Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Ennyi idő kell a pároknak, hogy összejöjjön a baba

2016. június 27.

Forrás: babaszoba.hu

Van aki eltervezi és szinte rögtön összejön, de akadnak olyanok is, akik hosszú hónapokig próbálkoznak.

A nők többsége húsz és harminc éves kora között úgy gondolja, bármikor képes teherbe esni. És amikor úgy érzik, eljött az idő, az esetek többségében a próbálkozás sikerrel is jár.
A valóságban azonban a nem mindenkinek sikerül azonnal a dolog. Dr. Shruti Malik, az egyik virginiai klinika orvosa szerint átlagosan hat hónap, vagy kevesebb kell egy párnak, hogy gyermekük megfoganjon. - Érdekes, hogy pácienseim többsége a serdülőkoruk nagy részében mindent elkövettek, hogy ne legyenek terhesek, később pedig, amikor már akarják, meglepően nehezen sikerül nekik.
A termékenységi szakértő azt is kifejtette a Business Insidernek, hogy azoknál a pároknál, akiknek előéletükben a meddőség nem jelentkezett, és rendszeresen szeretkeznek védekezés nélkül, 15 és 20%-kal nagyobb a teherbe esés aránya ciklusonként.
A szakember azt is hozzátette, hogy ha egy év elteltével sem sikerül a megtermékenyülés, annak ellenére, hogy rendszeresen próbálkoznak, érdemes szakembert is felkeresni.

Címkék:

terhesség

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések