Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

Anya - magzat kapcsolat

2007. szeptember 2. | Frissítve: 2015. december 30.

Forrás: Kismama magazin

Kezdetben érzések formájában létezik számunkra a világ. Megdőlni látszik azonban a régi elképzelés, hogy az újszülött "üres lappal"jön a világra, amelyet majd a külvilág hatásai írnak tele.

Értjük egymás gondolatait - kapcsolatanalízis-tapasztalatok
Nehéz volt elengedni őt - önismereti utazás
Keressük tudatosan a kapcsolatot!
További információk

Ma már tudjuk, hogy anya és magzata a beágyazódás pillanatától kezdve párbeszédet folytat egymással. A lelki köldökzsinóron keresztül az anya belső világának minden rezdülése eléri a babát, de a tágabb világ hatásai, stressze is. A baba érzései útján tudatja, hogy anyja miként hat rá, aki viszont a baba érzéseiben elmerülve, azokban olvasva megtudhatja, hogy éppen mi történik közöttük.

Relaxált, alvásközeli állapotban ez a testérzetekben megmutatkozó kapcsolat tudatossá válhat. Az anya a szakember segítségével kapcsolatba kerülhet magzatával. Az alábbiakban két édesanya számol be a szülés előtti hónapok csodálatos élményeiről.

Értjük egymás gondolatait - kapcsolatanalízis-tapasztalatok

Mahder Krisztinának és a méhében fejlődő kisbabájának már csak öt hetet kell várnia a nagy találkozásig. Nem csoda, hogy mostanában mind gyakrabban beszélgetnek a szülésről. A huszonnyolc éves közgazdász a kapcsolatanalíziseken szerzett tapasztalatait osztja meg velünk.

"Tavaly májusban kopogtatott nálunk a gólya, mindkettőnk nagy örömére. Az első pillanattól kezdve tudatosan készültem az anyaságra. Beszereztem az összes ajánlott szakirodalmat, és böngésztem az interneten a babavárással kapcsolatos oldalakat. Egy ilyen alkalommal bukkantam néhány érdekes írásra a baba-mama kapcsolatanalízisről. Mivel világéletemben azt a nézetet vallottam, hogy a magzat már fogantatásától fogva érez, érzékeli a külvilágot, a mamája hangulatait, így nagy egyetértéssel olvastam a témával kapcsolatos cikkeket. Természetesen terhességem legelejétől fogva magam is beszéltem a babához, hallgattam vele zenét, énekeltem neki esténként, bár akkor még nem tudtam, hogy ezek a kommunikációs eszközök milyen fontos szerepet játszanak a kicsi lelki fejlődésében.

Raffai Jenő Megfogantam, tehát vagyok című könyve hatására szilárdult meg az elhatározásom: magam is felkeresem a szerzőt, hogy segítsen kapcsolatba lépni a babámmal.

Terhességem huszonkettedik hétében kezdtem el az analízist... Kicsit izgultam, hiszen sosem jártam se pszichológusnál, se pszichiáternél, elképzelni sem tudtam, hogy fogok tudni őszintén kitárulkozni olyasvalaki előtt, akit soha életemben nem láttam. Raffai doktor kérdéseket tett fel a családi állapotomról, a szüleimmel, a férjemmel való viszonyomról, a babavárással kapcsolatos félelmeimről, érzéseimről. Elmondta, hogy a kapcsolatfelvétel sikere érdekében hetente legalább két alkalommal kell találkoznunk.

Hatalmas várakozással készültem az első találkozásra a picivel. Arra számítottam, hogy rögtön látni fogom őt, és sikerül beszélgetnünk. Nem így történt, ami persze csalódással töltött el. Az óra menete - ahogy azóta is - úgy zajlott, hogy lefeküdtem a kanapéra, a doktor úr mögöttem ült egy széken. Megkérdezte, mi történt velem az elmúlt napokban. Ebből tudott következtetni a hangulatomra, érzéseimre. Amikor kibeszéltem magamból a problémákat, ő elmondott egy szöveget, melynek segítségével magamba kellett volna fordulnom, eljutnom egy speciálisan ellazult állapotba, amikor a külvilág és a gondolataim kizárásával csak magamra és a picire koncentrálok. Az első alkalommal ez nagyon nehezen ment. Folyton hétköznapi gondolatok jöttek elő, képtelen voltam ellazulni. Aztán iszonyatosan szédültem, majd zuhantam valahova. Mint később kiderült, saját születésem élményeit kezdtem már ekkor átélni. A pici egész órán intenzíven rugdosott, de nem sikerült kapcsolatba lépnünk.

Baba-mama kapcsolat


Egészen az ötödik óráig. Képekre számítottam, hogy látom a picit a hasamban, ám én egészen más síkon tudtam kapcsolatba lépni vele. Érzések töltöttek el, majd később gondolatok tolultak a fejembe. A babám gondolatai, melyeket az elején nehezen tudtam megkülönböztetni a sajátjaimtól. Ahogy mélyült a kapcsolatunk, úgy tanultam meg elkülöníteni őket, és ma már egyértelmű beszélgetések zajlanak közöttünk.

Hihetetlenül érdeklődő kisbaba lakik a hasamban, aki mindent érez és ért a külvilágból. Sokat kell neki mesélnem a családjáról, a lakásról, ahova érkezni fog. Imádja a papáját, biztonságban érzi magát a közelében, többször tudomásomra hozta, mennyire szereti, amikor a papa énekel neki esténként. Érdeklődik a környezete és a körülöttünk élő emberek iránt. Ha kisbabával találkozom, akit szeretgetek, puszilgatok, gyakran féltékenykedik. Olykor nem érti, hogy azok a csecsemők, akik már megszülettek, miért sírnak ilyen sokat. Meg kellett neki magyaráznom, hogy nem azért sírnak, mert szomorúak és rosszul érzik magukat idekint, hanem azért, mert csak így tudnak kommunikálni szüleikkel. Azt is nehezen értette meg, hogy nem minden mama beszélget a babájával úgy, ahogyan mi tesszük. Hihetetlen, milyen értelmes kisbaba ő. Látja az álmaimat, átéli a rémálmaimat, átérzi a szüléssel, szoptatással kapcsolatos félelmeimet. És mindent meg tudunk beszélni az órákon.

Beszélgetéseinknek hála már kevésbé félek a szüléstől, az anyasággal járó felelősségtől, attól, hogy netán nem lesz egészséges. Mindezeket a kérdéseket megbeszéljük az órákon, és ő minden alkalommal megnyugtat. Sugározza a szeretetét, biztosít arról, hogy jó anyának tart, és megnyugtat, hogy nincs semmi baja."

Nehéz volt elengedni őt - önismereti utazás

Müller Zsófi pszichológus, és éppen ismereteit bővítendő járt Hidas Györgyhöz analízisre, amikor a két hete megfogant Lili egyértelműen jelezte számára jelenlétét. Így hát kisebb fordulatot vett az önismereti utazás: átváltottak az anya-magzat kapcsolatanalízisre.

"Aki rám néz, látja, nem vagyok az az igazi anyatípus. Testi adottságaim még két gyerek után is inkább kislány képzetét keltik, mint édesanyáét. Lelkem, érzéseim, egész alkatom összhangban áll külsőmmel. Bár lehet, hogy ami a lelkemből fakadó tulajdonságaimat illeti, nyugodtan használhatok múlt időt is, hiszen rengeteget változtam. Ez pedig nagyrészt a kapcsolatanalízisnek köszönhető.

Nem hiszek semmiféle hókuszpókuszban, ezért meglehetősen kételkedő voltam. Eleinte csak a testi jelekre figyeltem, tudtam, ha jól érzem magam, friss és jókedvű vagyok, az azt jelenti, hogy a kisbabám is jól érzi magát odabent. Ha az anya feszült, ideges, izomzata is keményebb lesz, megváltozik az izomtónus, és ezt a baba is érzi. Ugyanúgy érzékeli a hormonális változásokat, a megemelkedett adrenalinszintet. Ezek számomra is elfogadható magyarázatok a kapcsolat valódiságára. Két várandósságom alatt jártam analízisre, és érdekes volt érzékelni a gyerekek közti különbséget. Sosem láttam az arcukat, testüket, valahogy mégis éreztem, melyik kislány, melyik kisfiú. Másképp viselkedtek, Félix sokkal tudatosabb volt már a pocakomban is.

Különösen az első terhességemnél féltem a szüléstől, és egy idő után határozottan éreztem, Lili is fél. De hát ez természetes is, hogyan érezhetne mást, mint amit én közvetítek számára?

Az utolsó hónapban sokat beszélgettünk a szülésről. Úgy gondoltam, a kicsi igényli, hogy felkészítsem rá. Őszintén elmondtam, hogy nagyon szűk helyen kell átpréselnie magát, hogy valószínűleg fájdalmat is fog érezni, de nem lesz semmi baj. Nekem a szüléstől való félelemnél is nagyobb gondot okozott az elszakadás. Nagyon meg kellett magam erősíteni a hitben, hogy a szülés utáni kapcsolat is tartalmas és bensőséges marad köztünk. Az utolsó héten kezdtem el búcsúzni tőle, és ez nagyon rossz időszak volt mindkettőnknek. Valaminek örökre vége szakad, ez az érzés hasított belém minduntalan, és úgy látszik, ezt ő is átérezte.

Amikor elérkezett az idő, szabályos időközönként jöttek a fájások, bementünk a kórházba, és vártam, hogy megszülessen. A szülés azonban cseppet sem haladt előre. Nem voltak elviselhetetlen fájásaim. Jól elvoltam ebben a köztes állapotban, talán még örültem is. Már huszonhárom órája vajúdtam, amikor azt mondta az orvosom: Zsófikám, engedje már el azt a gyereket! Akkor döbbentem rá, hogy csak a fejemmel szülök, a testem az érzéseim kontrollja alatt ellenállt. Aztán még azt is hozzátette, kap még egy órát, hogy megbeszélje a gyerekkel, mit fognak tenni.

Ez volt az a pillanat, amikor fölfogtam, mindkettőnknek rosszat teszünk, ha továbbra is ellenállunk.

Így szóltam hát a kislányomhoz: amiről annyit beszéltünk, az most van. Most kell az erő, a bátorság. Arra kértem, húzza össze magát olyan picire, amilyenre csak tudja, aztán rajta, nyomakodjon, furakodjon előre. Segítek én is, és kettőnknek együtt sikerülni fog.

Megrepedt a burok, egy óra múlva már a szülőcsatornában volt a pici lány, és hamarosan megszületett. Az elszakadás fájdalma helyett - ahogy az rendjén való - a találkozás sosem érzett öröme öntött el bennünket."

Keressük tudatosan a kapcsolatot!

Egyedül is megpróbálhatjuk felvenni a kapcsolatot a magzattal. Esténként próbáljuk meg ellazítani magunkat. Kellemes zene mellett összpontosíthatunk a testünkből érkező jelzésekre. Próbáljunk meg ráhangolódni az ő érzéseire, tükrözni a mozgásait. Ha sikerül megtalálnunk a belső utakat, a kilenc hónap elteltével úgy fogjuk érezni, jól ismerjük egymást. A születéskor sem a fájdalmas elszakadást fogjuk megélni, hanem a kapcsolat természetes folytatását. Az egymás igényeire hangolódó, egymást segítő, szoros kapcsolat magától értetődő folytatása lesz a csecsemőkor.

További információk

Olvasóink további információkat Hidas Györgytől (tel.: 214-6461), és Raffai Jenőtől (tel.: 06-30-900-2039) kaphatnak.
A témáról bővebben Hidas György - Raffai Jenő - Vollner Judit Lelki köldökzsinór című, 2002-ben megjelent könyvben olvashatnak.

Ezek is érdekelhetnek:
  • A leggyakoribb szülési félelmek
  • Trombózishajlam? Nem kell megijedni!
  • Huszonöt csoda terhesen
  • Hozzászólások

    Támogatóink ajánlatai

    h i r d e t é s

    Facebook

    Szponzorált hirdetések