Terhesség

Bábáinkért és a szülés szabadságáért

Ékes Ilona képviselő kezdeményezésére képviselői meghallgatást rendeztek a képviselői irodaházban. Az érintettek elmondhatták véleményüket a magyarországi szülészeti gyakorlattal és az otthon szülést szabályozó,nemrég elfogadott törvénnyel kapcsolatban.
2011. Május 09.

A találkozó meglepő bejelentéssel kezdődött. A bíróság nem engedélyezte, hogy a témában talán leginkább érintett, de mindenképpen legtöbb tapasztalattal rendelkező szakember, dr. Geréb Ágnes megjelenjen a rendezvényen. A hivatalos indoklás: „Geréb Ágnes személyisége, valamint az ellene folyamatban lévő büntetőeljárásban betöltött szerepe alapján teljesen indokolatlan, hogy az ügyben szakmai előadást tartson. Továbbá ez ellentétes a kényszerintézkedés jellegével, céljával, ezért a bíróság a házi őrizet feloldása iránti kérelmét elutasítja.”

A szemlélet nem változik

A doktornő üzenetét Görbicz Adria független bába olvasta fel. Geréb Ágnes elismeri, hogy érzékelhető változás tapasztalható a szülészeti ellátásban az utóbbi évtizedekben, de a legtöbb helyen az alapvető szemléletbeli változás hiányzik.

„Az a mindent átformáló szülészeti reform, amelyre már akkoriban is nagy szükség lett volna, most elindulni látszik. Az elmúlt huszonkét évben is történtek figyelemreméltó változások, például lettek bababarát kórházak, beeresztették a szülőszobákba az apákat és a dúlákat, alternatív szülőszobák, szülésznők által vezetett szülőszobák létesültek. Ez mind eredmény, de a szülészeti mutatók valahogy mégsem javultak még a bábák által vezetett szülőszobákban sem, a szülési kedv sem nőtt, a gyerekszám drasztikusan csökkent. Sok helyen csak külsődleges változások történtek, a szemléletváltás elmaradt. Például a kórházon belüli, szülésznők által vezetett szülőszobán ugyanazokat a szülészeti protokollokat alkalmazzák, amelyeket a szülészorvosok. Mitől is változott volna az eredmény? De hogyan is tudtak volna az orvosok másfajta, bábai tudást átadni, ha maguk sem ismerik?”

Geréb Ágnes megállapításait a szülésznői szakma képviselői és a szülésznőtanulók is megerősítették.

A bábák ennél sokkal többre képesek

Tóth Anna, a MESZK szülésznői tagozatának vezetője elmondta, hogy a bábák, bár képzettségük megengedné, a magyar kórházak túlnyomó többségében nem működhetnek önállóan. A mai rendszer egyszerűen gazdaságtalan. Magasan és sok pénzért képzett szülészorvosok végeznek olyan munkát, melynek során a bábai tudásra lenne szükség, a diplomás bábák jó része olyan munkát végez, amelyhez ápolói végzettség is elegendő lenne. A szülésznők vagy a pályát hagyják el, vagy az országot.

Nováky Rita, az Országos Bábaszövetség elnöke megerősítette mindezt, és hozzátette: alapvető lenne, hogy a bábai szakmáról bábák hozzanak döntéseket, és a szülésznőtanulók megfelelő oktatást kapjanak. „A képzés színvonala tarthatatlan, ezzel a szülőszobára kikerülni vakmerőség – mondta a szakember. – Gyakorló bábáknak kellene oktatni, akiknek a kezében is van tudás, akik tisztában vannak a szülés lelki hátterével és azzal, hogy mit él át az újszülött.”

Nováky Rita elmondta, hogy minden szülésznő úgy indul erre a pályára, hogy szeretne személyes segítséget adni, és részt venni a szülés csodájában. Ehhez képest a gyakorlatban előfordul, hogy egy nagyobb kórházban egy éjszaka alatt hat-tíz szülés mellett kell helytállni, ahol az emberi kapcsolatoknak már nem jut hely. „Persze a baba mindenképp kijön, de nem mindegy, hogyan, és mit tapasztal közben az anya és a baba” – mondta.

Ne piszkáljunk bele!

A bába szavaira rímeltek dr. Varga Katalin pszichológus, az ELTE Affektiv Pszichológiai Intézeti Központ vezetője előadásának első szavai. „Attól, hogy a szülés után az anya és a baba él, korántsem biztos, hogy minden rendben van.”

Varga Katalin elmondta, hogy a szülésben fontos szerepet játszó oxitocin hormon egyaránt felelős a szülés és szoptatás testi folyamataiért (méhösszehúzódás, a mell simaizmainak összehúzása) és a lelki folyamatokért is. Az agyban megjelenő oxitocin váltja ki az anyai viselkedést, ez teszi érzékennyé az anyát a saját babájára, csökkenti a félelmet, a depresszió kialakulásának kockázatát, növeli a bizalmat és a társas támasz keresését, elfogadását. Az oxitocin hormon akkor fejti ki hatását, ha van idő az anyagot érzékelő receptorok kialakulására. Ez pedig csak akkor következik be, ha nem siettetik a szülést. „A kutatások szerint 72 óra alatt akár háromszázszorosára is növekedhet a receptorok száma!

” Dr. Varga Katalin elmondta, hogy a különböző szülészeti beavatkozások jelentősen ronthatják az oxitocin hatását, és ez még fél évvel a szülés után is kimutatható zavart okozhat az anya lelkiállapotában. Több utánkövetéses vizsgálat is igazolja azt a tényt, hogy ha megzavarják a szülés sajátos ritmusát, vagy fájdalomcsillapító eljárásokat alkalmaznak, az a gyerek fiatal felnőtt korára is hathat, és sajnos az ő szülői viselkedésére, azaz az ő gyerekeire is hatással lehet. Az orvosoknak nem lenne szabad mindezt figyelmen kívül hagyni. „Sokszor az átlagos anya többet tud orvosánál. Már évekkel ezelőtt vetítettek az oxitocin centrális hatásáról szóló ismeretterjesztő filmeket bizonyos adók, bárki megnézhette. A szakma azonban nem vesz róla tudomást.” Varga Katalin szerint nem piszkálhatunk bele büntetlenül ezekbe a folyamatokba pusztán azért, hogy fizikailag gyorsítsuk vagy kényelmesebbé tegyük a szülést, hiszen ezek a beavatkozások nem csak a testre hatnak. „Az egyetlen eszköz, amellyel a test és az elme elválasztható, az a guillotine!” – tette fel az i-re a pontot a pszichológus.

Lehetetlen helyzet

Az előadásokat követő felszólalásokból kiderült, hogy a bábatanulók valóban elégedetlenek a helyzettel, ők maguk is érzik, hogy a silány gyakorlati képzés nem ad elég felkészültséget munkájukhoz, sőt, alkalmat sem ad arra, hogy kipróbálják magukat, vajon valóban nekik való-e ez a hivatás. Megtudtuk, hogy a szülésznőképzés átalakulásával csak egyetemi végzettséggel rendelkező oktatók vehetnek részt a képzésben, ez a gyakorló, tapasztalt bábákat nem jellemzi.

Az otthon szülés képviselői közül Király Ágnes bába elmondta, hogy a jelenlegi helyzetben, éppen az otthon szülést szabályozó törvény folyományaként képtelenség egyáltalán elindulni azon az úton, hogy valaki megszerezze a szükséges engedélyt. A biztosítók például szóba sem állnak az intézeten kívüli szülés kísérését tervező orvosokkal, bábákkal. Ertsey Katalin LMP-s képviselő felkérte az intézeten kívüli szülés kísérését tervező bábákat, hogy írják le, mi akadályozza munkába állásukat, és segítségéről biztosította őket.Ékes Ilona képviselő végül megköszönte az értékes beszámolókat, és igéretet tett arra, hogy – ahogy eddig is – mindent megtesz a háborítatlan szülésért. A meghallgatáson elhangzott anyagok, információk birtokában az államtitkárhoz fordul, és más fórumokon keresi a lehetőségeket.

Szülészetkeresőnkben megtalálod, mely kórházban dolgozhatnak önállóan a bábák. Szavazz arra az intézményre, amelyben kedves, türelmes, rátermett bába segített!