Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A testem mindenkié?Egy új élet krónikája - negyedik rész

Szerző: Kiss Verus

2013. november 18. | Frissítve: 2016. október 31.

Forrás: babaszoba.hu

Egy olyan tényező volt a terhességem első felében, amivel hosszabban kellett barátkoznom: a testem több szempontból sem csak az enyém innentől.

A testem mindenkié?

Megemészteni, hogy közügy leszel

Tapasztalataim szerint a terhes nő teste - onnantól, hogy látványos is a babavárása - egyszeriben közüggyé válik. A kéretlen prókátorok tanácsai egy idő után nyom nélkül folynak át az emberen, a "hadd fogjam meg a hasad" jellegű óhajok pedig már-már hiányoznának, ha elmaradnának. Nekem speciel ezzel nincs semmilyen gondom, nincs emberiszonyom, "érintésparám" vagy ilyesmi, jobbára ugyanis csak közeli ismerősök közelednek a pocakomhoz.
Sokkal inkább nehezebb volt megbarátkoznom azzal, hogy sokan közügyként kérdezgetik többek között, hogy mennyit híztam és mekkorát nőtt a mellem. Alapállapotban sem írom ki a homlokomra ezeket a paramétereket, vajon attól, hogy babát várok, miért lesznek ezek egyszeriben fontos számadatok? A testem kiterjedései innentől közbevallás tárgyát képzik - és nemcsak az orvosnál vagy a védőnőnél, a munkahelyemen és a (gyermekes) ismerősök között is.
Itt indul el - már a szülés előtt - az a verseny, ami aztán a játszótéren, a bölcsis öltöztetésnél folytatódik majd a gyereknél, örökös összehasonlítások kereszttüzében. Szégyellnivalóm és takargatnivalóm ugyan a legkevésbé sincs, csak jó bölcsészként a költői kérdések közé helyezném a kérdéskört a többi édesanya érdekében is, akik mondjuk rettegve járnak már mérlegelésre is a védőnőjükhöz, nemhogy örökké a kérdezgető felebarátoknak imádnának válaszolni.

A gyermekemmel osztozom a testemen

Vitathatatlan tény, hogy az életritmusom kicsit előbb változott meg az általam tervezettnél, és a gyermek alapvetően írta át a testképemet, testtudatomat. Vagy mondhatnám azt is, hogy minden olyan ismeretemet, ami eddig a testemmel és a határaimmal kapcsolatban eddig bennem élt.
- Már a 18. héten éreztem, hogy vannak gondok a fűzős cipőkkel, a hajolgatással, és a nagyjából 2 kilós csomagok számítanak immár olyan mérethatárnak, amitől még nem görcsöl be a hasam (még szerencse, hogy előtte egy héttel költöztünk egyik albérletből a másikba, így akkor még teljes pompával és erőbedobással mozgattam én is a dobozokat).
- Hason a második trimeszter óta nem tudok aludni, a 16. hét végétől pedig igaz az is, ha véletlenül a hátamra fordulnék, a kicsi irdatlan boxba kezd, finoman jelezvén, hogy a vérellátás így nem az igazi.
- Nincs már az a lazaság, hogy az étkezéseket eltolom egy-két órával, ha bokros teendőim úgy kívánják, mert azonnal, egy laza remegéssel kísért gyengeség jelzi a táplálékbevitel szükségességét. Már tudom, hogy minden anyai, egyéni szocproblémámon túlmutatnak az ő igényei.
Fejet hajtok tehát az akarata előtt, tudomásul véve, hogy fizikailag már ketten osztozunk a testemen, és habár még bent van, már felülírja az emésztésemet, az anyagcserémet, az alvás-ébrenlét ciklusomat ugyanúgy, mint a sétatempómat, az öltözködésemet és a szexuális életemet.

Mert az ágyban sem csak ketten vagyunk

Ami még bizarrabb így elsőre, hogy a hálószobában és az ágyban is meg kellett barátkoznom(nunk) azzal a ténnyel, hogy meghitt együttléteink nem kettőnkről szólnak, hanem ott van örökké köztünk egy harmadik, a később a hálóból majd kizárt gyermek, a maga terjeszkedő, gömbölyödő voltával. Már nem kényelmes, ami eddig örömet okozott, és új határokat kell tanulnunk férfiként és nőként a testem miatt, mert a kiterjedésem hétről hétre változik.
Nem kicsi munka ezt mentálisan helyretenni. (Csak zárójelben mesélem, hogy amolyan hangulatoldóként így is mindig előkerül az a klasszikus vicc, hogy a gyerek, születése után, amikor már tud beszélni, odamegy az apjához, és a homlokát kinyújtott mutatóujjal ütemesen kopogtatva agresszívan megkérdezni, hogy "Apa, neked ez jó?!" - utalván a magzati korában átélt intim együttlétekre).

A testem tanulás

Mindezek ellenére csodálatos az út, amit a terhesség bejárni enged, és tanít magáról, magamról. Fontos tény, hogy a medikalizált rendszer, amiben a terhesgondozás zajlik, inkább ahhoz járul hozzá, hogy a testem elidegenedjen tőlem, kellő lélekjelenléttel, ösztönnel és munkával mégis hihetetlen utakra kalauzol, ha sikerül befelé figyelnem.
Talán ennek is köszönhetem, hogy ezek alatt a hónapok alatt sokkal inkább nőnek tudom érezni magam, a párom pedig gyönyörűséggel szemléli, ahogy kislányos testem anyává érik, hirdeti a termékenységet, hogy egy örömteli együttlét következményeként várom első gyermekünket. Állapotosan nőbb vagyok a nőnél, és mivel ezt a "gúnyát" kaptam erre a földi létre, most így, a nagy osztozkodás ellenére is egészen biztos vagyok abban, hogy minden így van a legnagyobb rendben vele.
100% boldogság - Bepahnten nyereményjáték

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések