Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

El kellett engednem, hogy a testvére megszülessen

Szerző: Bálits Éva

2011. május 30.

Forrás: babaszoba.hu

Most is három gyerekem van, kezdi a történetet Oláh-Papp Szilvia. A legidősebb nincs már a fotókon, csak mindenütt: a szívükben, a gondolataikban, az emlékekben. Ahhoz azonban, hogy a két kisebb megszülessen, Szilvinek hosszú utat kellett bejárnia.

Fotó: Haralambidou Anthoula

- Akivel az történt, ami velünk, nem beszél róla, mert fél, hogy nem értheti meg, aki nem élte át. Pedig hányan vagyunk, akiknek el nem mondott története van! Most, sok évvel utána azért beszélek róla, mert hátha ismerős lesz ismeretlen sortársainknak - kezdi Szilvi (41).

- Benedek, az első babánk gyorsan megfogant, gyönyörűen fejlődött, beteg sosem volt. Aztán egyéves kora körül hirtelen hányt egyet, majd ezután minden reggel. Nyaralás előtt álltunk, és nem értettük, mi történt, a gyomrát nem rontotta el, hasmenése nem volt. A doktor nénink beküldött minket a Madarász utcai kórházba, vizsgálatok sora következett, a végén a diagnózis: agydaganat. Az Amerikai úti klinikán operálták a kisfiunkat. Naponta másfél óra volt a látogatás, naponta el kellett szakadnunk a kétségbeesetten zokogó, beteg babától. A férjemmel a műtét után közölték, milyen kevés az esélyünk. Én ismertem a betegséget, hiszen édesapám is agydaganatban halt meg, mégsem akartam tudomásul venni. Nem hittem el, hogy Benedek nem gyógyul meg. Amikor az utókezelésre átkerültünk a Tűzoltó utcába, ahol a mi babánk volt a legkisebb, három összetolt széken aludtam. Mi voltunk az első ottalvók, aztán kezdtek egyre többen élni a jogaikkal.

Gyógyszert írtak fel

Régi kép a kis Benedekről

- Ott, a gyermekklinikán nyugtatót kaptam. Akik hosszabb ideig járnak oda, azokkal pszichológus foglalkozik. Nekünk nem jutott annyi idő. A végén családi szobát kapnak azok, akiknek már csak a búcsú maradt hátra. Akkor magamban elengedtem Benedeket, hogy ne fájjon tovább semmije, ő pedig mintha megértette volna. Mellette voltunk, amikor utolsót dobbant a szíve. 2003. szeptember tizenhatodika volt.

- Gyászolni nem igazán maradt idő, felvilágosítottak, hogy három napon belül le kell mondanom a gyedet, méghozzá személyesen, sőt indoklásul be kell mutatnom a kórházi papírokat. Egy hónap könyörtelen ügyintézés várt ránk, mikor még a temetésre sem tudtunk gondolni. A bürokraták pedig nem foglalkoznak a szülők fájdalmával. A temetés után az élet ment tovább, gondosan kikerültem azokat a helyeket, ahová a babával jártunk. Nagyon sokat segített egy szomszédunk, háromgyerekes anya egyébként. Reggelenként elkapott, kávé, és indulás vásárolni, mintha mi sem történt volna. Azt hiszem, az esett jól, hogy nem voltak elvárásai. Nem az fájt ebben az időszakban, ha gyerekeket láttam, sokkal inkább az, amikor elvártak tőlem valamilyen viselkedést. Az egyik közeli boltban kérdezte meg az eladó: magának nem kellene feketében járnia? Az pokoli rosszul esett - teszi hozzá Szilvi.

Kineziológusnál

- Sajnos arról nem világosítottak fel, hogy a nyugtatót nem lehet csak úgy abbahagyni, fél év a leszokás. Nem tudtam, abbahagytam, elkezdtem pszichológushoz járni. Az első jobban sírt, mint én, nem sokra mentem vele. Benedek második születésnapján jött az első pánikroham. Új pszichológus, ő erős volt, viszont új irányba igyekezett terelni, nem a gyász felé, én meg nem tartottam vele, más bajom nekem nem volt. Bár nagyon lassan javult az állapotom, nem adtuk fel, hogy nekünk még lesznek gyerekeink. Beszélgettünk otthon, hogy kérjünk-e genetikai vizsgálatot, de úgy döntöttünk, nem. Lesz, ami lesz, bízzunk magunkban! Közben persze kerestem a segítő kezet. Egy baráti házaspár sokáig küzdött a babáért, aztán sikerült nekik, ők ajánlották a kineziológiát. Elmentem egy kineziológushoz, elmeséltem, hogy két éve nem jön össze a baba. Elkezdtük a gyakorlatokat. Tartotta a kezemet, sorolta a dátumokat, és az izmok nem hazudtak. Ott voltak a görcsök, ahol apám halálának napját említette, és persze Benedek. Azt mondta a kineziológus, hogy el kell engednem őt. Szorosan tartom magamnál, ez a legerősebb érzés. Arra kért, mondjam ki az elengedő mondatokat. Lássam magam előtt, ahogy távozik fölfelé, fényesen, lassan. Kétszer mentünk még vissza a kineziológushoz - harmadszor már terhesen! Munkám nem volt, míg otthon voltam, megszűnt a munkahelyem, úgyhogy elhatároztam, diplomát szerzek, beiratkoztam egy főiskolára, és a tanulás szépen el is terelte a figyelmemet. Egy terhesség össze is jött, de a nyolcadik héten elment. Összeszorítottam a fogam, végig kell csinálnom! Jött a vizsgaidőszak összes izgalma, tényleg mindennel foglalkoztam, nem jutott időm szomorkodni. Erre januárban pozitív lett a teszt! 2006 szeptemberében pedig megszületett Sebestyén!

Fiús napok

- A sulit mégsem hagytam abba. Jók voltak azok a szombatok: reggeltől estig előadások, addig otthon fiúnapot tartottak, és csodás volt hazamenni hozzájuk. Az utolsó vizsgaidőszakra, a diplomamunka írásának idejére pedig úton volt a kistestvér, Tamara is, már a kineziológus segítsége nélkül. Igen, extra aggodalommal figyelem, ha a tarkójukhoz kapnak, kétszer is kértünk koponyaultrahangot. A doktor nénik, Fodor Marianna - egyébként a Kismama magazin szakértője - tökéletesen megérti, mindig szívesen látja az Oláh gyerekeket.

- Nagyon érzékeny lettem, a híradót sem bírom nézni, a pánik megmaradt, de gyógyulok. Öthetente járok pszichiáterhez, és napközben már nem kell gyógyszert szednem! Koncentrálok a feladataimra, és örülök a két gyönyörű, egészséges gyerekünknek. De Benedek mindig itt marad. A fotóit eltettük, Sebinek majd iskolás kora előtt szeretnék mesélni róla. Időm szerencsére van!

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések