Terhesség

A terhesség előtt túlsúlyos nő gyereke nagyobb eséllyel hízik el

Ha egy nő a terhesség előtt jelentős túlsúllyal rendelkezik, ráadásul a szülés előtti időszakban is sokat hízik, jó eséllyel a gyereke is túlsúlyos lesz 2 éves korára - derül ki egy kutatásból, amely a Pediatric Obesity című szaklapban jelent meg.
2016. Május 05.

Az elmúlt harminc évben a túlsúlyos gyerek száma gyakorlatilag megduplázódott, míg a felnőttek körében megnégyszereződött a kövér emberek száma. 2012-ben a tinédzserek több mint egyharmada túlsúllyal küzdött a Centers for Disease Control and Prevention adatai szerint.

“Fontos, hogy megértsük, hogy a gyerekkori elhízás összefüggésben van a felnőttkori túlsúllyal, s mint olyan, komoly veszélyeket rejt magában” – fogalmazott a kutatást vezető Anny H. Xiang. “Minden jel arra mutat, hogy a prevenciós programok egyik fő célja az kell, hogy legyen, az anyai túlsúlyt csökkenteni tudjuk, s így a gyerekek is egészségesebbek legyenek” – vélekedik.

A kutatásból kiderült, hogy a terhesség előtt 30-as vagy annál magasabb testtömegindexszel rendelkező nők gyerekei 2 éves koráig kétszer nagyobb eséllyel lesznek túlsúlyosak, mint a normális testtömeg-indexű nők gyerekei. Ha a nő a terhesség alatt túl sokat hízik, 23 százalékkal nagyobb az esély arra, hogy a gyerek 2 éves korára szintén extra kilókkal küzd majd.

“Érdemes szoptatni, ha csak lehetséges, mert a legalább hat hónapos korukig szoptatott babák 24 százalékkal kisebb eséllyel lesznek túlsúlyosak 2 éves korukra” – tette hozzá a szakember.

A kutatásban 15 710 dél-kaliforniai nő adatait vizsgálták.

Kapcsolódó cikkeink:

  • Csökkenti a túlsúly kockázatát a szoptatás
  • Kiderült, miért hajlamosabbak a cukorbetegségre a túlsúlyos kismamák gyerekei
  • Minden harmadik óvodás túlsúlyos
  • Egyre több a duci gyerek
  • Forrás: Medipress