Terhesség

Apa csak egy van?

Néhány évvel ezelőtt szinte csak filmekben, sorozatokban találkoztunk apasági vizsgálatokkal, ma pedig már bevett gyakorlat Magyarországon is.
2014. Június 10.

Ha valaki kételkedni kezd az apaságában, akár anonim módon, viszonylag gyorsan és teljesen fájdalommentesen kiderítheti, mi az igazság. Utánajártunk, hogyan zajlik ez a folyamat, és milyen következményekre kell felkészülnünk.

Féltékenység, válás, bizalmatlanság, megromlott kapcsolat – tucatnyi válság, családi tragédia állhat egy-egy apasági vizsgálat mögött. De hogy miért szaporodott meg annyira a számuk, arra egészen meglepő választ ad dr. Bezzegh Attila laboratóriumi szakorvos, az egyik apasági teszteket végző intézmény vezetője.

Amióta elindultak a televízióban az áldokumentum-történeteket bemutató sorozatok, statisztikailag kimutatható a vizsgálatok számának növekedése. Másrészt megfizethetővé is váltak. Öt-hat évvel ezelőtt még két-három-négyszázezer forintba kerültek, ma pedig már harminc- és ötvenezer forint között van az áruk. A harmadik ok, hogy most már elérhetőek olyan vizsgálatok, amelyek korábban nem, ilyen a születés előtti apasági vizsgálat.

Utóbbi továbbra is nagyon költséges – négyszázötvenezer forintba kerül -, ehhez képest meglepően sokan kérik, nagyjából kéthavonta egyszer. Összességében tavaly kétszer annyi vizsgálatot végeztünk, mint néhány évvel ezelőtt.

A DNS nem hazudik

Apasági tesztet bárki elvégeztethet. Nem kell hozzá más, mint egy steril pálcával levett minta a szájnyálkahártya hámsejtjeiből – hétköznapi nevén nyálminta – a gyerektől és a feltételezett apától. Ha valaki anonim módon szeretné elvégezni a műveletet, akkor még találkoznia sem kell senkivel. Bekéri postán a mintavételi eszközöket – két pálcikát -, otthon mintát vesz a gyerek szájszögletéből és a sajátjából, visszateszi a borítékba a pálcikákat, és jeligével visszaküldi a tesztet végző intézménybe.

Ők ezután a levett mintákat elküldik egy amerikai laboratóriumba, ahol a DNS-vizsgálatból 99,99 százalékos valószínűséggel kiderül, hogy van-e apa-gyerek kapcsolat a két ember között. De nemcsak az apa-gyerek, hanem a testvéri, sőt a nagyszülő-unokai kapcsolatot is ugyanilyen bizonyossággal ki tudják deríteni.

“Olyan kromoszómaterületeket hasonlítunk össze a DNS-láncon, amelyek generációról generációra nem változnak” – mondja dr. Bezzegh Attila. “Ezeknek a jelenléte meghatározza, az illető kitől származik. 20-26 területet nézünk. Ha egy eltérés van, az attól is lehet, hogy mutálódott az adott génszakasz. De ha már két vagy három sorban is különbségek vannak, akkor annak az apának az a gyermek nem lehet a gyermeke”.

Perdöntő bizonyíték?

A kapott eredményt nem lehet ugyanolyan súlyú bizonyítékként felhasználni egy apasági perben, mint a bíróság által kirendelt szakértői vizsgálat eredményét, inkább csak tájékoztatásul szolgál. Ugyanakkor a teszt segíthet abban, hogy egyáltalán el lehessen indítani a pert. Az apa így olyan új információhoz jut, amely megdöntheti azt a vélelmet, hogy ő a gyerek törvényes apja. Ha azonban az apa a teszt után egy éven belül nem indít pert, akkor utána nem lesz erre lehetősége – mondja dr. Gaál Edina ügyvéd.

Ha bármelyik peres fél vitatja a peren kívül végzett vizsgálat eredményét, akkor az eljárás során a bíró újra elrendeli a DNS-teszt elvégzését, hivatalos, jegyzőkönyvezett formában. Dr. Bezzegh Attila szerint a bírók is gyakran a magánlaborokkal végeztetik a vizsgálatot, mert az állami intézmények nem ritkán még mindig a régi, három-négyszázezer forintos áron csinálják a teszteket – azért, mert az ő árképzésüket rendeletek szabályozzák, amelyeket nem változtattak meg az elmúlt években.

Mi állhat a háttérben?

A vizsgálatok elég nagy részében mindenki előre tudja az eredményt – állítja a laboratóriumi szakorvos. Ez akkor szokott előfordulni, amikor egy nőnek az új párkapcsolatából születik gyereke, úgy, hogy a férjétől nem vált el. A magyar jogszabályok szerint az lesz az apa, aki a gyerek születése előtti 182. és 300. nap között a nő férje volt, ezért apasági perrel kell bizonyítani ennek az ellenkezőjét.

Ezt a szabályozást az új Polgári Törvénykönyv hatályba lépésével módosították. Ilyen egyértelmű helyzetekben – amikor az anya, a biológiai és a feltételezett apa is együttműködik – nem peres eljárásban, de továbbra is a bíróság előtt meg lehet dönteni és állapítani az apaságot – tudtuk meg dr. Gaál Edina ügyvédtől.

“Az eseteink egyik leggyakoribb oka, hogy valaki kételkedik valamiben” – mondja dr. Bezzegh Attila. “Ez legtöbbször válásközeli időszakban vagy a válóper alatt szokott előfordulni – vagy azért, mert a férfi már elvesztette a bizalmat a kapcsolatban, vagy azért, mert szembesül azzal, hogy milyen tartásdíjjal és egyebekkel lesz terhelve. Nem kevés olyan vizsgálat van, amikor a férfi új párja női megérzésére hagyatkozva azt állítja, hogy a férfi korábbi házasságából származó gyermeke valójában nem az övé. Az a tapasztalatom, hogy ezek a női megérzések általában működnek.”

A vizsgálatok legkisebb hányadát a születés előtti apasági tesztek jelentik. A legújabb módszerekkel az anya és az apa véréből meg lehet állapítani, hogy a gyerek a feltételezett apától származik-e, anélkül, hogy a magzat bármilyen beavatkozásnak lenne kitéve.

“Az anya keringésébe bekerülnek olyan DNS-molekulák, amelyek csak a magzatban fordulnak elő. Itt viszont nem 22 ponton kell összehasonlítani a DNS-láncot, hanem 317 ezer szakaszon, ezért olyan költséges az eljárás” – magyarázza dr. Bezzegh Attila. Ilyen vizsgálatot nemritkán azért kérnek, mert az anya nemi erőszak áldozata lett, és tudni akarja, hogy a terhessége nem ebből származik-e.

A gyereknek a legrosszabb

Az apasági vizsgálat, per és az ezzel járó terhek leginkább a gyereknek ártalmasak – mutat rá dr. Süli Ágota pszichiáter. “Ha kiderül a gyerek számára, hogy akit ő apának gondolt, az nem az édesapja, és ezt eltitkolták előtte, az egy tragikus helyzet. Elveszíti a szülőkbe vetett bizalmát, ezért a személyiségében is változások történhetnek. Erős szorongás, esetleg depresszív állapot alakulhat ki nála, mert azt gondolja, ő volt a rossz, ezért történhetett mindez. Előfordulhat, hogy önmaga ellen fordul, bünteti magát, például drasztikusan bántja, vagdossa magát.

Az lenne a helyes, ha rögtön az elején elmondanánk az igazat – ugyanúgy, mint az örökbefogadásnál. Már három-négy éves korban, amikor először felteszi a kérdést a gyerek arról, hogy hogyan született, az ő szintjén el kellene mondani neki. Nagyon fontos, hogy tisztában legyen az eredetével, mert így tud stabil személyiséggé fejlődni, bízni másokban, szoros és biztonságos kapcsolatot kialakítani a szüleivel, és később beilleszkedni a társadalomba”.

Forrás: Kismama magazin