Terhesség

Abortusz: mikor végezhető, és mennyire veszélyes?

Bár hazánkban folyamatosan csökken a küretek száma, még ma is minden negyedik terhesség végződik abortusszal.
2016. December 09.

A magyar társadalom nagy része megértő az abortuszon átesett nőkkel szemben és elégedett a jelenlegi jogi szabályozással. A katolikus egyház is nagy lépést tett az elfogadás felé: Ferenc pápa véglegesen felhatalmazta a papokat arra, hogy megbocsássanak a terhességmegszakítást meggyónó nőknek.

A pápa apostoli levelében hangsúlyozta: az abortusz súlyos bűn, hiszen egy ártatlan életnek vet véget. Ugyanakkor, mint korábban nyilatkozta, tisztában van azzal a teherrel, ami a nőket ilyen döntésre kényszeríti, ezért engedélyezte a római katolikus papoknak, hogy a döntésüket megbánó és bűnbocsánatot kérő nőket feloldozzák.

A Patent Egyesület 2013-as közvélemény-kutatása azt mutatja, hogy a magyar lakosság megengedő az abortusz kapcsán, annak ellenére, hogy az Alaptörvényben szerepel: a magzat életét a fogantatástól kezdve védeni kell. A válaszadók 20%-a feltétel nélkül engedélyezné, míg 49%-a csupán a fogamzásgátló módszerekről szóló felvilágosításon való részvételhez kötné a művi terhességmegszakítás elérhetőségét. A megkérdezettek mindössze 2%-a mondta azt, hogy semmilyen körülmények között nem tartja elfogadhatónak az abortuszt.

De mi is az abortusz?

A magyar köznyelvben abortuszon a művi terhességmegszakítást értjük, ám orvosi értelemben a terhesség korai megszakadását jelenti, beleértve a spontán vetélést is. Művi terhességmegszakításnak azt nevezzük, amikor a várandós kérésére vagy orvosi javaslatra, egészségügyi okból távolítják el a fejlődő magzatot. Magyarországon jelenleg nincs lehetőség abortusztabletta alkalmazására, így műtéti úton ürítik ki a méhet. A leggyakrabban a vákuumos kiszívást alkalmazzák: a méhnyak kitágítása után elektromos szívógéppel távolítják el a méh tartalmát.

A művi terhességmegszakítás csak a magzatvédelmi törvényben (1992. évi LXXIX. Törvény) leírt esetekben végezhető. Eszerint a terhesség a 12. hétig szakítható meg, ha a terhesség az állapotos nő egészségét komolyan veszélyezteti, ha a magzat az orvosi vizsgálatok szerint jelentősen károsodhatott, ha a terhesség bűncselekmény következménye, illetve ha a kismama súlyos válsághelyzetben van. Súlyos válsághelyzet az, ami testi vagy lelki megrendülést, illetve társadalmi ellehetetlenülést okoz. További szigorú feltételekkel a 18., illetve a 20-24. hétig is megszakítható a terhesség, valamint időbeli korlátozás nélkül a várandós nő életét veszélyeztető egészségügyi okból, vagy ha a gyermek olyan rendellenességgel születne, amely összeegyeztethetetlen a méhen kívüli élettel.

Ha az anya nem az egészségügyi helyzete miatt dönt az abortusz mellett, a beavatkozás térítésköteles, jelenleg 29.710 forintba kerül. Szociális helyzettől függően a díj csökkenthető vagy elengedhető. A kismamának az abortusz előtt két alkalommal kell tanácsadáson megjelennie a Családvédelmi Szolgálat munkatársánál, azaz a körzeti védőnőnél.

Az abortuszok száma évről évre csökken. Míg 2010-ben még több mint 40 ezer beavatkozást végeztek, 2015-ben csaknem tízezerrel kevesebbet: összesen 31.176 esetben szakították meg a terhességet. Ennek ellenére a művi terhességmegszakítások aránya még mindig magas, minden negyedik terhesség ér véget idő előtt a műtőasztalon; ezeknek 97%-át végzik súlyos válsághelyzetre hivatkozva a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint.

Mint minden orvosi beavatkozásnak, a művi terhességmegszakításnak is vannak kockázatai. Bár csak kis eséllyel, de a műtét vérzést, fertőzéseket, gyulladásokat okozhat, a méhfal hegesedése, a méhnyak sérülése később vetélésekhez, meddőséghez vezethet. A testi mellett lelki, pszichés hatásai is lehetnek az abortusznak. A posztabortusz szindróma ugyan nem önálló pszichológiai kategória, mégis nevet kapott. A bűntudat érzésén alapul, és olyan tünetekkel járhat, mint a depresszió, a bezárkózás, a teljesítményromlás vagy a rémálmok. Egyes kutatások szerint azonban a legtöbb nőnek nem okoz komoly lelki traumát az abortusz.