Teherbeesés

Mikor áll készen az anya szervezete a következő babára?

Mielőtt ismét belevágnál a babaprojektbe, érdemes megvizsgálnod, hogy vajon a tested is felkészült-e egy újabb gyermek kihordására.
2017. Szeptember 18.

Mikor áll készen az anya szervezete a következő babára?

“Fontos, hogy biztos legyél benne, hogy teljesen egészséges vagy és a szervezeted is készen áll egy következő terhességre” – mondja Anne Charlish termékenységgel és várandósággal kapcsolatos témákban jártas író. “Így nagyobb eséllyel lesz könnyebb és egészségesebb a terhességed is.”

Hagyj időt magadnak a teljes felépülésre

Kutatások szerint az anyák testének minimum 18 hónapra van szüksége szülés után a teljes regenerálódásra. Egy 173 205 baba bevonásával készült tanulmányból kiderült, hogy azok a csecsemők, akik a testvérük születését követően alig 6 hónappal fogantak, nagyobb eséllyel lettek koraszülöttek és/vagy kritikusan alacsony súlyúak. Ezzel szemben azok a babák, akik 18-23 hónappal az első várandósság után fogantak meg, ebből a szempontból legkisebb rizikójú csoportba tartoztak.

“Ahhoz, hogy a testünk a maximumon teljesítsen egy újabb terhesség alatt, időre van szüksége, hogy felépüljön” – magyarázza Anne. “Akkor is, ha természetesen úton, komplikációk nélkül szültél, várjatok egy évet, mielőtt újra próbálkozni kezdenétek. Ha pedig császárral szültél vagy bármilyen probléma lépett fel szülés közben/után, két évre van szükséged a teljes felépüléshez.”

Az óriási terhelésnek kitett méhnek, a kismedence szerveinek és izomzatának nem kevés időbe telik száz százalékosan regenerálódni, ugyanúgy ahogy a császármetszés utáni sebnek is teljesen begyógyulni. Legyél türelmes, és adj időt a testednek!

Győződj meg róla, hogy a hormonjaid is visszatértek a normális kerékvágásba

A terhességi hormonoknak, az ösztrogénnek és a progeszteronnak is időre van szüksége, hogy ismét kiegyensúlyozottan termelődhessenek. Ez az ovuláció és a fogantatás szempontjából is fontos.

“Egyesek szülés után egy-két hónappal már újra menstruálnak, míg másoknak csak hónapokkal vagy akár egy évvel később jön meg először a menzeszük” – mondja Anne. Nem csak a szaporító szervek regenerációja szempontjából lényeges a felépülés kivárása. “A terhesség az egész szervezetet igénybe veszi. Minden egyes szervnek optimális hatékonysággal kell működnie, ha ismét egészséges babát szeretnél világra hozni.” A várandósság kimeríti az anya tápanyagraktárait, hiszen a szervezet elsődleges célja, hogy a baba minden szükséges vitamint és ásványi anyagot megkapjon a növekedéshez. “A folsav és a kalcium ilyen szempontból kritikus, sőt a terhesség alatt 50%-kal több vasra is szüksége van a szervezetednek.”

Ha szeretnél újra teherbe esni, előtte rendkívül fontos, hogy újratöltsd a tápanyagraktáraidat. Egyéb esetben az egészséged látja kárát az elhamarkodott döntésednek. Legjobb esetben csak fáradt leszel, rosszabb esetben már a fogantatás is gondot fog okozni. Ha tehát a közeljövőben babázni szeretnél, táplálkozz egészségesen!

Egyél egészségesen

Igyekezz minél több szezonális gyümölcsöt és zöldséget fogyasztani, és ne feledkezz meg a hüvelyesek és a sovány fehérje beviteléről sem. Egy amerikai tanulmány szerint, ha hús helyett több növényi fehérjét fogyasztasz (pl. szójababot, borsót, csicseriborsót), az növeli a teherbeesés esélyét. Mindezt fejeld meg egy jó minőségű terhesvitamin szedésével, és a következő babád minden szükséges tápanyagot megkap majd a kritikus fogantatás utáni első hetekben.

Az egészséges táplálkozás a várandósság előtti testsúlyod visszanyeréséhez is fontos. A súlyfelesleg ugyanis csökkenti a megtermékenyülés esélyét. “Mi több, a terhesség alatti komplikációk előfordulása is nagyobb, ha túlsúllyal küzdesz. Ezért lényeges, hogy az újabb baba előtt ismét topformába kerülj.”

Tudjuk, könnyű mondani, pláne ha azokra a celebekre gondolsz, akik hat héttel szülés után már kockás hassal pózolnak. Azonban ne felejtsd el, hogy a magazinban látott fotó mögött egy egész stáb munkája áll (bébiszitter, személyi edző, szakács, fotós stb.). Neked nem kell egyik napról a másikra lapos hasat villantanod, de a saját tempódban elkerülhetetlen, hogy elkezdj dolgozni az ideális súlyod visszanyerésén.

Kezeltesd magad

Ha újra babázni szeretnél, nagyon lényeges, hogy bármilyen egészségügyi problémád is van, mielőbb kivizsgáltasd és kezeltesd! Egy ausztrál tanulmányban résztvevő kismamák 94%-a számolt be olyan egészségügyi gondokról 6-7 hónappal szülés után, mint a hátfájás, szexuális problémák, aranyér, gátfájdalom vagy az inkontinencia. Az elsőszülött édesanyák körében megfigyelhető tendencia, hogy mindezeket a szülés velejáróinak gondolják, és beletörődnek, ha náluk is felüti a fejét valamelyik probléma. Pedig mindezek arról árulkodnak, hogy a tested nem regenerálódott teljesen, ezért fontos, hogy orvosi segítséget kérj.

Ne feledd, ha időt hagysz magadnak a teljes regenerálódásra, nemcsak fizikailag, de szellemileg és lelkileg is jobban fogod érezni magad egy következő terhesség alatt/után. “Ha fáradt és kimerült vagy, nagyobb az esélyed a terhesség utáni depresszióra is” – mondja Anne. Ezért fogadd meg a tanácsunkat, és inkább várj ki, hogy újult erővel vághass bele ismét ebbe a csodálatos, ám igen megterhelő kalandba!

A cikk forrása itt található.

Kapcsolódó cikkeink: