Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Eszter naplója - 15. hétJust do it?

Szerző: Szakácsi Eszter

2012. május 23.

Forrás: babaszoba.hu

Géza Németországba utazott négy napra, nekem addig is van egypár dolgom, olyan izgalmasak, mint a vérvétel, az EKG, a belgyógyászati vizsgálat, a fogorvos.

Bácsi Róbert László

Ezek vannak soron, ezt kaptam házi feladatnak a védőnőtől. A védőnőm is Eszter, s ahogy nevünkben, úgy éveink számában sincs nagy különbség. Eszter nem egy katonanő, akkor megyek hozzá, mikor szeretnék, és akkor sem időre. Pont nekem való egy lány! Így nem is sokat találkozunk. Amikor ott vagyok, akkor sem érzem őt túl motiváltnak, hogy felvilágosítson mindenről, kérdéseimre egy-egy félmondatos választ kapok, nem bonyolítja túl a dolgokat, de engem ez nem zavar, és nem is zavar meg. Mert bőven vannak körülöttem olyanok, akiket meg tudok kérdezni, de őket sem mindig kérdezem. Vannak, akik szeretnek mindent, de mindent meg- és kibeszélni, és vannak, akik szeretnek maguktól rájönni, vagy csendben figyelni, és levonni a számukra hasznos tanulságot. Rájöttem, hogy engem stresszel a sok történet, a sok tanács, az így csináld, úgy csináld, erre figyelj, arra figyelj, ilyen cumisüveg, olyan sterilizáló, és fújd a levegőt, és nyomd a gyereket, és tedd az ágyba, hagyd majd sírni és hasonló tanácsok. Szeretnék visszatérni az ID-mhez, elhagyni a külső héjamat, a befolyásolható és megfelelni vágyó szuperegót, elhagyni minden más terhes nőt és újdonsült anyát egy időre, magamba olvadni, és újra "ösztönén" lenni. Régen mennyire az voltam! A szerelmes időkben, években, órákban. Ezt szeretném. És akkor megtalálom majd a babámat is magamban.

Sosem tudtam jól kezelni a mozgásmegvonást, most pedig már harmadik hónapja, hogy nem járok sportolni. Az első hónapban még nem tudtam, hogy babát várok, gyanús is volt a nagy fáradtság és a feszülő mellek, de míg előbbire a novemberi lassulás, ez utóbbira a megkéső menzesz volt mindig a magyarázatom. A "késedelem" nálam sosem okozott riadtságot, ahogy éles rendszer sem volt a havibajaimban, ebből a szempontból egyik sem volt erős indok a tesztre. Kivéve Gézát, aki nem hagyott békén, hogy vegyek már egyet. De ezt már meséltem. Szóval eljártam edzésekre, főleg sandára, ahol már az első fél órában sípolt a tüdőm, és ahol egy-egy esés, rúgás után alig bírtam feltápászkodni. Akkor éreztem először öregnek magam. Ez a számomra addig ismeretlen, energiahiányos állapot jobban megijesztett, mint az akkor már hetek óta késő menzesz. A következő edzést kihagytam, gondolván, hogy a szeptemberi húsznapos szörftábor után nem regenerálódtam rendesen, és most sok nekem a kétórás edzés, így másnap aerobikra mentem. Persze pont kifogtam egy táncikálós-súlyzós órát erősítéssel, Rihanna gyors ütemű, seggrázós száma alatt, és a vadiúj, gyönyörűséges, virító rózsaszín sportmelltartómban - ami jobban fojtogatott, mint anno a matekérettségi tudata - azt hittem, menten elájulok. "Tedd a súlyt a válladra, tedd a combodra, és bíííírod még, tedd a ha-sad-ra, és már csak tíz, kilenc, és nyolc, és hat, és gyerünk, lányok, már csak öt, és négy, és majd beszartam. Pedig máskor ilyenkor még vigyor is van az arcomon. (Juli szerint mazochista vagyok.) Mi van velem?! Valami gáz van. De babára még akkor sem gondoltam. Azóta, hogy mindenre fény derült, nem sandázom, nem aerobikozom, nem súlyzózom, nem ugrókötelezem, nem gördeszkázom, nem veszem fel a pink melltartót, nem csinálok semmit, amit szeretek, mert épp olyan dolgokat szerettem, amilyeneket most nem lehet, NEM LEHET, MERT TERHES VAGY, ÉRTSD MEG! Visszhangzik bennem a mondat, melyben benne van az összetéveszthetetlen üzenet: Eszti, felelőtlen vagy, óvatlan, hát nem érdekel, hogy gyereket vársz, hát milyen anya leszel, ha már most...? Persze ezt senki nem mondja így ki, de én hallom, hallottam minden egyes alkalommal. Valamit viszont muszáj lesz csinálni, mert begolyózok, ezért Barbival ellátogattunk az első közös kismamajógánkra. Amitől joggal féltem. Már régen is csak akkor tudtam jógára menni, ha előtte széthajtottam magam, minden izmom elhasznált és lázas volt, mert olyankor elmondhatatlanul jólesett a sok kitartott pozíció, a hosszú nyújtások, a nyugalmas tempó. De most, hogy gyűlik, gyűlik az energia, tiszta sor, le kell vezetni. Erre a kismamajóga alkalmatlan volt. A finom, lassú zene, az idegesítő madárcsicsergés este hétkor a szobában, az állandó belső figyelem, a baba keresése a hasban (én még nem is érzem, hogy mozog), a beszélj hozzá, és mindehhez az őrjítően minimális fizikai terhelés számomra nem volt kielégítő. Legszívesebben kirohantam volna a teremből, és rúgtam volna egy bokszzsákot, amíg csak bírom, hogy kifáradjak végre. De bent maradtam, sőt adtam még egy következő esélyt magamnak, a tornának, mert szégyelltem, hogy nem élvezem, a többi kismama nyugton bír maradni, én miért nem, én is olyan kismama akartam lenni, mint ők, épp olyan kedves, titokzatos Mona Lisa-mosollyal a szám szegletében, áhítatos, hasat simogató mozdulatokkal, harmóniával az arcomon. Így szerettem volna az összes jógaórát, az összes napot, a kilenc hónapot. De nem ment, mert a vér nem válik vízzé még várandósan sem.
100% boldogság - Bepahnten nyereményjáték

Címkék:

kismamanapló

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések