Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Az idősebb anyák gyerekei jobban teljesítenekMegéri később szülni?

2016. április 20.

Forrás: Medipress

Egy nemrégiben végzett felmérés szerint az idősebb anyák gyermekei egészségesebbek, magasabbak és tanultabbak, mint a fiatal anyák gyermekei, vagyis sok szempontból megéri később szülni.

Az idősebb anyák gyerekei jobban teljesítenek

A fenti megállapítások némiképp ellentmondanak azoknak az eddigi tanulmányoknak, melyek elsősorban a veszélyekre hívták fel a figyelmet a későn szülés kapcsán, és az idős anyák gyermekeinél a Down-szindróma, az Alzheimer-kór, a magas vérnyomás és a cukorbetegség kockázatának megnövekedését emlegették. Úgy tűnik tehát, hogy a veszélyek mellett azért előnyökkel is jár, ha valaki halogatja a gyermekvállalást.
A vizsgálatot Mikko Myrskylä, a Max Planck Intézet igazgatója és csapata végezte, és az eredményekről a Population and Development Review című lapban olvashatnak részletesebben is az érdeklődők.

A kutatás során olyan szempontokra hívták fel a figyelmet a szakemberek, miszerint a kor előrehaladtával az anya társadalmi helyzete, környezete sok változáson megy át, amik mind pozitívan hathatnak a születendő gyermekre, hiszen ezeknek köszönhetően jobb, kiegyensúlyozottabb környezetbe tud születni.

Például, egy 1950-ben született nő, ha húszévesen szülte gyermekét, akkor az 1970-ben jött világra, ha azonban ugyanez a nő negyvenévesen szült volna, akkor a gyermeke 1990-ben született volna, és már jóval több lehetősége lett volna főiskolára vagy egyetemre mennie.

Myrskylä és munkatársai több mint 1,5 millió svéd férfit és nőt kísértek figyelemmel, akik 1960 és 1991 között születtek. A szakemberek számba vették, kit hány évesen hozott világra az édesanyja, ki milyen magas, fizikailag mennyire fitt, milyen jegyei voltak az iskolában.

Az eredmények azt mutatták, hogy azoknak az anyáknak a gyermekei, akik halogatták a szülést, akár még negyven éves koruk utánig is, magasabbak voltak, jobban teljesítettek a középiskolában és nagyobb arányban tanultak tovább egyetemen. Még testvérek esetében is azt látták - ahol a genetikai tényezők tekintetében nem voltak különbségek -, hogy ahol évtizednyi korkülönbségek voltak, ott a fiatalabbak számos tekintetben jobb esélyekkel indultak, mint az idősebb testvéreik.

Myrskylä szerint fontos lenne, hogy a gyermekvállalásra készülő szülők figyelmét ne csak a kockázatokra hívják fel a késői gyermekvállalás kapcsán, hanem arra is, hogy bizony számos előnyei is lehetnek annak, ha valaki akár negyven éves kora utánra halasztja a szülést.

Kapcsolódó cikkeink:
  • "Azt hittem, hogy klimaxom van, de terhes vagyok!"
  • Még szoptatok, és itt a klimax!
  • Szülés 40 felett - tényleg veszélyes?
  • Hozzászólások

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések