Terhesség

Az anya képzettségén múlik, mekkora lesz a baba

Az Oxford Egyetem szakemberei közel 60 000 terhesség megfigyelése során arra a megállapításra jutottak, hogy az egészséges, magasan képzett, jól táplált anyáknak a világ minden táján szinte ugyanolyan paraméterű gyerekei születnek.
2014. Július 19.

A kutatók Brazília, Kína, India, Olaszország, Kenya, Omán, az Egyesült Királyság, valamint az Egyesült Államok városi részein kísérték figyelemmel a kismamákat, és arra a következtetésre jutottak, hogy a gyermekek születési mérete – főleg a hosszuk – szinte mindenhol megegyezett. Korábban úgy vélték a szakemberek, hogy a különböző országokban született gyermekek eltérő méreteiért elsősorban a rassz és az etnikum felelősek, ám a mostani vizsgálat szerint ezeknél a tényezőknél sokkal fontosabb az anya képzettsége, egészségi állapota, az, hogy mivel táplálkozik, illetve az, hogy milyen ellátásban részesül várandóssága idején. Ha tehát ezek a körülmények megfelelőek, teljesen mindegy, hol születik egy gyermek, ugyanolyan esélyekkel indulhat az életnek.

Amint azt a kutatást vezető Jose Villar professzor, az Oxford Egyetem szülész-nőgyógyásza elmondta, bár jelenleg nem mindenki születik egyenlőnek, úgy tűnik, igenis tehetünk azért, hogy ez ne így legyen, ha mindenhol megfelelő körülményeket teremtünk a kismamák számára. A The Lancet, Diabetes & Endocrinology című lapban közzétett kutatás eredményei azért is igen jelentősek, mert 2010-ben nagyjából 32,4 millió gyermek született már eleve alultápláltan, ami az összes élve születés 27 százalékát teszi ki.

Az alultápláltság következtében pedig ezek a gyerekek gyakrabban lesznek betegek, illetve gyakrabban halnak meg csecsemőkorban, ám az alacsony születési súly a felnőttkori egészségre is kihathat, megnövelheti például a cukorbetegség, a magas vérnyomás vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulásának esélyét.

A mostani tanulmány készítői azt is célul tűzték ki, hogy – szemben az eddigi hagyománnyal – a világon mindenhol ugyanazok a standard értékek jellemezzenek egy egészséges magzatot és újszülöttet a fogantatástól kezdve egészen ötéves koráig.

Forrás: Medipress