednek szorongásos tünetektől, illetve depressziótól, amikor ismét teherbe esnek.

Kevés korábbi vizsgálat elemezte azt, hogy a tünetek megszűnnek-e akkor, ha egy egészséges gyermek születik. A Bristoli Egyetem kutatói 13 000 édesanya adatait elemezték. 14 000 gyereket és szüleiket követték nyomon, akik a 90-es évek elején születtek az angliai Avon megyében. A kutatócsoport meglepetésére azok az édesanyák, akik korábban elvesztették gyermeküket, következő terhességük során sokkal gyakrabban küzdöttek a szorongás és a depresszió tüneteivel. Az utánkövetést az egészséges gyerek megszületése után még három évig folytatták.

„Az eredmények fontosak az az orvosszakma és a családok számára, mert a vetéléseket sokaknak nem sikerül gyorsan feldolgozni” – véli Jean Golding professzor, aki az Avon projektet alapította (Avon Longitudinal Study of Parents and Children). 13 133 kismamát vizsgáltak. Közülük 10 310-nek nem volt vetélése. 2823 kismamának (21 százalék) egy vetélése volt, 108 kismamának egy halvaszülése (0,5 százalék), míg három édesanyának két korábbi halvaszülése is volt. Az édesanyáknál terhességük során kétszer, majd a szülést követően négy alkalommal mérték fel a depresszió- és szorongásszintjüket (8 héttel, majd 8, 21 és 33 hónappal a szülés után). A korábbi vetélések, illetve halvaszülések száma egyértelműen meghatározta a depresszió és a szorongás mértékét a következő terhesség során, az egyéb tényezőktől függetlenül.

„Köztudott, hogy az anyai depresszió kihat a gyerekekre és az egész családra is – nyilatkozta dr. Emma Robertson Blackmore, aki a Rochester Egyetem Egészségügyi Központjának munkatársa. – Ha célzott segítséget nyújtunk az édesanyáknak, nemcsak a kismamák, hanem gyermekeik és az egész család egészségi állapota javulni fog.”

Louise Silverton, a brit szülésznőszövetség, a Royal College of Midwives munkatársa örült a közleménynek. „Fontos, hogy a védőnők több időt tudjanak eltölteni a terhes nőkkel, hogy kibeszélhessék félelmeiket. Észrevehetik a depresszió jeleit, tanácsokat adhatnak nekik, így az édesanyák a lehető legjobb ellátásban részesülhetnek. Sajnos a védőnőket szorítja az idő, kevesen is vannak, ami azt jelentheti, hogy a depressziós édesanyák esetleg nem kapják meg a kellő támogatást.”

A szülés utáni depresszió 7-10 édesanyából egyet érint. A depresszió a terhesség során is kifejlődhet, 10 terhességből egy esetben. A szülés körüli depresszió (perinatális depresszió) a szülés előtti és utáni depressziót jelöli. A közlemény a British Journal of Psychiatryban jelent meg.

A cikk forrását itt nézheted meg.

Magyarországon ide fordulhatsz szülés utáni depresszióval, a gyerekvállaláshoz kapcsolódó szorongással:

Hawa munkacsoport, Budapest II., Hűvösvölgyi út 116. Telefon: 06-30-311-2994 Molnár Judit pszichológus, dr. Frigyes Júlia pszichiáter

Segítséget kérhetsz a kórházakban, klinikákon dolgozó klinikai pszichológustól, perinatális szaktanácsadótól is.

Forrás: Medipress