Terhesség

A meddőség kezelése méhátültetéssel

A meddő nők hamarosan méhátültetés segítségével képesek lesznek teherbe esni. A sikeres állatkísérleteket követően hamarosan akár embereken is kipróbálhatják a speciális transzplantációs műtétet.
2010. November 27.

“Ez nagyszerű hír azok számára, akiknek nincs működő méhük, de gyereket szeretnének” – mondta dr. Cesar Diaz-Garcia vezető kutató. “Mostanáig senki sem tudta bebizonyítani, hogy a transzplantáció után lehetséges teherbe esni. Az a célunk, hogy két éven belül emberi terhességet hozzunk létre ezzel a technikával” – tette hozzá Diaz-Garcia még 2010-ben.

A kutatás felvetette annak a lehetőségét is, hogy donor méh és termékenységi kezelés segítségével férfi terhességet idézzenek elő, de Diaz-Garcia cáfolta, hogy a kísérletek ilyen irányt vennének. A szülészorvos, aki a spanyolországi Valencia Egyetem kutatóival működik együtt, azt jósolja, hogy a jövőben agyhalott állapotban levő betegekből, élő donorokból, sőt akár rokonokból is megtörténhet a méhátültetés, és így minimalizálódik a kilökődés veszélye.

Az átültetett méh rákapcsolódna a befogadó vérkeringésére, így elég hosszú ideig a szervezetben tudna maradni ahhoz, hogy a megfogant gyereket az anya ki tudja hordani. Minden ilyen módon fogant gyerek császármetszéssel születne, mivel az átültetett méh vélhetőleg nem tenné lehetővé a természetes szülést. A császármetszés során a méhet is eltávolítanák, így minimalizálódnának a kilökődést gátló gyógyszerekből adódó mellékhatások.

Az áttörésnek nevezhető tudományos eredményt a Scandanavian Journal of Obstetrics and Gynaecology című folyóiratban publikálták.

Forrás: Medipress