Terhesség

Ananászos édességek

Energiadús finomságainkat aktív, normális testsúlyú kismamáknak ajánljuk!
2007. Szeptember 06.

Kétszemélyes adagokkal

Palacsintatorony ananásszal

Hozzávalók: Három tojás, 10 deka rizsliszt, egy deci tej, két evőkanál kókuszreszelék, egy csipet só, egy teáskanál cukor, olaj a kisütéshez, egy kisebb friss ananász, egy kisebb kókuszdió, 5 deka cukor

Olyan kókuszdiót válasszunk, amelyet megrázva hallhatóan sok a lé benne. Fúrjuk meg a kemény héjat alul, az egyik mélyedésnél, engedjük pohárba a levet. Ezután fűrészeljük ketté a kókuszdiót, és éles késsel farigcsáljuk ki a húsát. Ebből kell vékony forgácsokat vágni ehhez a desszerthez, körülbelül négy evőkanálnyit (4 deka). A többi hűtőben tárolható. Az ananászt megmossuk, körszeletekre vágjuk, majd meghámozzuk.

A húsát kockákra vágjuk, levét felfogjuk egy tálban. Keverjük össze habverővel a tojásokat, a tejet, a lisztet, a kókuszreszeléket, a cukrot és a sót. Forró, olajjal vékonyan bekent serpenyőben süssük ki a kis, tenyérnyi méretű palacsintákat. Egy másik serpenyőben olvasszuk meg a cukrot, majd ha már barnás, öntsük fel az ananászlével és a kókusztejjel. A palacsintákat nyers ananászdarabokkal és kókuszforgáccsal töltjük meg, majd leöntjük karamellszósszal.

Energia: 800 kcal

Fehérje: 15 gramm

Zsír: 34 gramm

Szénhidrát: 107 gramm

Jó tudni

A kókusz nagyon tápláló gyümölcs, hiszen a fele kókuszzsír. Ez a zsiradék igen könnyen emészthető, sőt hőhatásra kevésbé bomlik, mint a többi olajféleség, ezért alkalmazzák sütéshez. A friss ananásszal a napi C-vitamin-adagunk több mint felét biztosítottuk.

Csíkos grízpuding

Hozzávalók: 4 deci tej, két evőkanál méz, egy csipet só, 10 deka búzadara, egy evőkanál vaj, 30 deka friss, hámozott ananász, 30 deka málna (lehet mirelit is)

Szórjuk a felforrósított tejbe a grízt, sózzuk meg egy picit, csorgassuk bele a mézet, majd kevergessük főzés közben mindaddig, míg besűrűsödik. Most tegyük félre, hogy langyosra hűljön, ekkor keverjük habosra egy kis vajjal. Az ananászdarabokat turmixoljuk pépesre, majd keverjük hozzá azt is. A málnát nyomkodjuk szét villával. Magas üvegpoharakba rétegezzük felváltva az ananászos grízt és a málnát. Tegyük hűtőbe fogyasztás előtt legalább egy órára.

Energia: 593 gramm

Fehérje: 14 gramm

Zsír: 14 gramm

Szénhidrát: 95 gramm

Jó tudni

Az E-vitamin védi a májat, a sejthártyát. Erősítő-regeneráló hatású, tehát igencsak elkel a hosszú tél után. Gyümölcseink közül a málna tartalmazza belőle a legtöbbet. Egy adag grízpudinggal a napi E-vitamin-szükséglet negyedét már el is fogyasztotta a kismama!

Kapcsolódó cikkeink:

  • Gyümölcsös finomságok
  • Ezért kell egészségeset enniük a kismamáknak
  • A babavárós étkezés 12 pontja
  • Forrás: Kismama magazin