Terhesség

Bajai Szent Rókus Kórház

A bajai kórház területén elhelyezkedő épületek közül az érkező szinte azonnal a patinás, tornyos szülészeti-nőgyógyászati egység előtt találja magát.
2011. Május 06.

Az 1939-ben Burg főorvos tervei alapján épült régi falak között hamar kiderül, hogy új szelek fújnak. Az osztályra érkező főorvos, dr. Bay Csaba tevékenysége nyomán korszerű változások indultak el, melyek az anyák és a babák érdekeit egyaránt szolgálják.

– Szeretném, ha a kórházat választó, itt szülő kismamák olyan ellátásban részesülhetnének, mint bárhol az országban vagy akár Európában. Ehhez pedig olyan feltételeket kell teremtenünk, hogy a nők szabadon választhassanak azok közül a lehetőségek közül, melyek könnyebbé tehetik számukra a szülést, és hogy úgy élhessék meg életük egyik legfontosabb eseményét, ahogy az elképzeléseikhez a legközelebb áll – mondja dr. Bay Csaba. – Ehhez azonban számos akadályt kell leküzdeni – leginkább anyagi korlátokkal, valamint kapacitáshiánnyal kellett eddig számolnunk.

Bajai Szent Rókus Kórház

Dr. Bay Csaba büszkén meséli, hogy idén már a bajai szülészeten is bevezetik az epidurális érzéstelenítést. Terveik szerint kezdetben napközben, majd pedig a nap 24 órájában is szülhetnek a kismamák gerincközeli érzéstelenítéssel, amit kifejezetten javasolnak az anyukáknak. Az eddigi rutinbeavatkozásokat ezentúl az anya igényei szerint végzik el a szakma szabályai szerint, valamint a beöntés és a borotválás is elkerülhető, ha semmi sem indokolja. Gátmetszés nélkül is meg lehet szülni akár az első babát is, és lehet normál úton szülni császármetszés után. Fenyegető koraszülés esetében a kismamákat neonatalis intenzív centrummal rendelkező intézetbe szállítják. Mind a kecskeméti kórházzal, mind pedig a Szegedi Klinika szülészeti osztályával, illetve a Pécsi Női Klinikával elsőrangú az együttműködés.

Szintén a reformok közé tartozik, hogy szülés után hamarabb hazamehet a család: császármetszés után hat, spontán szülés után pedig négy nap múlva, amennyiben ezt a baba és az édesanya állapota lehetővé teszi. Vajúdás közben a kismamák szabadon sétálhatnak, ameddig a baba és az anya állapota engedi. Szülés után ma már nemcsak az anyuka hasára teszik a babát, hanem segítik a mellre tételt is az első pillanatokban. Az anya lefejt tejét megkapja pohárból a baba, ha visszatolják a csecsemőszobába, pótlást csak nagyon indokolt esetben kapnak a kicsik, kizárólag pohárból.

Adatok:

2010-es születésszám: 550

Császármetszések aránya: 33,6 százalék

Alternatív szülőszoba nincs.

A szülőszobában három szülőszékké állítható ágy van, függönnyel egymástól elválasztva.

Alternatív eszköz: labda

24 órás rooming-in működik.

Két háromágyas gyermekágyas szoba, valamint egy kétágyas szoba van.

Fizetős szoba nincs.

Császármetszésnél az apa nem lehet bent a műtőben.

A babákat ablakon át lehet megnézni, látogatási időben.

Szülésfelkészítő tanfolyam van, Szülők Iskolája névvel működik keddenként, változó előadókkal.

Forrás: Kismama magazin