Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Az anyaméhben eldől a "női megérzés"

2014. május 10. | Frissítve: 2017. április 5.

Forrás: Medipress

Az intuitív gondolkodásra az jellemző, hogy az illető képes automatikusan és ösztönösen feldolgozni a kapott információkat úgy, hogy mindehhez csak minimális tudatos erőfeszítésre van szüksége. Ez a fajta gondolkodásmód az anyaméhben gyökerezik.

Az intuitív gondolkodással szemben a reflexív gondolkodás során tudatosabb erőfeszítésre és elemzésre van szükség, ám a két gondolkodásmódnak egyaránt megvan a helye, hol inkább az egyikre, hol inkább a másikra érdemes hagyatkozni. Azt már korábbi kutatások is kimutatták, hogy a tesztoszteron mennyisége, melynek valaki még az anyaméhben ki van téve, hatással van az agy fejlődésére, és ezáltal kihat az egyén későbbi viselkedésére és egész életére.
A tesztoszteronnak való kitettség és a gondolkodási folyamat mikéntje közötti összefüggésre minél nagyobb fény derüljön, a kutatók több mint 600 diákot kísértek figyelemmel a Granada Egyetem Gazdaságtudományi Tanszékének hallgatói közül.

Fotó: Europress

Hogy kiderítsék, ki milyen mennyiségű tesztoszteronnal érintkezett még az anyaméhben, egy széles körben elfogadott módszert alkalmaztak, nevezetesen az ugyanazon a kézen levő mutató- és a gyűrűsujj arányát (a mutatóujj hossza osztva a gyűrűs ujj hosszával). Amint azt Antonio Manuel Espin, a Granada Egyetem előadója elmagyarázta, minél nagyobb mennyiségű tesztoszteron ért valakit az anyaméhben, annál kisebb a két ujj aránya, így aztán az illető annál férfiasabb tulajdonságokkal fog bírni függetlenül a tényleges nemétől.

Az intuitív gondolkodásra való képesség már az anyaméhben eldől

Hozzátette ugyanakkor, hogy a nőkhöz képest a férfiaknál többnyire alacsonyabb ez az arány, tehát jellemzően köztük fordul elő több maszkulin személyiség.
A vizsgálat további részében az alanyoknak számos kérdőívet kellett kitölteniük, melyek közül az egyik arra szolgált, hogy kimutassa, ki mennyire hagyatkozik az intuícióira és mennyire a reflexióira a helyes válasz kitalálása során. Mivel általában a nők hajlamosabbak intuitív módon válaszolni, a férfiak pedig inkább reflexív módon, ezen a teszten többnyire utóbbiak szoktak jobban teljesíteni.
Az eredmények azonban azt mutatták, hogy azok a nők, akiknél az ujjak aránya a férfiasabb felé hajlott, ugyanolyan jó eredményeket értek el ennél a feladatsornál, mint a férfiak, vagyis az derült ki, hogy az anyaméhben minket ért tesztoszteron mennyiségéből előre vetíthető, hogy valaki mennyire fog intuitív vagy reflexív módon gondolkodni, továbbá az is világossá vált, hogy ez a hatás a nők esetében erősebbnek mutatkozik.
100% boldogság - Bepahnten nyereményjáték

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések