Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Családtervezés pszichológiai szempontból

Szerző: Tauzin Tibor Miklós, pszichológus

2013. október 16.

Forrás: HáziPatika.com

A családalapítás minden ember életében nagy feladat függetlenül attól, hogy mennyire vágyik rá. Legtöbbször ennek egzisztenciális és orvosi feltételeiről hallhatunk, de ugyanilyen fontos az egészséges család kialakulásában a pszichológiai érettség.

Új család születik

A család fogalma sokat változott az elmúlt évszázadban. A korábbi több generációs családot, amiben nagyszülők, szülők és gyermekek éltek együtt, felváltotta a nukleáris család, amiben két generáció, szülők és gyermekeik élnek együtt. Egy család létrejöttéhez tehát szükség van a gyermekre is, vagyis mondhatjuk azt, hogy az első gyermek születésével egy új család is születik. Ez, a pár tagjainak több szempontból is nagy horderejű változásokat jelent. A legszembetűnőbb, hogy az új jövevény figyelmet és törődést igényel, gondozni és ápolni kell őt, amiben minden friss szülőnek gyakorlatot kell szereznie.

Kevésbé szembeszökő, de legalább ugyanilyen fontos átalakulások mennek végbe a család szerkezetében. A felnőtteknek meg kell tanulniuk a korábbi férfi és női szerepeik mellé illeszteni a szülői, vagyis az anyai és apai szerepeket, ezeket úgy egyeztetve össze, hogy se egyik, se másik ne csorbuljon. Ez igen nehéz feladat, aminek buktatóiról a család- és párterapeuták hosszasan mesélhetnének. Azonban mint minden nehéz feladatra, erre is fel lehet készülni, ha nem csupán a családalapítás anyagi kihívásaival és a gyermekszülés orvosi feltételeivel nézünk szembe, hanem elfogadjuk, hogy a családalapításhoz egyéni és ebből fakadó párkapcsolati kiegyensúlyozottság is szükséges.

Harmonikus párkapcsolat, harmonikus család

Az egymásra hangolódás, a pár tagjai közt meglévő interakciós szinkronitás az, ami meghatározza egy-egy kapcsolatunk minőségét. Ez egyaránt igaz a munkatársakkal, barátokkal való kapcsolatra, de a gyermek-szülő közti viszonyra és a párkapcsolatra ugyanígy. Ez utóbbi, vagyis a párkapcsolati harmónia az, ami tág értelemben alapfeltétele a későbbi kiegyensúlyozott családi életnek is. Joggal merülhet fel persze, hogy miként határozható meg egy párkapcsolat harmonikussága. Kívülről, egy idegen embernek ezt viszonylag nehéz megítélni, de szerencsés helyzetben van az, aki a saját kapcsolatáról szeretne véleményt mondani, hisz elég, ha az érzésire hallgat. Kutatások kimutatták, hogy ha nagyjából öt interakcióból négy vidám egy pár tagjai közt, akkor érzik boldognak magukat, és ez a boldogság és jó érzés az, ami az egymásra hangolódáshoz szükséges.

Ennél körülírtabban is meg lehet azonban fogalmazni, hogy mi az, ami egy párt alkalmassá tesz a családalapításra. A legújabb felmérések eredményei arra engednek következtetni, hogy a hosszú távú, vagyis családalapításra alkalmas párkapcsolatok leglényegesebb eleme a pár tagjai közt meglévő mély bizalom. A bizalom, mint minden emberi kapcsolat alapja, korunkban azért kap még a korábbnál is jelentősebb szerepet, mert a gyors társadalmi változások és az ezt megelőző időszakokhoz képest viszonylag jobb egzisztenciális körülmények a kapcsolatok elértéktelenedését hozták magukkal. Vagyis, talán még az eddigieknél is mélyebb bizalom szükséges ahhoz, hogy egy pár tagjai joggal érezzék magukat családalapításra késznek. A mély bizalom teszi lehetővé egymás kölcsönös elfogadását és támogatását, ám emellett lényegesek olyan tényezők is, melyek inkább a gondolkodás és viselkedés hasonlóságát határozzák meg.

A családalapítást az a társas érés folyamán és párkapcsolatokban is csiszolódó kép teszi lehetővé, ami meghatározza, hogy kinek milyen családmodell él a fejében. Ha ez közös, akkor nem jelent akadályt, ám minél nagyobbak az eltérések, a családmodell egyeztetése annál nagyobb energiát és esetenként annál több kompromisszumot igényel, ami egy ponton túl nem tartható. Vallásos, de eltérő hitű emberek családalapítása sokszor ezért nem valósítható meg. A családmodellen túlmenően az értékek esetében is fontos, hogy legyenek hasonlóságok és közös pontok. Az értékek azok, amik meghatározzák, hogy egy adott ember számára mi az, ami fontos, és mi az ami kevésbé, vagyis ez koordinálja a hosszú távú életvezetést. A szélsőséges eltérések itt is előrevetítik azt, hogy a párkapcsolat és a majdani család működésében lehetnek problémák, amit a mély bizalom segíthet áthidalni, de nem huzamos ideig. A megoldás itt azonban szerencsére ismét csak kézenfekvő. A családtagok egymással történő beszélgetései segítenek tisztázni, hogy ki mit és miért tart fontosnak, ami közös konszenzusra vezetve, az értékek esetleges eltéréseiből fakadó különbségeket is képes megoldani.

A családalapítás felelősség

A családalapítás nem csak anyagi és orvosi értelemben, de pszichológiai szempontból is nagy felelősség. A fentebbiekben néhány nem elég gyakran hangoztatott szempont került bemutatásra, amik együttesen meghatározzák azt, amit pszichológiai érettségnek, másképp felelősségvállalásnak nevezhetünk. Ezek a feltételek, ha komolyan odafigyelünk rájuk a család, de még inkább a gyermekek boldogságához szükségesek, ami mindannyiunk számára egyformán érték.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések