Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Endometriózis mellett is teherbe lehet esniEgy igaz történet kezdete

Szerző: Kiss Verus

2013. október 15.

Forrás: Nők Lapja Egészség

Fiatal, lendületes és boldog, annak ellenére, hogy megjárta a poklot, az endometriózissal járó szenvedést. A titokzatos női betegség után azonban fordulatot vett az élete, és minden megváltozott. Olvasói történet.

sorozat1.

"Hálás vagyok a történtekért"

Tavaly decemberben bájos bolt nyílt a fővárosban, ahol a vegán, a bio és a makrobiotikus táplálkozás hívei is kedvükre válogathatnak a különleges termékekből. Az üzlet egyik tulajdonosa, Forró Csilla (33) hosszú utat járt be addigra, mire - eredeti szakmáját elhagyva - tető alá hozta dédelgetett álmát: nála 2009-ben diagnosztizálták ugyanis az endometriózist, ami teljesen felborította az életét (a betegségről bővebben ide kattintva olvashatsz). - 8-10 kilót fogytam, bélvérzésre lettem figyelmes, és olyan állapotban voltam fél év múlva, hogy legszívesebben leugrottam volna az erkélyről. Azt éreztem, hogy teljesen egyedül vagyok, pánikrohamaim voltak, és már nem csak akkor fájt, amikor menstruáltam. Emlékszem, ha nem hétvégére esett a vérzés, akkor nem tudtam bemenni dolgozni. Otthon szenvedtem, örültem, ha kiérek WC-re, mert minden átment rajtam. Csak feküdtem. Próbáltam a fájdalmat csillapítani gyógyszerrel, meleg sóval, simogatással, és azért imádkoztam, hogy legyen vége. Ősszel aztán eljött hozzám az unokatestvérem, hogy próbáljam meg a makrobiotikus táplálkozást, míg a diagnosztikai vizsgálatokra várok - idézi fel a történteket Csilla, aki akkor éjjel úgy döntött, belevág az elsőre macerásnak tűnő táplálkozási formába, hiszen semmi vesztenivalója nem volt.
Első körben mindent kidobtak, amit csak a konyhájában találtak, a hűtő tartalmát sem kímélték, és bevásároltak a szükséges alapanyagokból. - Előtte azt éreztem, hogy egészségesen étkezem, pedig egyáltalán nem voltam tudatos, nem néztem meg egy címkét sem, húst ettem krumplival, ezért sokkot kaptam, amikor a konyhámat kiürítettük. Szentül hittem, hogy éhen fogok halni ezután - idézi fel a kezdeteket a fiatal nő, akinél az étrendváltás hatékonyabb volt, mint hitte. Cisztája kisebb lett, sőt fél év múlva a ciklusa is visszaállt az eredeti kerékvágásba, tünetei nem voltak.

A makrobiotikáról

A szó Hippokratésztól és a görög "makro bios" szóból ered, mely hosszú életet jelent, magát a táplálkozási formát és szemléletet George Oshawa nevezte el így. Ősi szamuráj családból származott, önmagát 19 évesen a tradicionális kínai gyógyászat jin-jang elmélete alapján gyógyította ki tuberkulózisból, ekkor indult el ezen az úton. A makrobiotika lényege a kiegyensúlyozottság, a rostban, zöldségben, teljes gabonában, összetett szénhidrátokban gazdag táplálkozás, amelyben a helyi, friss zöldség-gyümölcs előnyt élvez, és minden olyan alapanyag, ami saját éghajlatunkban megterem. Az étrendet civilizációs betegségek megelőzésére, kiegészítő kezelésére javasolják (túlsúly, fejfájás, allergiák, rák, szív-érrendszeri és emésztőrendszeri problémák, cukorbetegség, a reproduktív szervek problémái).

Közben elkezdte képezni magát elméletben is, mert kíváncsi volt arra, hogy mi van a háttérben, mitől érzi jobban magát. Először Amerikában végzett el egy makrobiotikával kapcsolatos képzést, majd itthon az újonnan tanult receptekkel, konyhatechnikai eljárásokkal felvértezve főzőtanfolyamokat kezdett szervezni a barátnőinek, osztatlan sikert aratva.

Betegsége, állapota közben új irányt vett: egy évvel a diagnózis után állapotos lett, ám a 12. héten orvosi javaslatra meg kellett szakítani a terhességet. - Ez sokkolta a szervezetemet: addigra bár elmúlt minden tünetem, a megszakítás miatt elölről kezdődött minden. 10 centis ciszta lett a bal petefészkemben, jöttek a bélvérzések, óriási fájdalommal. Az orvos azt mondta, három hetem van, hogy mérséklődjenek a panaszok a következő vérzésig, és műtétre kell számítanom. Ekkor elkezdtem egy gyógyító étrendet, és három hét alatt öt centire csökkent a ciszta, a tüneteim is mérséklődtek. Megúsztam a műtétet - mondja mosolyogva.

Addigra már azt is biztosan tudta, a korábbi életritmusa nem kedvez betegségének, így hosszas gondolkodás után felmondott a médiaügynökségnél, ahol évek óta dolgozott, majd 2011 októberétől a következő év áprilisig Hollandiában képezte magát tovább. Kint megismerkedett egy magyar lánnyal, akinek kísértetiesen hasonló volt az életútja az övéhez: a multiknál tapasztalt hajszából kiszakadva arról álmodott, valamilyen formában itthon is elkezdi népszerűsíteni a makrobiotikát. Álmaikat együtt valósították meg, hazatérve megnyitották boltjukat, ahol a külföldön tanultakat is igyekeznek átadni a vásárlóknak.

- A boltban azt tapasztalom, hogy az életmódváltást sokan csapásként élik meg. Én viszont nagyon hálás vagyok a betegségnek. Rávilágított arra, hogy mások helyett magammal kell foglalkoznom. Fontos, hogy mi nők erősek legyünk, mert akkor vinni tudunk mindent a hátunkon - mondja. Ez utóbbi kijelentése pedig egy új kezdeményezés során nyer értelmet: barátnőivel egyesületet hoztak létre (bővebben itt!), kifejezetten női betegségekkel küzdő érintetteknek, az összefogás jegyében. A bolt mellett sincs pihenés, hiszen nőgyógyásza ellátja munkával - szakadatlan küldi hozzá betegeit, hogy pozitív példája másoknak is inspiráló lehessen a gyógyuláshoz vezető úton. Ráadásul az interjú után nem sokkal megtörtént a csoda: természetes úton teherbe esett, férjével várják első babájukat...

Megtörtént a csoda!


Csilla történetét folytatjuk!

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések