Terhesség

Apa ne hívj, most teherbe szeretnék esni!

Termékeny időszakunkban kerüljük az édesapánkkal való kapcsolatot - állítják a Los Angeles-i University of California és az University of Miami kutatói.
2010. December 21.

“Ezeken a napokon ritkábban hívjuk édesapánkat és ha netán ő hívna fel, beszélgetéseink rövidebb ideig tartanak, mint általában” – nyilatkozta Martie Haselton kutató.

“Az evolúcióval foglalkozó biológusok szerint más fajok nőstényei is kerülik a férfi rokonokkal való kapcsolatot a termékeny időszakokban” – nyilatkozta a kutatási eredményeket bemutató cikk első szerzője, Debra Lieberman. “Kísérletünkig senki nem tudta, hogy emberek esetében ez hogyan működik” – írja társaival a Psychological Science legutóbbi számában.

Embereknél a tüszőrepedésnek nincsenek egyértelmű külső jelei. Ennek ellenére a nők ilyenkor vonzóbban öltözködnek, megváltozik a hangmagasságuk, hogy még vonzóbbnak tűnjenek. Igyekeznek leszakadni a csoportoktól a ciklusuk termékeny napjain, sőt ezeken a napokon jobban vonzódnak a férfias hímekhez (legyen az külső megjelenés vagy viselkedés).

A kutatók 48, 18 és 22 év közötti nő telefonhívásait vizsgálták. Egy hónapon keresztül figyelték a szüleikkel folytatott beszélgetések időpontját és hosszát, majd összevetették azt a nők termékenységi ciklusával. Terméketlen napjaikon a nők kétszer gyakrabban hívták édesapjukat, mint tüszőrepedésük időszakában. Függetlenül attól, hogy ki kezdeményezte a hívást, termékeny napjaikon 1,7 percesek voltak beszélgetéseik, míg máskor átlagosan 3,4 percig beszélgettek.

A kutatók arra következtettek, hogy az apával való túl szoros kapcsolat elriasztja az esetleges udvarlókat, az adatok azonban ez cáfolni látszanak. Valószínűbbnek tűnk, hogy mint a többi faj esetén a nők olyan pszichés védőmechanizmusokat építettek ki, melyek védik őket a kevésbé egészséges gyermekek megfoganásától, ezért minél jobban eltávolodnak a genetikailag rokon hímektől. “Emberek esetében rövid a termékeny időszak” – mondja Lieberman. “Az ebben az időszakban folytatott szexuális kapcsolatok döntő jelentőségűek, hiszen könnyen foganhat terhesség, az utódokat pedig fel kell nevelni. Nem csoda, hogy a genetikailag hasonló, rokon hímektől eltávolodnak, hiszen ők biológiailag nem lennének kívánatos apák” – magyarázza a szakember.

Hogy nem a kontroll hárítása a cél az apai beszélgetések kerülése során az abból is kiderülhet, hogy termékeny napjaikon gyakrabban hívják édesanyjukat, annál gyakrabban, minél szorosabb vele a kapcsolatuk. Ilyenkor négyszer gyakrabban hívják édesanyjukat, mint az apjukat és átlagosan 4,7 percig beszélnek a szokásos 4,2 perc helyett.

A kutatók úgy vélik, a nők ilyenkor valószínűleg párkapcsolati tanácsokat is kérnek. Az édesanyánknak sokkal több az élettapasztalata, elképzelhető, hogy feltesszük a kérdést: “anya találkoztam egy aranyos fiúval, te mit gondolsz róla?” A nők öntudatlanul igyekeznek párt találni a tüszőrepedésük körüli időszakban, olyat, aki genetikailag nem hasonlít rájuk. “Azt gondoljuk, hogy már túlléptünk az állatias ösztöneinken. Kísérletünk ennek ellenére azt bizonyítja, hogy mindennapi döntéseinket még mindig ősi ösztönök határozzák meg, melyek évmilliókon keresztül hatással voltak túlélésünkre és szaporodásunkra” – írják a kutatók.

Forrás: Medipress