Terhesség hétről hétre

Baba fejlődése

A harmadik császár után meddővé tesznek?

Szerző: W. Ungváry Renáta

2011. október 4.

Forrás: Kismama magazin

Szépen végigkérdeztük olvasóinkat és mindenkit, akit csak elértünk: neki felajánlották a második-harmadik császár előtt a művi meddővé tételt? Igen, mindenkinek, és kivétel nélkül nagy volt a meglepődés.


Harmadik gyerekem, Fülöp sem természetes úton született 1997-ben. A programozott császár előtti utolsó találkozásnál az orvos ezt mondta nekem: - A harmadik császárműtét közben egy füst alatt el szoktuk kötni a petevezetékeket is. Mert több terhességet nem ajánlatos vállalni. Beleegyezik? Mert akkor itt kellene aláírni.
Nem egyeztem bele. Igaz, akkor úgy gondoltam, hogy semmiképp sem szeretnék több gyereket és még több császármetszést, mert akkor nagyon elegem volt. De valahogy úgy éreztem, a termékenységem hozzám tartozik, és különben is, mi van, ha mégis meggondolom magam? Nem szeretem a végső megoldásokat. Az orvos viszont nem ilyen válaszra számított, ezért csak félig viccesen így búcsúzott tőlem: "- Rendben, de ha mégis terhes lesz még egyszer, ne hozzám jöjjön szülni." Nem akartam megbántani, de azt gondoltam magamban, biztosan nem jönnék még egyszer. Aztán kilenc évvel később, 42 éves koromban született meg (féleértések elkerülése végett: tervezett baba volt) az én gyönyörűséges pici Ilonkám, szintén császárral, de a lekötés továbbra sem fordult meg a fejemben, a doktornő pedig nem is hozakodott vele elő.

Ilyen élményeket szerzett Erika is, akivel egy dél-magyarországi szülészeten történt hasonló.
- Nekem áprilisban született a harmadik babám, ez volt a harmadik császárom. Az orvosom mondta, hogy három császár után automatikusan lekötés van, hacsak alá nem írok egy papírt, hogy én ezt nem szeretném. Rábólintottam a lekötésre. Tulajdonképpen én is szerettem volna egy negyedik babát pár év múlva, de az orvosom azt mondta, hogy ő nem vállalja a műtétet (és lehet, hogy ebben a kórházban más sem), én meg máshová nem akarnék menni szülni. Igaz, mikor rákérdeztem a lekötésre - mert eleinte nem akartam -, azt felelte a szülésznő, hogy mit akarok még, nem elég három gyerek? Fel is kell azokat nevelni!

Eszternek is három császármetszése volt. - Bosszantó, hogy egyfelől tolják az embert a császár felé, a másodiknál már nem is volt kérdés, hogy műtsenek-e, másfelől pedig megy a riogatás a szövődményekkel: összenövés, hegszétválás és a többi. A harmadik előtt még az is megkérdezték, ne kössék-e el a petevezetékeket, hogy ne lehessen több gyerekem. Ezek szerint mégsem olyan ártalmatlan, sima ügy az a császár? Az orvos már az arcomon láthatta a tiltakozást, és tényleg: bennem fel sem merült ilyesmi, hiszen manapság már nem olyan nehéz ügy a fogamzásgátlás.

Hány császárom lehet?
Ez az egyik kérdés, amit tisztázni érdemes. A válaszok szülészetről szülészetre haladva különböznek. Számos budapesti intézményben, köztük a Szent István Kórházban nincs felső határ.


Az igaz, hogy nagyobb a szövődmények valószínűsége, de nem olyan mértékben, hogy emiatt felmerülne a művi meddővé tétel, vagyis ez a javaslat orvosi szempontból nem állja meg a helyét. Ha viszont az anya azért kéri, mert nem akar több gyereket, akkor ez a fogamzásgátlás egyszerű és olcsó módja lehet - tudtuk meg dr. Boros Judit szülész-nőgyógyásztól, magazinunk szaktanácsadójától.



Másféle választ kaptunk dr. Runcz Árpádtól, a békéscsabai szülészet osztályvezető főorvosától: - Két császár után a harmadik már veszélyes a nő egészségére, ezért a második után már felajánljuk a művi meddővé tétel lehetőségét, természetesen megfelelő felvilágosítás után. Ha aztán az illető évek múlva mégis meggondolja magát, műtéti úton megpróbáljuk visszaállítani a termékenységet. Előfordult már ilyen esetünk. Ha viszont nem sikerül a helyreállítás, a páciensnek kell fizetnie a lombikbébi-eljárás összes költségét, mert művi meddővé tétel után nem jár neki az OEP-támogatás.

A szakfelügyelő főorvos véleménye


Dr. Csákány M. György szülész-nőgyógyász kandidátus: - Nincs konkrét szakmai állásfoglalás a császármetszések számának felső határáról, így arról sem, hogy mikor kell vagy lehet felajánlani a művi meddővé tételt. Mivel a császármetszések száma várhatóan még tovább fog növekedni, ezzel együtt a szövődmények aránya is, ez a kérdés egyre több nőt érint majd. A művi meddővé tételt ma bárki kérheti, aki már nagykorú. Annak, akinél orvosi javallat nélkül végzik (az előzetes császármetszések orvosi javallatnak számítanak), százezer forint körüli összeget kell fizetnie érte, ezt azonban a kórház igazgatója méltányossági okokból akár el is engedheti. Huszonhat éves kor alatt fél év gondolkodási idő kötelező a beavatkozás előtt, utána már három hónap is elegendő. Az orvos kötelessége, hogy teljes körű tájékoztatást adjon páciensének a fogamzásgátlás lehetőségeiről, köztük a művi meddővé tételről is. Akkor, ha hasi műtétre kerül sor, mint amilyen a császármetszés, kézenfekvő lehetőség nyílik a művi meddővé tételre is. A beavatkozás gyakorlatilag kockázatmentes, az esetleges későbbi helyreállító műtét sikerének esélye pedig attól is függ, hogy milyen technikával végezték: égetéssel, átvágással vagy klip felhelyezésével. Egyébként a művi meddővé tétel lehetősége a férfiak számra is adott: jóval egyszerűbb, olcsóbb ambuláns beavatkozás, helyreállítani is könnyebb, káros mellékhatása nincs, a szexuális élvezetet egyáltalán nem befolyásolja.

Az alkotmánybíró különvéleménye
A művi meddővé tételt egy 2006-os törvény minden nagykorú állampolgár számára lehetővé teszi az Alkotmánybíróság döntése értelmében. Kovács Péter alkotmánybíró különvéleményében azonban hangsúlyozta, hogy a meddővé tétel gyakorlatilag végleges, hisze a termékenységet nagyon ritkán lehet visszaállítani. Mivel a meddőségkezelési eljárások térítéskötelesek, az elhamarkodott vagy más élethelyzetben hozott döntés visszafordítására csak az anyagilag tehetős családok számára nyílik lehetőség. Kovács Péter továbbá emlékeztet arra a tapasztalati tényre, hogy még az emberi jogi szempontból élen járó országokban is probléma, hogy a páciensek úgy adják beleegyezésüket a műtéthez, hogy nem világosították fel őket a következményekről, illetve az adott tájékoztatást nem vagy nem mindenben értették meg. Mindezek halmozottan jelentkeznek a képzettség, anyagi és szociális háttér szempontjából hátrányosnak tekinthető rétegeknél.

Világos a helyzet?
Tapasztalataink azt mutatták, hogy három, rosszabb esetben már két császár után felajánlják a művi meddővé tételt a nőknek. Rendszerint közvetlenül a műtét előtt, amikor a beleegyező nyilatkozatokat íratják alá. Jelentkezzen nálunk, akinél nem így volt! Szerettük volna kideríteni, mi az igazság, hogy is van ez, és miért van úgy. Nem sikerült. Káoszra bukkantunk, hiszen még abban sem egységes a szakma álláspontja, hogy hány császármetszésed lehet. Régen, amikor a császármetszések aránya 3-4 százalék volt, a nők elenyésző hányadát érintette. Most már a kismamák harmadát császározzák. Te viszont jól teszed, ha időben elgondolkodsz ezen a kérdésen, akkor, amikor még nálad van a labda, és tisztázod magadban, neked mi a megfelelő! Az ingyenes végső megoldás, vagy az, ha megőrzöd termékenységedet, és más módszerrel gondoskodsz a fogamzásgátlásról.

Hozzászólások

Támogatóink ajánlatai

h i r d e t é s

Facebook

Szponzorált hirdetések