Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Egy pohár alkohol is árthat a babának

Szerző: Angyal Ágnes

2013. november 12.

Forrás: babaszoba.hu

Lehetőleg egy pohár alkoholt sem szabad inni terhesség, illetve szoptatás alatt, mert nagyon súlyos következményei lehetnek a magzatra.

Szakértők meghívásával fórumot tartottak terhesség és alkoholfogyasztás témakörében, a Dreher szervezésében. A felszólaló szakemberek egyöntetűen a felelős alkoholfogyasztásra hívták fel a figyelmet, kiemelve, hogy a tévhitekkel ellentétben egy terhes, illetve szoptató kismamának egyáltalán nem lenne szabad alkoholt innia.

Mint előadásában dr. Klujber Valéria gyermekorvos, genetikus, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet munkatársa kiemelte, a terhesség alatti alkoholfogyasztás következményét egy spektrumon lehet leírni, amely a kis eltérésektől a magzati alkohol szindrómáig terjed. Mint elmondta, pontosan nem tudjuk, hány gyermek születi az alkohol miatt működési vagy fejlődési rendellenességgel, de az EU átlag alapján a szakember körülbelül 2100-ra teszi ezt a számot évente.
Az úgynevezett magzati alkohol szindróma tünetei az alacsony születési súly, a visszamaradott testi fejlődés, a jellegzetes arc (rövid szemrés, keskeny felső ajkak, lapos arcközép, távoli belső szemzugok), az értelmi képesség zavarai (tanulási nehézség, probléma megoldási képesség zavara), illetve viselkedési zavar (hiperaktivitás, figyelemzavar).

Magzati alkohol szindróma Kép: drgreene.com

Az értelmi fogyatékosság egyik leggyakoribb oka (A Down-szindrómán és a nyitott gerinc mellett) a terhesség alatti alkoholfogyasztás. Mint dr. Klujber Valéria kiemelte, nem lehet általánosságban megfogalmazni, mennyit ihat egy kismama, de ha a kismama heti legalább alkalommal iszik, az már jelentős veszélyt jelent, illetve az is elmondható, hogy az egyszerre nagy mennyiség alkohol elfogyasztása mindig károsabb, mint a több kicsi. Az első és az utolsó trimeszter pedig a legérzékenyebb ebből a szempontból. A szakember hozzátette: kockázatnál számít az alkohol mennyisége mellett az is, hogy az édesanya például milyen testsúlyú, mennyi idős, hogy táplálkozik, valamint a genetikai tényezők is.

Dr. Klujber Valéria hozzátette: tény, hogy az alkohol átjut a méhlepényen és fejlődési rendellenességet okozhat, ahogy az is tény, hogy a magzati alkohol szindróma súlyos betegség súlyos következményekkel. Mivel az alkoholfogyasztás biztonságos adagja nem ismert, a szakember szerint mind a terhesség, mind a szoptatás alatt lehetőleg teljesen tartózkodni kell az alkoholfogyasztástól.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések