Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Eszter naplója - 21. hét

Szerző: Szakácsi Eszter

2012. július 4.

Forrás: babaszoba.hu

Szerelem, babavárás, idilli állapot...De mi lesz a szülés után? Tényleg kódolt a krízis?

Makkosmária! Hányszor kirándultunk arra apuval és az öcsémmel gyerekkorunkban! Míg anyám kicsit kipihent minket, és ebédet főzött, addig mi az erdőbe kényszerítve túráztunk végig egy-egy szombatot vagy vasárnapot. Mennyire utáltam! Utáltam, mert kötelező volt, mert fárasztó volt, és mert nem efféle ingerekre vágytam. Valószínűleg akármilyen tévésorozatot szívesebben néztem volna (Knight Rider?), mint hogy a madarakat hallgassam, vagy (durcásan) meneteljek apámék mögött a sárgás, zörgő, unalmas avarban. Sok mindent utáltam gyerekkoromban, amit ma már nem. Balatonra sem szerettem lejönni a nyaralónkba. A mi családunk minden áldott péntek este nekiindult Szemesnek, ami azt jelentette, hogy én egy zsúrra sem tudtam soha elmenni (hiszen azok hétvégén voltak mindig). Utáltam a leveseket és a főzelékeket, magát a menzát, hiszen kötelező volt az is. Oviban utáltam aludni, mindig felkeltettem a mellettem alvókat. De ezzel biztos sokan így vagyunk. Amire ki szeretnék lyukadni, az az, hogy azóta a fent említett dolgok közül már mindent szeretek. A Balatont a legjobban, de Makkosmáriát is. Zsófival és Balázzsal meg az ő kis féléves Benijükkel és pár barátjukkal nemrég el is mentünk kirándulni arrafelé. A fák még mindig égig érnek, az erdő még mindig csendes, az illatok és a fények otthonosak, a vaddisznó- és őzlábnyomok is ugyanúgy a sárba süppednek, csak a szétdobált szemét több, és a feltörő jó emlékek. Az előbbit felszedegettük, az utóbbiakat pedig hagytam, hadd élesedjenek ki, kísérjenek el Csillebércig meg vissza. Az ember sok mindent másképp lát felnőtten. Nemcsak a tökfőzeléket, az erdőt, a Balatont, Michael Knight sima képét, de szülei akkori szempontjait is. Amit ezúton is köszönök.

Géza tökre hiányzik, közvetítem neki e-mailen vagy SMS-ben a babánk fejlődését, amit a mozdulatai erejéből mérek. Most úgy érzem, Barna akármennyit bokszolhat és rúghat, nekem mind-mind öröm! (Fogadjunk, ezt még tapasztalatlan várandós énem írja csak le, de hát erről szól ez a napló.)

Ildi, a velem egyidős barátnőm pár napja megszült! Kislánya lett, akit utánam Eszternek neveztek el, nem is tudom, mit remélve, feltételezem, csupa jót és szépet, de még nem kérdeztem meg. A szülés úgy sikerült, ahogy az a nagykönyvben meg van írva, és ahogy én is szeretném hinni, hogy történik: két és fél órás volt mindössze (extragyors), a kislány és az anyukája egészségesek! Olyan izgatott vagyok, mintha nekem metszették volna a gátamat!

Barbival és Petivel moziba mentünk. A legszebb dolog, francia film. Hát persze hogy terhestéma, Barbi nézte ki, én még nem vagyok ennyire rákattanva még a gyerekszülésre, akárhogy is, öt hónap... Amíg tehetem, úgy élek, mint eddig... És ahogy leírom ezt a fél mondatot, már érzem is a súlytalanságát, hiszen már öt hónapja nem úgy élek, mint eddig, csak szeretnék. Hagyjuk is. Szóval a francia film témája adta magát, a gyönyörűséges főszereplő színésznőjével (ha fiú lennék...) pontosan azt dokumentálta képekben és hangokban, még akkor is, ha a vége pozitív üzenetet rejteget, amitől a gyerekvállalás előtt legjobban féltem, és amitől a film óta rettegek. Egy kapcsolat széthullása - ez is lehetett volna a címe. Mert szép-szép dolog a gyerek, de mindenáron? A sztori úgy indul, ahogyan azt szeretnénk, ahogyan azt szeretjük: nagyon szerelmesen. A megfogant baba, az örömmámorban úszó apa, a kerekedő csaj, a vicces délutánok, a mámoros-tűzijátékos éjjelek. A film első része ilyen. Amíg meg nem születik a kislány. És ez itt a baj, ez a vágás, repedés, földcsuszamlás, amelyhez nem kell túlérzékeny várandósnak lennünk, hogy érezzük az üzenetet (és halljuk a barátnők sztorijait), ha jön a gyerek, jön a VÁLTOZÁS, sok álmatlanság, kialvatlanság, ingerlékenység, fáradékonyság, sírás, zokogás, kiborulás, egyedüllét, távollét, eltévelyedés, szakítás. A mondat végén kérdőjel is lehetne. Mert mittudomén! Mit tudom én, hogy van ez, hogy lesz ez! Látom magunkat Gézával a film első felében, ahol most tartunk. A második feléig ezek szerint még van négy hónapunk? Én nem ezt akarom! De vajon számít ez többet? Vajon ez számít? Makkosmáriát és az erdőt sem akartam annak idején, de vitt az apám. Most meg már magamtól megyek a fák közé.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések