Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Apás szülés előtt apás terhességGyermek születik

Szerző: Hidasi Judit

2013. június 19. | Frissítve: 2017. június 6.

Forrás: babaszoba.hu

Bizonyos szempontból nekünk sokkal könnyebb dolgunk van: a felelősség szinte az első hetekben kialakul bennünk. De mi van a férfiakkal? Ők mikor érzik először, hogy gyermekük születik?

Apa is születik


Érdekes, hogy első emlékeim apámhoz fűződnek. Emlékszem, hogy két kezemmel támaszkodom a térdén, és ő bablevessel etet, ami később úgy végződött, hogy anyám rászólt, nem kéne ezt egy egyévessel. A mai napig jobban esik az étel, ha egy férfi készíti el, és mai napig imádom a hazai kosztot, mit nekem szusi és baklava!
De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy egy szem gyerekként nagyon óvtak a szüleim, nálunk divat volt megbeszélni, ha valakinek valami gondja volt, mégis először mindig anyámhoz mentem, és megyek ma is, ha bármi baj ér.
Sógornőm, aki egy kétéves és egy féléves édesanyjaként nálam jóval tapasztaltabb szülő, már a terhességem legelején óva intett attól, hogy hollywoodi reakciókat várjak. Tény, hogy a párom sokkal inkább aggódott, mint örült akkor, mikor megtudta a hírt, és jó időbe telt, amíg elmagyaráztam neki, hogy az én életem már nem abban a ritmusban folyik, mint hónapokkal ezelőtt.
Látom rajta, hogy sokszor ingerült a szétszórtságom és a lassúságom miatt, bár igyekszik nem rám ripakodni, de fura neki, hogy az ő tűzrőlpattant, "csináljuk már gyorsabban" menyecskéje időnként percekre elbambul, és fogalma sincs, hogy mi volt a kérdés. Arról ne is beszéljek, hogy újabban egyre többet megyek neki dolgoknak, lépek félre az utcán, csúszom el majdnem a fürdőszoba kövén. Ilyenkor persze kiabál, hogy miért nem tudsz jobban vigyázni magadra, én meg vagy visszakiabálok, vagy bőgök. Azt meg nem érti.
A gömbölyödő pocakom időnként ámulatba ejti, és most, hogy beköszöntött a kánikula, és leginkább dinnyét eszem - a gondolattársítás okán rémes poénokat farag, mint például: lenyelted az egész dinnyét egyben? Amin persze egyikünk sem nevet, én néha ordítok, néha bőgök, hogy hagyjon már békén nyugodtan dagadtnak lenni. Persze ezt sem érti, hiszen kapcsolatunk kommunikációjában helye van egymás froclizásának, illetőleg helye volt, mert mondom, mindent a szívemre veszek újabban.
Szóval a pocak. Van benne egy gyerek, egy kisfiú, aki időnként rugdal, de mintha csak érezné, hogy mikor jön oda az apja, azonnal abbahagyja, én pedig azon kapom magam, hogy mint jó mami, már most védem a srácot, ne legyél türelmetlen, nyugtatom az apját. De biztos vagyok benne, hogy ő nem úgy van ezzel, mint én. Nem kettőnek köszön, amikor hazajön, és nem mesél neki, hogy milyen volt a napja. Még nem érzi apának magát.
Teljesen meg tudom érteni, hiszen fizikai valójában még nincs velünk a ded, érezni csak én érzem. Ő csak azt érzi, hogy ezer szempontból lett komolyabb az élet, hogy hirtelen belecsöppent a felnőttlétbe, aminek persze már itt volt az ideje, de amikor ez eljön, nem hiszem, hogy bármelyikünk is fel van rá készülve. Tudom, én sem vagyok, de engem minden rugdosásnál figyelmeztet a fiam: itt vagyok, figyelj rám, gondoskodj rólam, vedd be a vasat, igyál elég folyadékot, és néha pihenj kicsit, hogy nyugodtan fejlődhessek.
Hogy segítsek? - kérdezte valamelyik nap a párom, a társam, a szerelmem. Tudom, hogy nem értethetem meg vele, min megyek keresztül, ezért csak ennyit mondtam: viseld el, hogy szeszélyes vagyok, hogy nekimegyek dolgoknak, hogy nem bírok annyit, amennyit kellene, bárhogy is szeretném. Rendben, mondta, és megpuszilta a hasamat. Bármennyire is szirupos, számomra új értelmet nyert a mondás: az apa akkor teszi a legtöbbet a gyermekéért, ha szereti az anyját.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések