Terhesség

Érzelmi változások a terhesség alatt

A terhesség nem csupán fizikai, hanem lelki változásokkal is jár. Ezek a változások különösen az első terhesség alatt lehetnek erősek.
2017. Március 15.
Érzelmi változások a terhesség alatt

A terhesség három trimeszterét a különféle érzelmi-lelki változások tekintetében is szokás elkülöníteni. Az első időszakra jellemző talán leginkább a hangulatingadozás, a középsőt szokás a legnyugodtabbnak tekinteni és az utolsó trimeszterben a fizikai megterhelés mellett újra felerősödhetnek a lelki változások is.

Az érzelmi változások nem csupán a hormonális változások következményei, nagyban múlik azon is, hogy a kismamának milyen önismerete, tapasztalatai, milyen élettörténete van. A terhesség korai szakaszában több változással is meg kell küzdeni.

Egyfelől a párkapcsolatban a kettőből három lesz, a szerelmespár családdá válik és ez még akkor is járhat nehézségekkel, ha várt babáról beszélünk. Pszichológusok úgy szoktak fogalmazni, hogy a párnak be kell engedniük maguk közé a babát, ami valakinek könnyebben, míg másnak nehezebben megy. Ez még akkor is okozhat problémát, ha a párkapcsolat egyébként kiegyensúlyozott és tervezett a terhesség.

Kapcsolati síkon nem csupán a párkapcsolati változások jellemzőek erre az időszakra, hanem a kismama és az anyja kapcsolatában bekövetkezőké is. Persze ez nem törvényszerű, de maga a helyzet különlegessége (leginkább első terhességnél) szinte kínálja annak a lehetőségét, hogy ha vannak elfojtott indulatok, kapcsolati zavarok, tabuk anya és lánya között, akkor ezek felszínre törjenek.

Az anya lánya várandóságakor a saját terhességét is újra élheti, feltörhetnek benne emlékek, a terhes kismamában pedig gyakran rég elfelejtett gyerekkori emlékek törnek a felszínre. Fontos időszak ez mindkettőjük számára és egyben egy soha vissza nem térő alkalom arra, hogy ha vannak ki nem mondott problémák, akkor ezeket megoldják, kibeszéljék és közösen készüljenek egy új korszakra.

Az első trimeszterre jellemző a tudatos és a tudattalan elmosódása: félelmek, furcsa álmok, emlékbetörések, gyerekkor felszakadása nagyon sokak számára jellemzővé válnak. Éppen ezért a hangulatingadozás nagyon jellemző erre az időszakra: az egyik pillanatban kitörő öröm, a másikban sírás, a racionális és az ösztönös érzékelés váltakozása, boldogság és félelem. Ennek egyáltalán nem kedveznek az első trimeszterben elvégzett fizikai vizsgálatok: a terhesség adatokká, számokká is válik, viszonyítássá, megfeleléssé, tele félelemmel, izgalommal, ami legfőképpen a magzat egészséges fejlődésével van kapcsolatban.

És természetesen a változó test is befolyásolhatja a kismama lelki, érzelmi életét.

A második trimesztert szokás lelki szempontból a legkönnyebb, legboldogabb, felhőtlen időszaknak nevezni. A magzat állapotáról már nagyon sok mindent tud az anya, sőt, már határozottan érzi is a jelenlétét. A baba egészségére vonatkozó félelmek eddigre már jórészt megszűnnek, hiszen a genetikai szűrővizsgálatokon már túl van a kismama.

Ha a kismama küzdött bármilyen terhességi rosszulléttel, akkor ez is biztosan megszűnt már, ami természetesen komoly befolyással van az érzelmi életre is.

Másfelől egyre közelít a szülés ideje, ami örömöt, de szorongást is kiválthat.

Párkapcsolati szinten megkezdődik az az időszak, amikor már valóban közösen élhetik meg a babavárást: a magzat mozgását már nem csak a kismama, hanem párja is érzékeli, beszélhet is a magzathoz. Teljesen látható, érzékelhető immár a jelenléte és ez nem csak örömöt, de például a szexuális életet tekintve sok férfiban szorongást, aggódást is kiválthat.

A külvilág számára is most már egyértelmű, hogy a nő gyereket vár. Előzékeny idegenekkel, gondoskodó ismeretlenekkel találkozhat a kismama, akikkel beszélgetésekbe elegyedik, gratulációkat fogad és tényleg úgy tűnhet, hogy nem csak a közvetlen környezet, de mindenki örül annak, hogy babát vár.

A legtöbben ettől kivirulnak. A legtöbb kismama jól érzi magát a bőrében a második trimeszter alatt. Harmonikus, önazonos időszaknak írják le ezt a szakaszt sokan, szépnek látják magukat, büszkék gömbölyödő pocakjukra.

A harmadik trimeszter végén leginkább a szülés közeledtével újulnak ki a félelmek. Ez az időszak valaminek a végét és egyben a kezdetét is jelenti, ami mindig öröm és szomorúság is egyben. Ez az elengedés időszaka is: elengedni korábbi életünket, korábbi énünket és teljes szívvel várni és belevetni magunkat valami ismeretlenbe, újba. Ez az elengedés nem mindenki számára könnyű feladat.

A terhesség vége felé nem csupán a szülésre érdemes készülni, hanem az utána következő első időkre is: a gyermekágyra, a szoptatásra. Fontos lenne végiggondolni, hogy mi lesz a baba születése után: kitől tud, szeretne segítséget kérni és elfogadni a kismama.

Kapcsolódó cikkeink érzelmi változások témában: