Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Az tartotta bennem a reményt, hogy lehetnek gyerekeimA rák után

Szerző: Zádrovich Aliz

2014. január 31. | Frissítve: 2015. október 6.

Forrás: Kismama magazin

A rákos megbetegedés sajnos a fiatalokat és gyerekeket sem kíméli - akik később, gyógyultan még szeretnének családot alapítani. Arra viszont ritkán figyelmeztetik őket, hogy a kemoterápia miatt elveszíthetik a termékenységüket.

Amikor kiderül valakiről, hogy rákos beteg, az orvosok első és legfontosabb lépésként - érthető módon - a gyógyítás mielőbbi megkezdését sürgetik. Tájékoztatják ugyan a pácienseket az esetleges mellékhatásokról, szövődményekről - például arról, hogy a kezelések hatására kihullhat a hajuk -, a hosszú távú következmények, mint a későbbi gyermekvállalás lehetősége, ebben a szituációban nagyon ritkán kerülnek szóba. Pedig csak Magyarországon több tízezer olyan beteg van, aki a gyógyulása után még fogamzóképes korban lesz. Ha nem figyelmeztetik őket a termékenységük esetleges elvesztésére, könnyen azzal szembesülhetnek, hogy bár meggyógyultak a rákból, nem lehet saját gyermekük.
"A kemoterápiás szerek toxikus anyagok, tehát mérgek, amelyek a rákos sejteken kívül más sejteket is elpusztíthatnak, például az ivarsejteket. A petesejtek különösen veszélyeztetettek, hiszen nem újulnak meg, nem osztódnak. Ha ezeket mérgező hatás éri, nagy valószínűséggel visszafordíthatatlanul károsodni fognak. Előfordul, hogy a rákellenes kezelés után létrejön terhesség, de csak az esetek tíz-húsz százalékában.

Nyolcvan százalékban megszűnik a reprodukciós képesség, akár végérvényen is" - magyarázza dr. Vereczkey Attila meddőségi specialista, a Versys Clinics Humán Reprodukciós Intézet orvos-igazgatója. Az általa vezetett klinikán működik egy onkofertilitás-munkacsoport, amely kifejezetten a rákos betegek termékenységének megőrzésén dolgozik.

Előre kell gondolkodni!

Kovács Barbaránál 2011-ben méhnyakrákot diagnosztizáltak, az orvosok mindössze ötven százalékra becsülték a túlélési esélyeit. A termékenység megőrzéséről, későbbi gyermekvállalásról szó sem volt, csakis a gyógyulás lebegett az orvosok és a 34 éves nő szeme előtt is. Az első kétségbeesés és elkeseredés után Barbara az unokatestvérétől tudta meg, hogy a rákellenes kezelések megkezdése előtt gondoskodhat a későbbi gyermekvállalásról: a lombikbébiprogram segítségével már most létrehozhatnak embriókat, amelyeket lefagyasztanak, és gyógyulás után beültetik őket Barbara méhébe. A házaspár úgy döntött, él a lehetőséggel. A nőtől a hormonális stimuláció után tíz petesejtet sikerült leszívni, amelyből kilenc megtermékenyült. Ezután rögtön elkezdték Barbara gyógykezelését.

"Amikor a sugarakat és a kemoterápiát kaptam, az tartotta bennem a lelket, hogy nekem még lehetnek gyerekeim, hiszen kilenc embrióm vár rám" - emlékszik vissza Barbara. Ha majd teljes mértékben gyógyultnak nyilvánítják, beültethetik valamelyik embriót.

Van remény a terhességre rák után is? (Fotó: Europress)


Lefagyasztott remény

Nemcsak az embriófagyasztással lehet gondoskodni a későbbi gyermekvállalásról, bár egyelőre ez a leggyakrabban alkalmazott módszer. Az ivarsejteket is le lehet fagyasztani - spermiumokat és petesejteket egyaránt -, a legújabb technológia pedig a petefészekszövet lefagyasztása.

A férfiaknak viszonylag egyszerű a dolguk: ha rosszindulatú daganatot diagnosztizálnak náluk, akár azonnal leadhatnak több spermiummintát is, amelyeket nagyon könnyen és biztonságosan le tudnak fagyasztani. Ez nem jár semmiféle időveszteséggel a rákellenes terápiák megkezdése szempontjából. A nőknél viszont már kicsit bonyolultabb a helyzet. Ők két lehetőség közül választhatnak: ha van párkapcsolatuk, akkor az orvosok elsősorban az embriófagyasztást javasolják nekik, ha viszont nincs, akkor a petesejtjeiket is le lehet fagyasztani. Mindkét eljáráshoz szükség van hormonális stimulációra, hogy minél több petesejtet le tudjanak szívni. Ez viszont késlelteti a daganatellenes terápiák megkezdését.

"Az embriófagyasztás egyik előnye, hogy ez széles körben elterjedt, rutinszerűen alkalmazott eljárás. A hátránya, hogy spermium kell hozzá. Emellett hormonális stimulációval jár, ami bizonyos ráktípusoknál megengedhetetlen, ráadásul időveszteséget okoz: az elindításához tíz-tizennégy napra van szükségünk. A petesejtfagyasztás azért előnyös, mert nem kell hozzá spermium, de technikailag sokkal nehezebb elvégezni. A petesejtnek ugyanis nagyobb a víztartalma, mint az embriónak, ezért nehezebben fagyasztható, és a felolvasztás sem mindig eredményes. Továbbá ennek is az a hátránya, hogy hormonális stimulációval jár, tehát több hétre van szükség az elvégzéséhez" - magyarázza dr. Vereczkey Attila.

Egyre jobban terjed a világban egy újabb technológia, a petefészekszövet lefagyasztása, ami kiküszöböli a korábbi módszerek hátrányait.

"A petefészekből csak egy kicsi darabot kell kivenni, és azt lefagyasztani. Ez egy gyorsan elvégezhető beavatkozás, tehát ha ma kiderül valakinél a rákos megbetegedés, másnap meg tudjuk műteni. Nem nyitjuk fel teljes hosszában a hasfalat, mindössze apró bemetszéseket ejtünk, amelyeken keresztül vékony csíkokat nyerünk ki a petefészekből. Ha ezeket visszahelyezzük a gyógyulás után, akár három hónapon belül, spontán úton is létrejöhet a várandósság" - állítja a meddőségi specialista.

Közel a jövő

Minden érv amellett szól, hogy világszerte elterjedjen a petefészekszövet-fagyasztás, hiszen nemcsak a hormonális stimulációt lehet kiiktatni vele, hanem akár gyerekeken is elvégezhető. A legfiatalabb kislány, akinek lefagyasztották a petefészekszövetét, négyéves volt. Amióta létezik az eljárás, a világon harminc-negyven baba született ennek köszönhetően, de több ezer lefagyasztott petefészekszövet-darab várja a visszaültetést.

"A lefagyasztott petefészekszövet visszaültetése után nagyon nagy eséllyel - mintegy 75-80 százalékban -újraindul a petefészek normális működése. Ezzel az eljárással a mostani 25 százalékról akár 30-40 százalékra is nőhet a sikeres terhességek aránya a gyógyult rákbetegeknél" - vélekedik a meddőségi specialista. "Magyarországon egyelőre a Versys Clinics az egyetlen intézmény, ahol onkofertilitás-csoport alakult, és amely rendelkezik a petefészekszövet-fagyasztáshoz és -visszaültetéshez szükséges minden eszközzel és szakemberrel. Ha a Humán Reprodukciós Bizottság engedélyezi a kutatási tervüket, akkor a klinika egy kutatási program keretén belül ingyenesen el tudja majd végezni a beavatkozást, akár már szeptembertől. A petefészekszövet-fagyasztás egyetlen kockázati tényezője az lehet, hogy a visszaültetett petefészek-darabbal együtt rákos sejteket is bevisznek a szervezetbe, de a részletes szövettani vizsgálatok és az onkológiai kockázatok elemzése után, a megfelelő gyógyulási idő kivárásával ez a veszély minimálisra csökkenthető" - hangsúlyozza Vereczkey doktor.

Nem veszélyes?

A tudomány ma már nagyon sok mindenre képes, de felmerül a kérdés, nem kockázatos-e egy egykori rákbetegnek gyereket vállalni, hiszen a daganat akár sok év múlva is kiújulhat. Dr. Landherr László onkológus, az Uzsoki Utcai Kórház osztályvezető főorvosa szerint minden esetben egyedileg kell mérlegelni.

"Sokáig tartotta magát az a tévhit, miszerint a rák utáni terhesség növeli a daganat kiújulásának a kockázatát. Ma már nagyon sok klinikai vizsgálat bizonyítja, hogy ez nincs így, ezért az orvosok szemlélete is kezd átalakulni, persze ez nem megy egyik napról a másikra. Általában öt év után szoktuk gyógyultnak tekinteni a beteget, de ez nem minden típusú daganatra érvényes. Figyelembe kell venni, hogy milyen stádiumban, hogyan, mikor és mennyi ideig kezelték a beteget. A daganat biológiai tulajdonságai alapján megjósolható, hogy nagyjából milyen valószínűséggel újul ki. Egyre jobban kezdenek elterjedni a genetikai vizsgálatok is, amelyekkel szintén meg lehet jósolni, mennyi a valószínűsége annak, hogy visszatérjen a daganat" - magyarázza az onkológus. A meglévő információk birtokában aztán a leendő szülőknek kell dönteniük, hogy vállalják-e a terhességet. Persze az is fontos, hogy olyan szakemberhez kerüljön a beteg, aki tájékozott a rák utáni gyermekvállalás kérdésében, ezért érdemes több orvos véleményét is kikérni a döntés előtt.
100% boldogság - Bepahnten nyereményjáték

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések