Terhesség

A szülés utáni depressziónál rosszabb is sújthatja az anyákat

A szülés utáni depresszió nagyon súlyos betegség is lehet, ám a terhesség előtti és alatti depressziós állapot talán még ennél is súlyosabb, ráadásul sokszor az orvosok sem veszik észre egészen a gyermek megszületéséig.
2016. Június 21.

Amint arra Sheehan Fisher, a Northwestern Egyetem Feinberg Orvosi Iskolájának munkatársa felhívta a figyelmet, a fenti két depresszió között nagy különbség van, ezért ha egy orvos a frissen szült kismamánál depressziót észlel, érdemes rákérdezni, hogy vajon már a terhesség alatt, vagy esetleg azelőtt fennállt-e ez az állapot.

A Journal of Affective Disorders című lapban közzétett kutatás során a szakemberek háromféle depressziót különítettek el egymástól. Az alanyok 24,9 százalékánál terhesség előtti depressziót mutattak ki, 36,7 százaléknál terhesség alattit, 38,4 százaléknál pedig szülés utánit. Utóbbiak főleg fehérek, idősebbek, képzettek, házasok vagy élettársi kapcsolatban élők voltak, és nagyobb arányban volt magán egészségbiztosításuk, mint a többi két csoportba tartozóknak.

Ráadásul ezek a nők több szempontból is védettebbek voltak, például több lehetőségük volt a kikapcsolódásra, kevesebb gyerekük volt és többnyire érettebbek, tapasztaltabbak voltak. Esetükben a gyerek születése után sokszor kényszerbetegségek jelentkeztek, főleg a túlzott mértékű aggodalmaskodás volt jellemző rájuk.

A nyomon követett 727 nő közül azok, akik még terhességük előtt estek depresszióba, gyakran kóros aluszékonyságban szenvedtek, vagy éppen nagyon nehezen tudtak csak elaludni, emellett időnként paranoia vagy pszichotikus tünetek is mutatkoztak náluk. Esetükben, ha kialakult szülés utáni depresszió is, akkor az sokkal súlyosabb volt, mint az előbbi csoportnál.

Kiderült továbbá a felmérésből, hogy azoknak az anyáknak az aránya, akik bipoláris zavarban szenvedtek, jóval magasabb volt azok körében, akik már terhességük előtt depressziósok voltak. A bipoláris zavart az unipoláristól elsősorban a nyugtalanság mértéke különbözteti meg, és amint az kiderült, a legmagasabb fokú nyugtalanság azoknál az anyáknál jelentkezett, akiknek bipoláris depressziója volt, és az már a terhességük alatt is fennállt.

Ezek is érdekelhetnek:

  • Rettegsz a szüléstől? Depresszió fenyeget!
  • Szülés utáni depresszió: tiszta kémia?
  • Nemcsak az anyákat érintheti a baby blues
  • A depressziós anyák babái stresszesebbek